Fehér toll esett csendesen lábam elé,
Ahogy sétáltam a zimankóban hazafelé.
Az érintetlen, tiszta havon feküdt,
De káprázó ragyogása a fehérségből kitűnt.
Átfagyott kezemmel óvatosan felvettem,
Derű, melegség és fény járta át testem.
Az idő megállt, a szél elcsendesült,
A valóság sűrű szövete kissé megrendült;
Rajta keresztül megpillantottam,
Ahogy egy angyal meglát és elillan.
Itt hagyta a tollat, hogy ne legyek egyedül,
S az ragyogott tenyeremben rendületlenül.
2018.12.30
YOU ARE READING
Non Omnis Moriar - 2016-
PoetryVerses lélekdarabok folyománya, egyre mélyebbre ásva. Nem csak emlékezve, hanem keresve s találva. Ebben a kötetben továbbra is verseim lesznek megtalálhatóak, tulajdonképpeni folytatása az Emlékezemnek. Kellemes időtöltést hozzá!
