Egyszerlesz világ

Részlet

Kisfiú, olyan hatéves körül. A boltnak háttal állt, közvetlenül a járdasziget előtt. Ahogy a szülei tanították: kisfiam, először mindig körbenézünk, mielőtt lelépünk az úttestre. Papucs, rövidnadrág, nyári póló. Térdei egymás felé néztek, kicsit ikszlábú volt. A lány úgy érezte megfagy benne a vér. Emlékei bugyrából előkerült egy régi kép, őt ábrázolta, 7 éves korában. Az óriáskerékre várt, apja hátulról fotózta le. Tündérem, anyád csámpás lábait örökölted. -Muci, mi a neved? Ne félj, nem bántalak. A gyermek bal vállából fordult vissza. Végeztek egyszer egy kísérletet, mesélte Kargó, száz embert küldtek fel egy lépcsőn, aminek a tetején jobbra és balra is lehetett tovább haladni. A bal kezesek szinte mindegyike balra, még a jobbosok kivétel nélkül jobbra mentek tovább.

A kisfiú belépett az utcai lámpa fényköre alá. 

Anyu?

Kicsi a torka elé kapta kezét.

Apa is itt van veled? Nem az ő hibája volt.

Kicsi térdre rogyott. Sikoltani akart, de csak némán tátogott.

A gyermek Emma volt.

A lánya állt előtte.

Ha Emma nagyobb lesz, szeretném, hogy hosszú haja legyen, mint neked, Kicsi.

Ha Emma nagyobb lesz, szeretném, hogy rövid haja legyen, mint neked, Kargó.

A fiús frizura alól Kicsi arcvonása rajzolódott ki. Az anyja csontos arca, az apja mosolya.

Emma?