Disturbya

Prológus

Üdvözöllek az oldalon!
Bloggeren már olvasható volt a Disturbya, de úgy gondoltam, hogy egy próbát teszek itt is.
Tehát, ha tetszett, kérlek kommentelj, voteolj, írd meg véleményedet!

Kellemes olvasást,

sok puszi;

Taylor xx

*Abigel Hill *
Dideregve, remegő lábakkal léptem be a kórház ajtaján. Kezem remegett, szinte nem is éreztem ujjbegyeimet. Holott, kesztyű is volt rajtam.

Az idő nyirkosnak bizonyult. Párszor majdnem elcsúsztam, ahogy az Anatomy-ra jöttem.December közepe volt, az utak latyakosak, havasak voltak.Fél óránként egy-egy hótoló kocsi ment végig a főúton. Igaz, semmire nem ment vele az ember. Ugyan ott volt, mint ahol elindult. Inkább a gyaloglást választottam, mint sem az autóval való mászkálást. Ki tudja, ilyen nagy havazásban, hóviharban bármikor elakadhattam volna.Ilyenkor több volt a baleset. A doktorokat, rezidenseket, ápolókat, szakorvosokat gyakrabban behívták. A kórháznak talán ebbe az időszakba volt a legnagyobb kiadása. Akadt olyan is, hogy a mentősök a hótorlaszok miatt nem jutottak el a betegekért. A balesetek egyre többször történtek.
A napokban egy perc hunyásnyit sem aludtam. Néha néha elszundítottam az irodámban, de a csipogóm szinte mindig jelzett. Reszketve mentem végig a klór, s fertőtlenítő illattal telt folyosón. Az emberek fel s alá rohangáltak. Voltak, akik kórlapokkal, műanyag poharas kávékkal, kötszerekkel mászkáltak ide-oda. Teljes túltengés volt. Fejet kapkodva haladtam el a porta előtt, biccentve az ottani dolgozóknak. A recepciós pulthoz érve, az egyik alkalmazott kezembe nyomott pár kórlapot, elhadart róluk pár fontos információt, és már ment is a dolgára. Végezetül a lifthez ballagtam, majd megnyomva az ötödik emelet gombját, vártam, hogy felérjen a szerkezet. Az orvosi szobába beérve, levettem magamról a szövetkabátomat, mely kellemes meleget biztosított számomra a kinti zord időben. Letekertem nyakamról a meleget adó sálat majd az egyik fogasra akasztottam. Kinyitottam a kisebbik barna szekrény ajtaját, s felvettem a sötétkék ruhámat, majd rá a köpenyemet. A sztetoszkópot nyakamba akasztottam a köpeny zsebébe pár tollat raktam, kékesfekete hajamba túrtam, ezt követően belebújtam zárt, klór szagú papucsomba.Felkaptam az asztalon pihenő kórlapot majd elindultam a folyosóra.Pár ajtó nyitva volt a kórtermeknél, amiből a betegek, s azok hozzátartozóinak hangja szűrődött ki. Néhány köhögés, lélegeztető gépek, az EKG hangját lehetett még hallani. Találkoztam pár ápolóval akik barátságosan mosolyogtak rám, némelyik még köszönt is. Épp, hogy az egyik kórterem elé értem, mikor a csipogóm jelezni kezdett. Belenyúltam a köpeny jobb zsebébe, és előhalásztam a készüléket.Az igazgató, Dr. James Hunt keresett. Tudniillik, hogy az igazgató ismerte az apámat, aki igazgató helyettes volt a Four Seasons Anatomy-n. Senki nem gondolta volna, hogy apámat negyven éves korában kapja el a betegség, történetesen a tüdőrák. Vissza süllyesztettem zsebembe a csipogót majd a liftbe léptem. Megnyomtam a legfelső gombot, ami a tizedik emeletre vitt. Lazán nekidőltem a lift oldalának, kezemet zsebre dobtam. Majd, mikor megállt a felvonó, kiszálltam.

Kíváncsisággal, kisebb félelemmel kopogtam be az iroda fekete ajtaján. Ezernyi gondolat fűszerezte agyamat. Miért keresne pont ilyen válságos időben az igazgató? Felröppent a hír, miszerint pár dolgozót el kell bocsájtani az Anatomy-ról. Nem akartam ezt. Nem akartam elmenni. Ezt a helyet már az otthonomnak tekintem. Nem mehetek máshova, nem is akarnák máshova menni. Anyám összeroskadna. Így is szinte élőhalottként jár - kel a városba, nem akarom, hogy még jobban összetörjön.
- Nyitva! - szólt ki a mély érdes hang. Nagyot nyeltem, szívem hevesen vert, miközben megmarkoltam a kilincset, s nagyot nyelve, remegő lábakkal mentem be.
Becsuktam magam mögött az ajtót, majd megfordultam. A helyiségben két ember tartózkodott. Az igazgató, Dr. Hunt, és egy számomra ismeretlen férfi.

- Jó reggelt - szólaltam meg kissé rekedtesen, és az asztalához sétáltam. Kezet fogtunk. Barátságosan rám mosolygott, majd biccentett egyet. A vele szemben ülő férfira mutatott, aki a jobb oldalamon ült.
- Dr. Hill! Szeretném bemutatni az osztálya új, helyettesítő vezetőjét, Dr. Harry Styles-t! -Helyettesítő? Az a csekélyke mosoly is lefagyott arcomról, helyette a meglepődés, s a harag kisebb foszlányai jelentek meg rajta. Miért kellene helyettesítő az osztályomra, ha ott vagyok én, mint főorvos?

Eddig kedveltem Dr. James Hunt-ot. Igaz, a barátom apja volt, mindig segített nekem, de ez most sok volt. Osztályvezető vagyok, nem egy lebetegedett színész, akit helyettesíteni kell. Főleg nem ez a férfi kell ide, igaz nem ismerem, de már most unszimpatikus. Meg még, hogy leépítés lesz, de ezért még felvesz egy embert, nem logikus? Hát nem.

Már csak arra eszméltem fel, hogy az illető felállt, majd kezet nyújtott. Köhintett egyet, mire tekintetemet rá emeltem. Két-három fejjel garantáltan magasabb volt. Göndör tincsei rendezetlenül terültek el, smaragd szemei izzottak. Egy inget, és egy koptatott fekete nadrágot viselt, egy bakanccsal "fűszerezve". Parfümje - illetve bűze -, undorítóan kevergett a levegőbe. Elfojtva egy fintort, megszólaltam.

- Dr. Abigel Hill - mondtam fagyosan, miközben szemébe néztem. Arca pár pillanatra megrezdült.
- Dr. Harry Styles. Igazán örvendek Abigel - végül elvigyorodott, kezemet elengedte. Valami ide nem illő csillant meg szemeiben, ami egyszerre nyomasztó és irritáló is volt.