The Birth of Death [Camren hu]

3

A temetés -ha mondhatom ezt- gyönyörű volt. Habár a végén kissé bűntudatom volt, mert én leginkább az idegen lányt figyeltem a temetés helyett. Mágnesként vonzotta az ember szemeit. Kisétáltunk Dinahval és Shawnnal a temetőből, épp beszélgettünk, amikor valaki a kezemnél fogva elrántott a srácoktól. Ijedtemben egy kisebb sikítás hagyta el a számat, ezért az illető gyorsan odatette a kezét, hogy ne kezdjek el kiabálni. Az idegen egy vastag fa törzse mögé húzott. Amint megéreztem a parfümje illatát egyből elszállt a félelmem, és csak arra tudtam koncentrálni, hogy a lány egyik keze a számon van, míg a másikkal derekamat fogja közre.

-Szia, megint.-fordított szembe magával és ajkain a szokásos apró mosoly pihent, ami egy kis gyerekes beütést adott az arcának.

-Szia.-léptem kicsit hátrébb tőle, mert a közelsége túlságosan zavarba hozott.

-Egyébként még a nevedet sem tudom.-húzta fel a szemöldökét.

-Camila vagyok. De még véletlenül sem két l-lel.-nevettem egy kicsit.

-Az úgy nem is hangzana jól. És így a neved még aranyosabbá tesz.-kacsintott egyet, amitől a pillangóim megőrültek a gyomromban.

-Végre valaki így gondolja.-próbáltam kuncogással elrejteni a zavarom, de rájöttem, hogy ettől csak még gázabbnak tűnök. A kijelentésemre csak felnevetett. Mint egy angyal. A pillanatot elrontotta egy hangos dudaszó, amit egy fekete terepjáró adott ki.

-Ne haragudj, de most mennem kell, jöttek értem.-megsimította a felkarom és komótosan elsétált. Néztem utána, és megfigyeltem, hogy alig észrevehetően, de rázza a fenekét miközben megy. Lazán beszállt az autóba, és eltűnt a szemem elől. Alig ismerem, sőt semmit nem tudok róla, de ez alatt a rövid idő alatt valamit megmozgatott bennem.

-Olyan arcot vágsz, mint aki szellemet látott.-mondta Dinah nevetve, amikor odaértem hozzájuk, de hirtelen komolyan nézett rám.-Csak nem Mrs.Petersont láttad?-erre nem tudtam mit reagálni, csak röhögve megforgattam szemeimet. Elkezdett csörögni a telefon a táskámban, gyorsan kihalásztam és megnéztem ki hív. Anya.

-Szia, Camila. Haza tudnál jönni?-hümmögtem egyet, anya még a lelkemre kötötte, hogy siessek aztán letette.

-Bocsi srácok, mennem kell.-gyorsan megöleltem Shawnt és Dinaht, aztán el is indultam haza. Az út nem volt több negyed óránál, viszont ez épp elég volt ahhoz, hogy az ismeretlenen gondolkodjak. Rájöttem, hogy még a nevét sem tudom, így eléggé depresszívvé változott a hangulatom.

-Megjöttem.-kiabáltam, amikor hazaértem. Anya egyből jött az előszobába, és gondolom észrevehette, hogy nem vagyok túl boldog, mert rákérdezett, hogy mi a baj. Ez egy temetés után elég furcsa kérdés volt, amire ő is rájött, ezért szerencsére nem kellett mondanom semmit a lányról.

-Azért akartam, hogy siess haza, mert apád meghívta vacsorára egy régi barátját, akivel az esküvőnk óta nem találkozott.-ebből még mindig nem esett le, hogy miért kellett sietnem.-Gondoltam segíthetnél főzni.

-Persze, rendben.-gyorsan felszaladtam a szobámba és átöltöztem valami kényelmesebb göncbe.

-Egyébként van egy veled egykorú lánya, összebarátkozhatnál majd vele.-mondta izgatottan.
A család hét órára lett meghívva. Már fél hét van, de én még mindig lisztes arccal állok a tükröm előtt. Gyorsan elrohantam tusolni és hajat mosni. 20 perc múlva már frissen álltam a szekrényem előtt és próbáltam kitalálni, hogy mit vegyek fel. Nem akartam úgy odaállítani a vendégek elé, mint aki kicsit sem ad a külsejére. Gyorsan felkaptam egy farmert, és egy fekete haspólót. Maradt 10 percem a sminkelésre. Camila, húzz bele, nehogy elkéss. Igen, bíztatom magam. Feltettem egy kis szempillaspirált, alapozót és egyéb nem túl feltűnő dolgokat. Próbáltam sietni, de hallottam a csengőt, aztán anya hangját, amint kiabál, hogy menjek le. Felrántottam a szobám ajtaját, és futólépésben rohantam le a lépcsőn. És hát nem is én lettem volna, ha nem botlok meg a saját lábamban. Már felkészültem az esésre, összeszorítottam a szemeimet és vártam, hogy földet érjek. De ehelyett két kar közt találtam magam. Felnéztem a megmentőm arcára, és teljesen elakadt a lélegzetem. Belenéztem a gyönyörű smaragdzöld színű szemekbe. Újra.

-Szia, Camz. Harmadszorra is.-húzta félmosolyra a pirosra rúzsozott ajkait. A szívem az új becenév hallatán úgy dübörgött, mintha mindjárt kiszakadna a mellkasomból.

-Szia, ismeretlen.-nyögtem ki nehezen.