Egy fürge fiú futott át a pályán, maga előtt szélsebesen rúgva a labdát, egyenesen a kapu irányába.
- Gól! – kiáltott fel boldogan, ahogy diadalittasan pördült egyet a levegőben, mindkét karját feltartva a közönség felé. Azonban a kilátó üres volt. Ahogy a pálya is.
Egyedül futbalozott boldogan, újra és újra sikereket aratva a betonon. Egészen addig űzte a sportot, amíg kerekded arca teljesen ki nem pirosodott, s csaknem már fulladozva kapkodott levegő után.
- Kemény meccs volt, nem igaz? – nevette el magát, ahogy megpaskolta az egyik fát, mely árnyékot vetett a szegletre. – De ügyesek voltatok ti is. Csak hát az érdem főként az enyém. – öltötte ki játékosan a nyelvét, majd kacagva ölelte át féloldalasan az egyik bokrot. – Na, ne hisztizz. Te is nagyon jó voltál. Nélküled nem ment volna. – vigyorgott rá, ahogy elkezdett az épület felé sétálni, labdájával a kezében. – Most mennem kell, anyu mérgess lesz rám, ha nem megyek időben haza. Majd bepótoljuk az ünneplést.
Beszökdécselt a bejáraton és rúgva egyet a labdába sietett a konyhába. Kinyitva a hűtőt kivett egy babkonzervet, s azt megmelegítve tett hozzá kenyeret a tálcájához, majd ugrált oda boldogan a hosszú asztalsorok egyikéhez. Leült szemben a hosszú hajú madárijesztőhöz, míg a többin plüssök foglaltak helyet.
Egy barna medve, akinek hiányzott az egyik szeme, egy rongybábú, egy hiányzó fejű barbie baba, egy megrongált, törött porcelán fiúval és a többi barátjával.
- Képzeld anya, megint nyertünk! – kezdett bele mókásan az ecsetelésbe. – Ne aggódj, vigyáztam magamra és most a térdemet se horzsoltam le.
Jóízűen kezdett bele az étkezésbe, miután jó étvágyat kívánt a többieknek is. Parányi öklébe fogva a kenyeret tömte hol kanállal, hol kézzel a szájába a falatokat. Büszke volt magára. Ismét jó hírt hozhatott az anyukájának, aki kitűnő örömmel fogadta ezt.
Miután végzett az étellel, kidobta a fémedényt, majd elmosta maga után a tálcát és a többi közé tette. Felsétált a fürdőszobába, ahol ledobta ruháit a szennyestartóba. Egy fém sámlihoz sétált, majd betéve azt a zuhany alá, kinyitotta a csapot, s odébb téve a segédeszközét kezdett el zuhanyozni. Szívesen használt volna szappant is, hogy könnyebben elaludhasson jó illatokat szippantva tüdejébe, de az már sajnos rég elfogyott és az anyja azóta sem volt hajlandó újat venni.
Óriás törülközőbe csavarva magát sétált meg hangos papucsában a folyosón, hogy a hálójában nyugovóra térhessen. A hat ágyas szobában odabaggyogott az egyikhez és lehúzva arról az enyhén koszos, mályva színű takarót, immár pizsamában kucorodott be alá.
Megragadva az egyik párnát, bicegve vánszorogtatta azt maga mellé. Felfújva arcát nézett a párnára, mintha éppen haragudna rá.
- Nem, Cirmi. Most ne gyere fel, egyedül akarok aludni. – motyogta, de kezével bújás szerűen irányította az anyagot, mely a mellkasától lassan az orcájáig kúszott fel, mire elkacagta magát. – Jól van, neked nem lehet nemet mondani. De akkor ne menj el, legyél végig velem. – kérlelte és beadva a derekát ölelte át a párnát, szorosan a testéhez húzva azt.
Mosolyogva aludt el, annak tudatában, hogy a mai nap is pont ugyan olyan tökéletes volt, mint bármelyik másik.
Pedig a valóság sok felnőtt embert az őrületbe kergetett volna.
Hisz ebben az árvaházban, ő volt a legárvább.
-
- Hyunjin! Hyunjin! Várj meg. – kiáltott torka szakadtából, az emócióinak viharában, ahogy egyszerre volt szabad, boldog, s mégis bezárva keserű érzelmekkel vegyítve. – Hyunjin!
-
- Válljunk ketté, úgy könnyebben megtalálhatjuk a többieket. – javasolta Felix, mire Hyunjin felmorrant.
- Csak randizni akarsz Changbinnal. – sóhajtotta ingerülten.
- Azt később is megejthetjük... – szólt közbe a lila fürtös, mire a vörös hű lett a nevéhez, hisz pipacs színek bontakoztak ki orcáin.
- Akkor én megyek Changbinnel és te mész Felixel. – ajánlotta fel Chan, mire egy emberként bólintottak egyetértésük jeléül. – Bár nem tudom pontosan hol kereshetnénk...
- Itt egy térkép. – vette elő az idősebbik zsebéből az említett tárgyat, s adta oda Channak.
A fiú csak értetlenül nézett végig barátján. – Eddig is volt rajtad kabát?
- Nem, most varázsoltam magamra. Szerinted? – mordult rá, mire megmasszírozta a halántékát. – Ne haragudj... migréne napjaimat élem.
- Vettem észre. Még jó, hogy nem egy csapatban vagyunk. – szusszantotta, majd Changbinnel karöltve indultak meg az első úticéljuk irányába.
