4 O'CLOCK ; ✓

I.

N A M J O O N

Az ágyamban fekszek és a plafont bámulom. Hajnali három körül van, de sehogy se jön álom a szememre. Hirtelen felülök az ágyamban, mire az reccsen egyet. Elhúzom a szám, majd kikelek a puha takarók közül.

A szekrényemhez lépek és kiveszek belőle egy farmert és az egyik pulcsim, majd az ágyam alá bedobott cipőm is magamra kapom. Elhúzom a sötétszürke függönyöm, majd kinyitom az ablakot. Kimászom az ablakpárkányra, majd lenézek. Nem vagyok olyan vészesen magasan. Az arcom megcsapja az esti, hidegebb szellő, mire elmosolyodom.

Lassan veszem a levegőt, próbálom legyőzni az idegességem. Hátrapillantok. Megbizonyosodok róla, hogy már az egész családom alszik, s mikor teljesen biztos vagyok benne, egy laza mozdulattal kiugrom az ablakból.

Négykézláb érkezek meg a szilárd talajra. Leporolom a kezeim, majd felemelem a fejem és elmosolyodom. Szőkésbarna tincseimbe túrok, miközben elkezdek futni a kerítés felé. Egy nagyobb lendülettel felhúzom magam, majd átugrok.

Zsebre vágom a kezeim, majd elindulok az utcán. Ilyenkor éjszaka szeretek sétálni. Senki sincsen rajtam kívül az utcán, csak én vagyok, a gondolataim és a belváros fénye. Seoul egyik külső részében élek, így nem sokat tapasztalok a belváros nyüzsgéséből.

Szeretek itt élni, azonban vágyom a pezsgésre. Vágyom a folytonos pörgésre. Közelről akarom látni a város fényeit. Meg akarom élni az éjszakákat.

Sokan félnek a sötéttől. Az éjszaka sötétjétől. Én azonban egy csodálatos és gyönyörű dolognak találom. Eszembe jut, hogy Taehyung mennyiszer mondta nekem, hogy fél a sötéttől és tök hülye vagyok, mert este az utcán járkálok és egyszer tuti meg fognak verni engem. Erre a gondolatra mindig elmosolyodom.

Nem is figyelek arra merre megyek, hagyom hogy a lábaim a saját útjukat járják. Tekintetem az égre emelem. Gyönyörködöm a csillagok halvány fényében, miközben sétálok a csendes utcákon.

Észre se veszem, hogy egy ideje már egy helyben állok és csak bámulom az égboltot. Szemeim egy kicsit lejjebb csúsznak, majd halvány félmosoly ül ki ajkaimra, mikor tudatosul bennem, hogy hova hoztak a lábaim.

Halkan felnevetek, majd megrázom a fejem és bemászok a kertbe. A hátsó részhez osonok, majd egy kisebb kavicsot kapok fel a földről és a jobb oldali ablaknak dobom. A kő tompán koppanva landol az üvegen. Mivel semmilyen válaszreakciót nem kaptam, így még egy kisebb kavics landol az ablakban.

Türelmesen várok. Hirtelen az ablak kinyílik és Taehyung álmos arcával találom szemben magam.
Morcosan összehúzza szemöldökeit, mikor meglát engem. Én csak egy mosolyra húzom ajkam, miközben intek kezemmel.

- Mit csinálsz itt hyung? Már megint.. - szögezi nekem a kérdést, miközben az ablakpárkányra támaszkodva néz le rám.

- Gondoltam meglátogatlak. - nevetem el magam. Taehyung megforgatja a szemeit, ajkaira halvány vigyor kúszik.

- Hajnali négykor? - ingatja a fejét rosszallóan. - Tudom, hogy azt mondtam, hogy bármikor szívesen látlak.. De nem arra értettem, hogy hajnalban az ablakom alatt legyél. Normális emberek ilyenkor alszanak.

- Tae, mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy teljesen nem vagyok normális. - fonom össze magam előtt karjaim. - Na, lejössz?

- Hyung, ezt már ezerszer mondtam.. - forgatja meg a szemeit. Kérlelőre fogom és kiskutya szemekkel a fiút kezdem el vizslatni, hátha ez meghatja és eljön velem egy gyönyörű helyre. - Na jó.. Most az egyszer. Egy perc, felveszek magamra valami utcai ruhát.

Becsukja az ablakot, majd az üvegen keresztül kiszűrődik Tae asztali lámpájának a halvány fénye. Mikor készen van, megint kinyitja az ablakot.

- Kész vagyok. - mondja ki a teljesen nyilvánvalót.

- Örülök neki. Na gyere. - tárom ki a kezeimet. Tae feláll az ablakpárkányra, majd egy egyszerű mozdulattal ellöki magát és zuhanni kezd, egyenesen felém. A karjaimban landol. Leteszem a földre, majd mosolyogva egy puszit nyomok homlokára.