Star Wars ~másképp

Első rész

Október 21.

Sziasztok! A nevem Naja. 14 éves vagyok, és bármily meglepő az Alderan-on (ejsd: ,,Olderán") lakom. Az apám egy elég ismert ember; mindenki csak úgy ismeri, hogy Organa szenátor úr. Az senkinek sem jut eszébe, hogy ő nekem az apám. Persze tudják, hogy ő az apám. Csak nem gondolnak bele. Én csak ,,a kisebbik Organa hercegnő" vagyok. Ugyanis van egy nővérem, Organa hercegnő. Ja. Leia. Ő már 19 éves és tagja a Lázadóknak. Vagyis ő az egyik vezetőjük. Van titkos bázisuk is meg minden. Szterintem tök király. Az unokatesóim szerint menő. Meg kúl. Satöbbi. Na mindegy, nem érdekes. Ha tudni akarjátok az okát, hogy miért ragadtam tollat, fogtam egy füzetet és neveztem ki
,,naplóm"-nak, hát akkor azt most megtudjátok. Egyszerű. Azért, mert 14 éves vagyok és egyszerűen muszály leírnom az érzéseimet, meg a gondolataimat. Szóval. Apa és anya elég gazdagok. Mivel úgyszólván hercegnő vagyok. Amióta Leia nagykorú és kevesebbet van itthon, azóta én vagyok a középpontban. Ennek először örültem, de mostanra unom. Minden lépésemet figyelik, és sehova nem mehetek el úgy, hogy ne szúrnának ki, és vinnének vissza apámhoz. Értem ez alatt azt, hogy ha például a barátaimmal akarok ellógni valahová, az jóformán lehetetlen. Szóval először örültem, hogy Leia elment, de mostmár nagyon hiányzik, rég láttam, és tök egyedül érzem magam nélküle. Itt ez a hatalmas épület amiben lakunk és üresen kong. De totálisan. Leia 5 éves volt, amikor megszülettem. Őt örögbefogadták, tudta ő ezt jól, anyáék így nevelték. De az, hogy mi volt előtte, titok. Leia sem tudja, hogy kik voltak a vérszerinti szülei, és bár nagyon szereti anyáékat, azért reménykedik, hogy egyszer még megtudhatja; ha úgy adódik, találkozhat velük. Persze erre elég kevés az esély sajnos, mert anyáékon kívül senki sem tudja. Szóval mivel Leiát örögbefogadták, úgy gondoltál, legyen még egy gyerkőc, de az már saját. Ez lettem én. És mi csak ketten vagyunk, ami ahhoz képest fura, hogy például az unokatesóim minimum négyen vannak egy családban testvérek. Merthogy elég sok unokatesóm van. De ez már egy másik téma. Szóval. Leia elment és elméletileg holnap vagy holnapután meg kéne érkeznie. Már nagyon várom! Mert olyan unalmasak ezek a hétköznapok! Magántanuló vagyok, amit utálok. Amikor kisebb voltam, rendes suliba jártam a velem egykorúakkal, de aztán apám kivett a suliból, mondván, hogy hercegnőnek kell tanulnom. Pff. Nagyon dühös vagyok rá emiatt azóta is. De amúgy apa jó ember. Senkinek nem akar rosszat szándékosan. Számára a nép sorsa a legfontosabb. Ezért van olyan keveset itthon. Na, mára elég lesz ennyi, majd írok. Most mennem kell vacsorázni.

Október 24.

Leia nem jött. Se tegnap, se tegnapelőtt. Se ma. Nem is jelzett semmit. Ez elszomorított. Apa viszont megérkezett; rögtön ki is oktatott. Az úgy volt, hogy tegnap olyan dél körül az egyik srác a régi sulimból, becsöngetett hozzánk. Na most ez úgy hangzott, mintha nem ismerném. Pedig ismerem. Nagyon jól.
Joel-nek (ejsd: ,,Dzsoel") hívják, és annyi idős, mint én. Régen -egészen két évvel ezelőttig- egy osztályba jártunk. És én tökre bele voltam zúgva. De teljesen. Aztán eljöttem. Ritkán láttam, szinte egyszer sem. De tegnap, amikor anya szólt, hogy egy régi osztálytársam van itt, és kimentem hozzá, és megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és rá kellett jönnöm, hogy még mindig szeretem. Na erről ennyit. Szóval kimentem hozzá.
-Szia! -köszöntem zavartan.
-Szia! -ő is zavart volt egy kicsit.
-Csak jöttem megkérdezni, hogy hogy van a hercegnő.
Ezzel kicsit oldotta a feszültséget és a zavartságot köztünk. Elnevettem magam.
-Ó pompásan
köszönöm! -válaszoltam mosolyogva.
-Ennek felettébb örülök.
-De most komolyan. Hogyhogy jöttél?-kérdeztem, mert tényleg nem tudtam hova rakni.
-Tényleg csakúgy-válaszolta.
Nos. Ezek után még sokáig beszélgettünk. Már majdnem fél órája a kapuban álltunk, amikor egyszer csak megérkezett apa. Ránk nézett, alig láthatón megcsóválta a fejét, majd inkább lerakta a siklóját a garázsba.
-Asszem jobb ha
mész-komorodtam el egy pillanat alatt. Joel látta rajtam, hogy nem viccelek, így elköszöntünk, majd elment. Sóhajtva néztem utána, de nem volt időm sokat gondolkodni, mert apa kilépett a garázsból. Odaszaladtam hozzá. Szorosan magához ölelt.
-Hiányoztál!-mondtam neki.
-Te is nekem. Ki volt ez a fiú.
-Csak egy régi osztálytársam-legyintettem. Apa nem érti a szívügyeket.
-És mit akart?-kérte számon. Sejtettem, hogy tudni akarja majd. Pff.
-Csak megkérdezte, hogy vagyok. Ennyi.
-Értem. Akkor jó-megnyugodott.
-Gyere menjünk be!
Odabent aztán puszi-puszi anyának is, aztán leültünk ebédelni.
-Szóval van egy kis gond. Benne vagyunk a háborúban. Eléggé mélyen. A birodalmiak ugyanis támadni készülnek. Ráadásul hamar!
Apa inkább anyának mesélte ezeket. Én meg csak hallgattam.
-És mi van Leiával?-kérdeztem hirtelen.
Mint kiderült, senki sem tudta. Komolyan kezdek aggódni.
Késő éjszaka, amikor már mindneki aludt, titokban üzentem Joelnak, hogy holnap délután fél ötkor találkozzunk a templom előtt. Remélem megkapta és eljön. De mostmár megyek aludni. Mindjárt leragad a szemem. Jó éjt világ!