Srác a jövőben

×1×

-Dale Bower! 5 másodperced van, hogy legyere reggelizni!! 5......4.......3......

Minden reggel így kezdődik. Amúgy már rég kész voltam csak szimplán nem volt kedvem lemenni.

-Mindjárt!-kiáltottam.

Ez nálam olyan 2-3 percet jelent.

-Felküldöm Sally-t!-kiáltotta vissza anya.

Jajj, csak azt ne! Sally a takarító robotunk és mindenki utálja. Olyan goromba, vagy nem tudom. Gyorsan megnéztem magam a tükörben. Felesleges volt. Mindig ugyanúgy néztem ki. Pont átlagos voltam, mint mindenki más.

-Itt vagyok!-értem le a lépcsőn.

-Még szerencse! Nehogy elkéss nekem az év első napján!

Bólintottam. Anya folyton a VR szemüvegében van. Szerintem azt se tudja kihez beszél.
Mindenesetre felpattantam a holo deszkámra és a suli felé vettem az irányt. Amikor megérkeztem gyorsan a hónom alá vettem a deszkát, és besétáltam az iskolába. Olyan nagy volt, és olyan ámulatos! Az emeletek körben, egymás fölött és középen az óriási csarnok. Minden kékes-lilás színben virított. Pont olyan volt mint eddig is. Tovább mentem. Ekkor megérkeztem az osztályterembe. Egy nagy terem, középen egy 3D-s kivetítővel. A padok körben a falhoz tolva. Ezeken VR szemüveg, ami lopás gátlóval van védve, vagyis csak ujjlenyomat alapján lehet hozzáérni.
Páran már megérkeztek az osztályból. Mindannyian a VR szemüvegüket viselték, úgyhogy valószínűleg észre se vettek. Egy valakit kivéve. Éreztem, hogy valaki figyel. Oldalra néztem. Olyan fura volt. Egy lány. Nagyon más volt mint a többiek. Vékonyabb, barnásabb a bőre...és az arca valahogy olyan szép. Amikor elkaptam a tekintetét, rögtön lesütötte a szemét. Sötétbarna tincsei az arcába hullottak.

-Nem láttalak még. Új vagy itt?-kérdeztem.

-Igen-válaszolta halkan.

A hangja! Annyira más volt. Nem az a nyávogós lányhang mint a többieké. Valahogy tetszett nekem.

-És eddig melyik suliba jártál?-próbáltam folytatni a beszélgetést.

-Öhh... igazából... -nagyon látszott rajta, hogy zavarba jött. Az egyik tincsét zavartan a füle mögé tűrte.

-Nem muszáj elmondanod!-vágtam rá gyorsan.

A lány megkönnyebbülten bólintott. nekem igazából teljesen mindegy, hogy melyik suliba járt eddig. Gondoltam kérdezek valami kézenfekvőbbet. De ő megelőzött. Ezen igazán meglepődtem.

-Egyébként hogy hívnak?-nagy, sötétbarna szemeiből csak úgy sugárzott a kíváncsiság.

-Dale. Dale Bower. Téged?

-Ebony Azo-válaszolta.

-Fura név-bukott  ki belőlem, mert tényleg nem hallottam még ehez hasonló nevet.

-Akkor szólíts csak Bony-nak-vonta meg a vállát.

Bólintottam. Valahogy olyan titokzatos volt. Bár eddig nem kérdeztem túl sokat. Inkább folytatom.

-Hol laksz?-kérdeztem kíváncsian.

-A közelben-hangzott a szűkszavú válasz.

-Mi a kedvenc színed?

-Zöld és szürke.

-Mikor születtél?

-Meguntam a kérdéseket-vágta rá egyszerűen.

Hát jó... Ez nem ment túl jól. Pedig már ideje lenne szereznem egy  barátot. Egy üres helyre sétáltam. Felvettem a VR szemüvegem. Most már nem láttam Bony-t, csak azokat akiken szintén a szemüvegüket viselték. Jobb is így. Ha majd lesz kedve beszélgetni, akkor úgyis felhív a holo adón. Unottan bámultam a virtuális plafont. Ekkor villogva megjelent a mellettem lévő padban valaki. Brigitt Bell. A csaj nem százas. Gőzöm sincs miért ült pont mellém, és ki tudja mióta ül itt. Mondjuk ha most vette fel a VR szemüveget akkor biztos nem túl régóta. Ekkor megjelent még valaki. Bony volt az. Csodálkozva kémlelte az őt körülvevő virtuális osztálytermet. Minden szem rászegeződött. Páran összesúgtak. Olyanokat hogy: "Ez ki?" "Ő meg kicsoda?" A lány gyorsan lehajtotta a fejét.

-Ez meg ki a túró?-kérdezte mellettem Brigitt, azon az állati idegesítő, magas, hadaró hangján. De mivel úgy tűnt hozzám intézte szavait, muszáj volt válaszolnom.

-Egy lány. Ebony Azo.

-Hát fura nekem ez az Ejzuú.

-Azo!-javítottam ki.

Brigitt legyintett. Legszívesebben megütöttem volna! (De természetesen nem tettem.) Annyira zavart a lekezelő stílusa. Hogy lehet valaki ilyen? Idegesen felálltam, hogy keressek magamnak másik helyet.

✳✳✳

A tanítás véget ért. Végre hazamehettem. Már indultam volna, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Kíváncsian hátranéztem, mert ami azt illeti  nem nagyon voltak barátaim.

-Bocsi, de nem nagyon értem a házit. Esetleg tudnál segíteni?-Bony könyörgő szemekkel nézett rám.

-Igen-bólintottam-gyere át hozzánk nyugodtan.

-Hozzátok? Őő... Jól van igazából nekem jó... Köszi-mondta inkább saját magának, mint nekem.

Pár perc múlva megérkeztünk. Bementünk a házba. Anya otthon volt , de épp a kanapén ülve koncentrált valamire, amit csak ő látott a VR szemüvegén keresztül.

-Nektek nincs háziállatotok?-kérdezte Bony.

Háziállatunk?! Hiszen az állatok már rég kihaltak! Nem értettem, hogy mire gondol. Csodálkozva néztem rá.

-Öhm... mármint...- tűrte zavartan a füle mögé egy hajtincsét.

Olyan fura volt ez a lány... Nem mondta meg mikor született, az állatokról zagyvál, és nem érti a házit.

-Figyelj Bony. Barátok vagyunk...-kezdtem jelezve, hogy nekem bármit elmondhat.

-Igen és?-nézett rám kérdőn. Valószínűleg nem értette a célzást.

-És hát nekem nyugodtan el....-folytattam, de a lány félbeszakított.

-NEM!-kiáltotta-mármint még nem...-tért vissza a normális hangnembe, erősen megnyomva a még szót. -Bocsi, hogy kiabáltam...-tette hozzá-majd egyszer elmondom. De akkor most: házi-terelte másfelé a szót.

-Ha akarod megcsinálom a tiedet is-ajánlottam fel.

-Köszi. Kedves vaááhaagy-ásította, majd szó nélkül elfeküdt a szőnyegen-álmos vagyok-tette hozzá, látva, hogy furán nézek rá.

-Aha-bólintottam olyan "engem már semmi nem lep meg" arckifejezéssel.

A házikkal viszonylag hamar kész lettem. Bony monoton szuszogása se zavart meg. (A lány időközben elaludt. Tényleg nagyon fáradt lehetett.) Csak néztem őt. Vékony volt. Sosem láttam még ilyen vékony embert. Szürke "future" feliratú pulcsit és fekete farmert viselt. Hosszú pillái szürkés árnyékot vetettek a szeme alatt húzódó sötét karikákra. Sötétbarna kissé hullámos tincsei össze-vissza hevertek a feje körül. Különleges volt! A lehető legjobb értelemben. Ezzel szemben én semennyire se voltam különleges. A lehető legátlagosabb voltam, minden értelemben. Rövid, világosbarna haj. Zöldesbarna szemek. Ráadásul a magam 164 cm-vel és 62 kg-val... Ne szépítsük! Erősen túlsúlyosnak mondhattam magam! Ami viszont fura, hogy ez eddig fel se tűnt, mert mindenki ilyen volt. Viszont amikor jött Bony, rájöttem, hogy ez cseppet sem normális. Vajon miért lettünk ilyenek? Vajon az állatok se haltak volna még ki, ha mi valamit máshogy csinálunk? Vajon lehet még változtatni? És mi van Bony-val, ő miért nem ilyen? Olyan jó lenne, ha a dolgok máshogy történtek volna régen! Vagy mégsem? De Bony majd egyszer elmondja..... Persze...... De mikor lesz már az az "egyszer"?
Gondolatmenetemet a lépcső kopogása szakította  meg. Valaki jött fel az emeletre.

______________________________________

Remélem tetszik.😊
Ha véletlenül idetévedtél akkor légyszi nyomj egy ⭐-ot. Ha tetszett is akkor írd meg komiban.⬇⬇⬇⬇⬇📲  A kövi részt megpróbálom minél hamarabb hozni.😃😃😃
Addig is szép hetet mindenkinek
🤗😘🙃💞❣