I don't even know your name

5part

A könnyeim elárasztották a szememet, ezért homályosan láttam. Egy ember alak foltokban tűnt fel előttem és a karomat simította végig.
-Talán tudnék valamiben segíteni?-kérdezte egy lágy lányos hang.
-Nem hiszem, hogy tudsz...-mondtam elkeseredettem és letöröltem a könnyeimet.
-Gyere bekísérlek az osztályodba. Úgy sincs semmi dolgom.-vont vállat. Leereszkedett vállal nézett az ajtóhoz, ahol egy melegítős férfi tanár kísért be két fiút az irodába. Az egyiknek be volt ütve, a másik fiúnak pedig folyt a vér az orrából.-Ezt túl gyorsan elkiabáltam...-mondta Bianca és az egyik srácot először az iroda melletti orvosi szobába lökte be, a beütött szeművel meg trécseltek.
-Nem hiszem el James...már megint itt vagy? Most melyik csaj miatt?-társalogtak. A fiú akit James-nek hívtak, pont mögöttem állt.
-Hát ha tudtam volna, hogy vannak itt ilyen jó falatok is, mint ez a csajszi nem vitatkozom.-és erre belemarkolt a fenekembe. Én reflexszerűen hátra fordultam és észrevehetetlenül megégettem a kezét. Csípte és égette. Tudom!
-Én inkább megkeresem az osztályomat.-mondtam és elindultam kifelé. Bianca utánam kiabálta a terem számot mire én kiléptem.
Eltévedtem...
Három folyosón át járkáltam körbe-körbe, de sehogy nem jutottam el a kitűzött célig ami a 319-es terem volt. Hátamat egy szekrénynek támasztottam és gondolataimba meredve, fejemet hátratámasztva vártam a csengőszót.
Egy idő után valaki gyengéden meglökte lábamat, mire felnéztem. Zack nézett le rám értetlenül.
-Te miért nem vagy órán?-kérdezte értetlenül és leült mellém.
-Én is ugyan ezt kérdezhetném tőled..-feleltem kapásból.
-Nekem van rá okom is.-emelte fel a fejét diadalmasan.
-Szintén. Nem találtam a termemet. Új vagyok. Nem tudok eligazodni és senki nem segített.-vontam vállat.
-Hát én csak a büfében voltam.-vakarta meg tarkóját és kezében szorongatott egy Coca-cólát.-Kérsz?-húzta el a száját. Én nevetve megráztam a fejemet. Némán ültünk egymás mellett.-Zavar a csend.
-Ebben egyet értek.
-Ismered azt a játékot, hogy kérdezni kell?
-Ezt nem beszélgetésnek hívják?
-Tushè!-nevetett.
-Na kérdezz, ha ennyire szeretnél.-forgattam meg a szememet mosolyogva.
-A nyakláncot...azt a barátodtól kaptad?
A mosolyom azonnal lehervadt és automatikusan az ékszert érintettem.
-Basszus...ez ugye nagyon tabu?-mondta megbánva amit kérdezett.
-Nem...ez anyukámé volt...
-Mi történt vele?-kérdezte figyelmesen. A szememet elárasztotta a könny, de még mielőtt én töröltem volna le, Zack kezével végigsimította arcomat.
-Nem csak anyukámmal történt...a családommal. Akik a legfontosabbak voltak számomra és még mindig azok. Bár nincsenek fizikailag velem, de itt-fogtam meg a kutacsomat ezzel az agyamra utalva.-és itt-tettem szívemre kezemet.-velem vannak.
Zack átkarolta a vállamat és nem kérdezett többet. Csak csendben ültünk. Ez nem az a ciki csend. Ez az a fajta, amikor szavak nélkül is tudjuk, mire gondol a másik. A világ legjobb érzése.