Benjámin (Ben )
Felejteni akartam, nem akartam emlékezni! próbáltam lefoglalni magam, próbáltam elterelni a gondolataimat, de ez nem volt egyszerű. A munkába temetkeztem, a nőket messzire elkerültem. Nem volt számomra semmi csak a jelen, a múltamat kizártam az életemből.
A bolt melyben állást kaptam egy ruha üzlet volt. Nem volt valami nagy bolt így nem is voltunk sokan, csak épp annyian amennyien kellettünk. Összesen négyen voltunk, de egy nap mindig csak két ember volt bent.
Így volt a mai napon is, a hét utolsó napján, csak hogy ma én zárhattam az üzletet nagy örömömre.
Nem volt már senki az üzletben mikor a pénzt számoltam össze. Egy pillanatra felkaptam a fejem majd az órát figyelve gondolkodtam el.
- Ha sietek, kilencre otthon leszek. Sóhajtottam fel, majd megint egy adag pénzt kezdtem el számolni. Sosem kellett zárnom, ezért hálás is voltam, de ma valahogy mindenkinek programja akadt, így rám hárult a megtisztelő feladat.
Már a villanyokat oltottam le, a zárba helyeztem a kulcsot, mikor valaki megszólalt mögöttem. Hátrafordulva próbáltam megfejteni ki lehet ezt a férfi.
- Nem hittem volna hogy még találkozunk!
- Ismerjük egymást? bezártam az ajtót majd újra a férfi felé fordultam.
- Kimentél már a sírjához egyszer is? Megdöbbenve léptem egyet hátrébb, majd sóhajtva vettem elő a cigis dobozt a zsebemből.
- Még egyszer felteszem a kérdést, ismerjük egymást?
- Igen ismerjük egymást. Sóhajtott az idegen, majd elindult felém.
- Ne jöjjön közelebb. Figyelmeztettem, miközben meggyújtottam a cigarettát. Megállt előttem majd a zsebéből előhúzott egy fényképet.
- Azt hiszem már értem miért ment el. Nyomta a kezembe a képet. Nem mertem felnézni, a képet bámultam, miközben próbáltam elojtani a kitörekvő zokogásomat.
Megráztam a fejemet, majd a zsebembe süllyesztettem a képet.
- Nem tudsz Te semmit! Kiabáltam teli torokból. - Nem tudsz te semmit. A hajamba szántottam az ujjaimat, majd idegesen szorítottam meg a tincseket, melyek engedelmesen csavarodtak az ujjaim köré.
- Nem tehetsz úgy mintha nem történt volna semmi! Kiabálta Ő is teli torokból. - Miattad jutott el oda ahol most van! Köpködte a szavakat, miközben meg sem fordult a fejében, hogy nekem mennyire fájnak a szavai.
- Fogalmad sincs mi történt! - Nem tudom hogy ki vagy, de jobb lesz ha leszállsz rólam, mert nem állok jót magamért! Halkítottam le a hangom, majd egy újabbat szívtam a cigiből ami már kezdett leégni.
- Ahogy a gyerekedet is megölted úgy őt is a sírba kergetted! Gúnyos mosollyal az arcán sétált el mellettem, de nem volt akkora szerencséje hogy ezt megússza.
Elborult az agyam, így a cigicsikket a földre hajítva neki szaladtam majd addig ütöttem amíg kapott levegőt.
Mikor a kezeit az arcához emelte, fáradtan sóhajtottam fel.
- Még jó hogy hallgatsz az emberre, ugye bár?! Felkeltem a földről majd egy újabb cigit meggyújtva indultam meg hazafelé.
Mert ez mind miattad van, Elizabeth!
