Kisfiú, olyan hatéves körül. A boltnak háttal állt, közvetlenül a járdasziget előtt. Ahogy a szülei tanították: kisfiam, először mindig körbenézünk, mielőtt lelépünk az úttestre. Papucs, rövidnadrág, nyári póló. Térdei egymás felé néztek, kicsit ikszlábú volt. A lány úgy érezte megfagy benne a vér. Emlékei bugyrából előkerült egy régi kép, őt ábrázolta, 7 éves korában. Az óriáskerékre várt, apja hátulról fotózta le. Tündérem, anyád csámpás lábait örökölted. -Muci, mi a neved? Ne félj, nem bántalak. A gyermek bal vállából fordult vissza. Végeztek egyszer egy kísérletet, mesélte Kargó, száz embert küldtek fel egy lépcsőn, aminek a tetején jobbra és balra is lehetett tovább haladni. A bal kezesek szinte mindegyike balra, még a jobbosok kivétel nélkül jobbra mentek tovább.
A kisfiú belépett az utcai lámpa fényköre alá.
Anyu?
Kicsi a torka elé kapta kezét.
Apa is itt van veled? Nem az ő hibája volt.
Kicsi térdre rogyott. Sikoltani akart, de csak némán tátogott.
A gyermek Emma volt.
A lánya állt előtte.
Ha Emma nagyobb lesz, szeretném, hogy hosszú haja legyen, mint neked, Kicsi.
Ha Emma nagyobb lesz, szeretném, hogy rövid haja legyen, mint neked, Kargó.
A fiús frizura alól Kicsi arcvonása rajzolódott ki. Az anyja csontos arca, az apja mosolya.
Emma?
أنت تقرأ
Egyszerlesz világ
خيال (فانتازيا)Megtehetnénk, hogy elfelejtjük őket... De még itt vannak, figyelnek bennünket. Reménykednek, hogy van még helyük a Világon, van helyük közöttünk. Álmodnak és várnak. Szemüket tágra zárva, mikor jön el az idejük! Mit teszel, ha vége a Világnak? Amiko...
