4 O'CLOCK ; ✓

II.

T A E H Y U N G

Namjoon hyung óvatosan tesz le a földre, majd homlokomra egy apró, számára semmit jelentő csókot hint.
Hál' istennek a kertünkig nem ér be a lámpa fénye, így nem látja paradicsom vörös arcomat.

- Indulhatunk TaeTae? - kérdezi vidáman, mire nekem kihagy egy ütemet a szívem. Aprót bólintok, majd elkezdünk rohanni a kerítés felé. Namjoon lazán átugrik rajta, azonban nekem meggyűlik vele a bajom és kis híjján közelebbről is szemügyre vettem volna a talajt, ha Nam hyung nem kap el. - Jól vagy?

- Persze. Csak gondoltam megvizsgálom közelebbről a járdát. - nevetem el magam, próbálva oldani a bennem lévő feszültséget.

- Bolond vagy. - borzolja össze röhögve szőke tincseimet.

- De nem bolondabb nálad. - öltöm ki rá a nyelvem. Namból újra előtör a nevetés, majd felémnyújtja a kezét. Furán kezdem el vizslatni a kinyújtott testrészét. Ötletem sincs mit akar a kezével.

- Megfogod végre a kezem? - dönti oldalra a fejét, miközben halványan elmosolyodik. Gyorsan körülnézek, hátha másnak mondja, de rájöttem ez hülyeség, hiszen rajtunk kívül senki nincsen itt, úgyhogy ujjaim óvatosan nagy tenyerébe csúsztatom.

Mosolyogva fürkészi az összekulcsolt ujjainkat, majd szemeiben fura ragyogással pillant fel az én íriszeimbe. Arcomat elönti a pír. Csak imádkozni tudok, hogy ne lássa milyen reakciót vált ki belőlem csupán a tekintete.

Hirtelen elkezd húzni maga után, futva szeljük Seoul külvárosának csöndes utcáit. Mindig is szerettem a környék nyugodtságát. Ez a csendes nyugalom az én felkavart szívem is mindig lenyugtatta. Most sincsen ez másképp, a pulzusom lassan de biztosan visszaáll a rendes ütemére.

Fogalmam sincs hova akar vinni engem az álmaim titkos szereplője, de hagyom neki, hogy csak vezessen, hiszen megbízom benne.

Namjoon tempója egyre kezd lassulni és csak most veszem észre mennyire is elfáradtam az eddigi futástól. Egészen eddig nem törődtem a lábaimban szétáramló fájdalommal és a tüdőmben a szúró érzéssel, most azonban hogy megálltunk minden egyszerre zúdul rám és hirtelen kezdem kapkodni a levegőt.

Nam a térdére támaszkodva liheg, majd lomhán rámvezeti mogyoróbarna szemeit. Elmosolyodom, majd kitúrok egy zavaró tincset íriszeim elől és zavarom leplezése képpen alsó ajkamba harapok.

Ekkor, lehet én halucinálom be, de mintha Namjoon az ajkaim nézve nyelne egy hatalmasat. Áh, biztos csak én képzeltem el..

- Hova hoztál hyung? - kérdezem végül, mikor már összeszedtem magam. Nam mindkét kezem megragadja és elkezd húzni egy régi fakerítésig. Fel se tűnt, hogy felrohantunk egy dombra. Igazából azt se tudom mennyi idő telt el, míg ide eljutottunk, hiszen végig Namjoon hyungon pörgött az agyam. És mikor rágondolok.. Akkor kikapcsol az idő érzékem.

Szemeim megtelnek az alattunk elterülő város fényével. Szám elé kapom kezeim, miközben a csodálatos látványban gyönyörködök. Hirtelen megérzek két erős kart a derekamon és egy, a hátamhoz simuló mellkast. Nam a vállamra teszi a fejét és úgy nézi ő is ezt a kilátást.

- Taehyung. - szólít meg hirtelen. Féloldalasan feléfordulok. Nam továbbra is a tájat nézi, ajkain apró mosoly fekszik. - Szeretlek.

- M-Mi? - remeg meg a hangom. Namjoon elkezd kuncogni, miközben lassan maga felé fordít.

- Jól hallottad te buta. - néz mélyen a szemeimbe, miközben kezeit továbbra is a csípőmön pihenteti. - Szeretlek.

- Én is szeretlek téged hyung. - hajtom fejem a mellkasára, miközben beszívom az illatát. Nam szorosan magához húz, arcát tincseim közé temeti. - Nagyon szép helyre hoztál.

- Ez egy különleges hely. - neveti el magát. - Így csakis egy különleges személynek mutathattam meg.

- Nekem? - nézek fel rá, mire ő kacagva bólint. A szívemet átjárja a boldogság, ahogy lassan ajkaimra hajol és kezdi lassan mozgatni rajtuk saját száját. Biztonságban érzem magam mellette. Így már nem kell többé félnem a sötétben.

[the end]

[20181105 - 20181107]