4. felelsz vagy mersz?

68 4 0
                                    

Miután mindenki megkapta a saját állatát és annak papírjait meg az eltartásához való dolgokat, haza indultunk, hogy egy "jó hosszú" nap után üvegezzünk egy kicsit. Megbeszéltük, hogy 5 perc múlva tala lent a nappaliba, szóval mindenki elment gyorsan lepakolni és kezdhettük is a játékot. Az első körben még lájtos (tudom, hogy nem így kell írni, de magyarosítottam egy kicsit) feladatok voltak, de aztán már jöttek be a jobbnál jobb feladatok. Például Noah-nak egy szál alsó nadrágban kellett átmennie a szomszéd csapathoz, hogy lisztet kérjen. Aztán Martin-nak ki kellett sminkelnie magát. Nekünk lányoknak meg a teraszra kiállva kellett hangosan énekelnünk. David-nek pedig bele kellett bújnia egy zsákba. Szóval elvoltunk. Adam-ről meg inkább ne is beszéljünk, maradjunk annyiban h hercegnő ruhában virított mellettünk.
Már játszottunk egy ideje amikor Martin kipörgette Adam-et.
- Na barátom. Szerintem ha már ennyire beleméllyedtünk a játékba, akkor dobj egy kiss-et a kis szájára Betty-nek. - erre én ijedten Adam felé fordultam, ő pedig kaján vigyorral az arcán fordult felém, mire csak elnevettem magam és hátba veregettem.
- Álmodozz csak Ad.
- Nem hinném, hogy ez álom lesz. - majd közelebb hajolt hozzám és nyomott egy puszit a számra, én pedig lesokkolódva ültem és néztem magam elé, mire Adam és a többiek elnevették magukat.
- Ez. Meg. Mi. Volt? - vontam kérdőre Adam-et.
- Kaptál egy kis puszit a szádra, és annyira élvezted, hogy azóta szóhoz sem jutsz.
- Mi? Hülye vagy! Nem azért nem jutottam szóhoz mert annyira élveztem, hanem mert meglepődtem, te okoska. - védtem meg magam.
- Hát, ha te mondod. - és természetesen kacsintott eggyet. Szerintem inkább hagyom ezt a témát.

Fél órával később, mikor már meguntuk ezt az egészet, mindenki elvonult valahova és azt csinált amit akart (a fiúk esetében FIFA-ztak), ezért elmentem sétálni, hogy egy kicsit körbe nézzek (btw ebben a sztoriban az emberek tudnak a vámpírokról, hogy léteznek és ilyesmi, egyenjogúak az emberekkel együtt (a vérfarkasolat is bele értve)).
Nagyban dúdolgattam magamban, amikor egyszer csak elém ugrott egy fehér klánbéli farkas és egy nagyot morogva átváltozott igazi valójába. Köztudott, hogy a fekete és a fehér klán tagjai nem ápolnak túl jó viszonyt egymással, szóval nem kifejezetten örültem a srácnak, mivel én a  fekete, ő pedig a fehér klánhoz tartozik.
- Szia, bocsi de még egészen új vagyok itt és csak megszeretném kérdezni, hogy nem tudod-e esetleg, hogy merre kell menni a klub házakhoz? - nézett rám megszeppenve.
- De tudom, persze. Figyelj itt lekanyarodsz balra, aztán tovább egyenesen jobbra, aztán megint jobbra és ott vagy. - mosolyogtam rá, mire ő azt viszonozta és gyorsan bemutatkozott.
- Köszi szépen, egyébként Jackson vagyok. - nyújtotta felém a kezét.
- Betty.
- Örülök, hogy megismertelek.
- Részemről az öröm, viszont most mennem, kell remélem még találkozunk.- néztem rá, majd intve eggyet elindultam a felfedező körutamra.

Remélem, hogy tetszik az átírott verzió, próbálom a többit is minél előbb megírni ❤️.
Puszi
☠️Fekete hópihe ☠️

Vámpír Szerelem /Átírás Alatt/Donde viven las historias. Descúbrelo ahora