The Birth of Death [Camren hu]

6

Reggel Lauren engem ölelő karjára ébredtem, ahogy a derekamnál fogva szorosan magához húzott. Óvatosan lehámoztam magamról a kezét, és halkan, lábujjhegyen járva kimentem a szobából, hogy még véletlenül se ébresszem fel a lányt. A gondolataim belülről próbáltak felemészteni. Magányra volt szükségem, gondolkodnom kellett. Lesétáltam a lépcsőn, és a konyha felé vettem az utamat, hogy főzzek magamnak és Laurennek is kávét. Még csak fél 8 volt, szóval gondoltam, amíg Lolo nem kel fel, addig elmegyek sétálni, és megpróbálom kontrollálni a gondolataimat. Kész lett a kávé, gyorsan kitöltöttem két csészébe, az enyémet megittam, a másikat pedig felvittem Laurennek és letettem a mellette lévő kis éjjeliszekrényre. Halkan kivettem a szekrényből egy pólót, egy rövidnadrágot és elmentem a fürdőbe átöltözni. Magamra kaptam a ruhákat, megmostam a fogam, sminkeléshez semmi kedvem nem volt, úgyhogy azt most kihagytam. Kiléptem a fürdőből és komótosan lesétáltam a lépcsőn. Az ajtónál felvettem a kedvenc sportcipőmet, és kiléptem a még kissé hűvös levegőre. Bedugtam a fülembe a fülhallgatóm és elindítottam Shawn Mendestől a Mercyt. Egyszerűen csoda, amit ez az ember művel a hangjával. Mélyen beszívtam a friss levegőt és elindultam a part irányába, miközben üvöltött a zene a fülemben. Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem amikor leértem a partra. A kedvenc helyem felé vettem az utamat, leültem a homokba, és néztem a hullámokat, ahogy versenyeznek, hogy melyik jut a legmagasabbra. A gondolataim visszaterelődtek a fekete hajú szépségre, aki az ágyamban alszik épp. 24 órája sincs, hogy megismertem, de valamit nagyon megmozgatott bennem. Teljesen felkavarta az érezéseimet. Azt hiszem, szakítanom kell Austinnal. Ő még soha nem váltott ki belőlem olyat, amit Lauren ebben az egy napban. Gyorsan elő is kaptam a telefonomat a zsebemből és tárcsáztam a -lassan volt- barátom számát.

-Cami, szia.-hallottam a reggeli rekedtes hangját.

-Szia, Austin. Figyelj, beszélnünk kell.-mondtam neki komolyan, miközben vettem egy mély lélegzetet.-Szakítani szeretnék.-Először nem is szólt bele, gondolom értelmezte, hogy mit is mondtam valójában.

-Rendben, értem. Remélem találsz majd valakit, aki boldoggá fog tenni.-hallottam a hangján, hogy fáj neki ez a helyzet. És hogy őszinte legyek, talán már találtam valakit.-Hát akkor...szia, Camila.-és ezzel le is tette. A telefont a zsebembe süllyesztettem, és úgy döntöttem, hogy lassan visszaindulok. Szóval Lauren...igen, félek a csalódástól és attól, hogy az emberek mit fognak szólni a kapcsolatunk miatt, vagyis ha lesz egyáltalán köztünk valami. Úgy döntöttem belevágok, hiszen nem veszíthetek sokat. Legfeljebb egy összetört szívvel több lesz, de kit érdekel?! 10 perc múlva már a házunkban vettem le a cipőmet. Felmentem a szobámba, ahol Lauren még mindig húzta a lóbőrt, szóval odafeküdtem mellé, azzal a céllal, hogy felébresztem.

-Lolo, kelj fel.-simítottam végig az arcán.

-Hagyj még aludni.-nyöszörögte és magához húzott.

-Csináltam neked kávét, idd meg.-adtam egy puszit az arcára és kimásztam a keze alól. Láttam, ahogy a kávé hallatán egyből kipattantak a szemei. Odafordult a csésze irányába, és pár másodperc alatt elfogyasztotta a benne lévő italt.

-Figyelj Camz, én most elmegyek haza. Este 7-re itt leszek érted. Nem muszáj túlságosan kiöltöznöd, mindenhogyan varázslatosan nézel ki. De tényleg ne öltözz nagyon elegánsan, elég ha valami hétköznapit felveszel.-kacsintott rám és már el is ment felöltözni. Negyed órával később visszajött a szobámba. Igaz, hogy a tegnapi ruháját viselte, de egyszerűen kápráztosan nézett ki. Lekísértem az ajtóig, egy hosszú és szoros ölelést követően pedig csak néztem, ahogy egy kis fenékrázással elsétál az otthona felé.