örök pillanat [𝐣𝐢𝐤𝐨𝐨𝐤]

örök pillanat

(depikiralyno_nek soksoksoksok szeretettel születésnapjára!)

Örök pillanat

Mit málló kőre nem bízol
mintázd meg levegőből.
Van néha olyan pillanat
mely kilóg az időből,

mit kő nem óv, megőrzi ő,
bezárva kincses öklét,
jövője nincs és múltja sincs,
ő maga az öröklét.

Mint fürdőző combját ha hal
súrolta s tovalibbent
így néha megérezheted
önnön-magadban Istent

fél-emlék a jelenben is,
és később, mint az álom.
S az öröklétet ízleled
még innen a halálon.

- Weörös Sándor -

- - - - - - -

A tengerpartra kiszökő hullámok fenyegetően ragadták meg a parton ülő szerelmespár végtagjait, majd csalódottan tovatűntek. Jimin egy verseskötetből olvasott fel Jungkooknak: imádta, ha a fiatalabb haja és egész valója ott piheg a vállánál, majd - a tökéletes memóriájának köszönhetően - újból, vele együtt ismétli a verset.

- Azt ugye tudod - súgja Jungkook Jimin fülébe, aki megborzongott a leheletének kellemes érzésétől.

- Mit? - Jimin naivan kérdez vissza: mindig ez van. Jungkook feltesz egy kérdésnek nem mondható kérdést, s várja rá a választ.

Elneveti magát.

- Bármit - feleli rá a fiatalabbik. Eltűnődik Jimin a szavain. Jungkook mindig ilyet játszik vele: elhiteti vele, Jiminnel, hogy bármit tud, majd semmt. Minden csak idő és nézőpont kérdése.

Jungkook felnövése, majd meghalása. Meghalása és felnövése. Jimin iránta érzett szerelme, majd ennek az érzésnek elporladása, miután ő nem lesz.

- Nem akarom, hogy meghalj ebben.

- Ráknak mondják, Chim - mondja Jungkook.

A hangja nyugodt, nincs benne frusztráció. Egyedül csak Jiminében, akinek fogalma sincsen, még a lehunyt pillái mögött sem, hogy milyen a halál, és, hogy milyen nélküle az élet. Jungkook mosolyog, és ennek tudatában, nem tesz semmit. Jimin már annyiszor kidühöngte magát Jungkook előtt, hogy most már feleslegesnek tartja. Csak összepréseli két cseresznyeszín ajkát, és megpróbál nem sírni, mint minden egyes nap. Azt mondják, hogy ez az utolsó hónapja. Ezek az utolsó napok itt, Jungkooknak, hogy láthassa a tengert.

- "jövője nincs és múltja sincs..." - folytatja Jungkook, ugyanúgy fülig érő szájjal a Jimin által olvasott verset. Sapka van rajta, hogy takarja a kopaszságát.

- Tizenöt kezelésen vagy túl, és bámulatosan jól viseled - puffog Jimin.

- Minek szomorkodjak? - teszi fel a költői kérdést Jungkook. A távolba néz, kezével napellenzőt csinál. A napfény így is a szemébe érkezik; a fény átüt a vékony csontjain, a pőre bőrön. Jimin rátekint az ujjakra, a kézfejre: szeret rá csókot adni. Fogalma sincs mi lesz Jungkook kézfeje nélkül az élet. - Magam leszek az öröklét. Mint a versben, nemde?

Még mindig vigyorog. Rá, Jiminre.

- Mondjad, fejből.

- Nem megy - adja fel Jimin, aki szíve szerint felkelne a partról. De Jungkooknak most így kényelmes. Manapság úgy is valamilyen úton-módon összeesik, annyira gyenge a szervezete.

- De menni fog. Addig fogjuk együtt olvasni, ameddig meg nem tanulod úgy, hogy a hangod nem remeg.

- Előbb halsz meg, minthogy tökéletesen menjen - Jungkook felnevet Jimin groteszk viccén.

- "Mint fürdőző combját ha hal..." - Jungkooknak könnyen megy. Nem ő fog veszíteni és elveszteni. Ő megy, távozik. Ha búcsúzik, ha nem. De Jimin csak a fejét csóválja, makacsul hallgat.

Arca már beesett, kialvatlan szemei alatt karikák.

- Mindig rólad álmodok - mondja Kook. - Arról, hogy boldog vagy nélkülem is.

- Hogy lehetnék boldog nélküled?

- Voltál már boldog nélkülem. Még ismerkedésünk előtt. - Jungkook megrázza a vékony lábait, szinte hallani lehet a csontok egymásnak verődését. - "Néha megérezheted önnön-magadban Istent".

- Nélküled nem.

- Nélkülem is - nyugtázza Jungkook.

- Te vagy a vallásom, így nem tudom, hogyan és miképp.

Jungkook Jiminnel szembe fordul, akinek arcán elkeseredettség. Jimin arca a csontos kezeiben. Úgy porlad el a tapintása alatt, a bőrének érintésétől, mintha Jimin később nem is létezne. Az idő teszi ilyenné. Az a mocskos idő.

- Mondjad utánam: "fél-emlék a jelenben is, és később, mint az álom..."

Jimin elmondja ugyanezt a sort, mint egy mantrát. Mintha így könnyebb lenne, kevésbé fárasztóbb a várakozás érzése. A halálé. Talán kevesebb súlyt nyom így. Az utolsó két sor már egyedül megy, Jungkook ottléte nélkül.

- "S az öröklétet ízleled, még innen a halálon.".

Jungkook sehol, de ha ott lenne, már nem kérné Jimint, hogy újra, újra és újra. Nincs szükség rá, mert a hangja már nem remeg. A fiú hallgatja a hullámok robaját, tudja, hogy ők vitték magukkal Jungkook halotti porát.