Serendipity (YoonMin) |ff|

~Bevezető~

Jimin pov.
Lépcsőzök fel a hatalmas elhagyatott felhőkarcolóra. Imádom ezt a helyet. Iskola után azonnal ide jövök. Tanulni is itt tanulok, persze akkor amikor van még fény. Félreértés ne essék, van otthonom, és családom. Ők tudják mindig hol vagyok, szeretem is őket hogy ilyen engedékenyek velem szenben. Jegyeimmel sincs baj, inkább az osztálytársakkal és a többi tanulóval. Mondjuk vannak akik jóval rosszabb helyzetbe kerülnek minden nap mint én, de lehetne jobb is a szitu. Én csupán szavakat kapok minden nap, mások erős ütéseket is. Najó, énis kapok néha, de csak ritkán. De engem annyira nem izgat, tökre mindegy nemde? Nem tudok ellene mit tenni. Mit idegeskedjek akkor ezen? Ezek az emberek sosem fognak érteni ebből semmit.
Gondolkodásomra fel is értem a tetőtérre, ahová valóban tilos felmenni, akármikor összeeshet, olyan régi. Dédmamám mesélte kicsi koromba, hogy akkor építették amikor annyi idős volt mint én. Leülök szokásos kis helyemre, előveszem a tanulnivalót, és elkezdem fürkészni szemeimmel a betűket. Semmi érdekes nincs benne, egyáltalán nem izgat a tananyag. Órákon sem figyelek oda, azért tanulok ennyit. Bár ma péntek van, inkább megtanulom azt ami nálam van, ne hétvégén keljen bajlódnom vele.

                          ~~~~~~

Végre hogy megtanultam ezt a nyomort. Nem fogom soha sem megérteni miért jó ha tudjuk matekból hogy ezt meg azt ha össze szorozzuk, akkor lesz ez, meg még egyéb ilyen szarságokat. Előveszem kicsi távcsövem, és nézni kezdem a gyönyörű eget. Nincsenek még csillagok, és még sötét sem, de azért megpróbálkozom, hátha találok valami rendhagyót ezen az égen. Ma nem az égen, hanem a tetőtéren találtam szokatlan dolgot. Egy másik ember. Engem néz. Neki is van távcsöve, és azzal kezd el "kukkolni". Úgy teszek mintha ott sem lenne, úgy várom hogy, leszálljon az ég. A naplementét is csodálom. "Ne feledd, felhők nélkül nincs szép naplemente." Ez az idézet kavarog az eszemben. Még mindig engem néz.

Yoongi pov.

Ma először hogy eljövök 10 év után újra ide. Amikor felérek ide meglátok egy egy embert. Nem tudom ez milyen lény, annyira szép. Mindem csillagnál szebben ragyog vajon? Majd megtudom. De lehet hogy egy elmebeteg, és ezekkel a gyönyörű vonásokkal takarja. Előveszem távcsövem és nem a csillagokat, őt kezdem vele szemlélni. Lehetetlen hogy rossz legyen. Sugárzódik belőle az ártatlanság.

Nos emberek. Itt van az első sztorim. Ha találtok hibát nyugodtam szóljatok, inkább örülök neki. Legyetek szigorúak kérlek, szóval örülnék annak ha egy picit "oktatnátok". Úgy értve hogyha valami tanácsot is adnátok, de csak akkor persze, ha rossz. Remélem elnyeri tetszését nektek ez a kis történet. Nem tervezem hosszúra, de annál gyakrabban lesznek új részek. Addigis puszi babócák❤️