Angyali szerelem

2. Fejezet

A csengő fülsüketítő hangon szólalt meg a folyosón. Becsöngettek. Basszus. Gyorsabbra vettem a lépteim, majd a folyosó végén elfordulva bekopogtam az utolsó terem ajtaján. Még az kell, hogy Mrs. Sandra megharagudjon rám.

- Elnézést a késésért tanárnő, csak nagy dugó volt idefele jövet és...- kezdtem el magyarázkodni, de Mrs. Sandra hamar a szavamba vágott.

- Semmi baj Nora. Gyorsan ülj le, még épp időben érkeztél. – mosolygott rám kedvesen.

Na és ezért szeretem én ezt a sulit. Itt néhány tanár, annyira laza, - már tisztelet a kivételnek -, hogy egy ilyen késés, már fel se tűnik nekik. Nem úgy, mint a fizikatanárom Mr. Harold, aki minden neszért kiabál. Gyorsan a helyemre sétáltam, és kipakoltam a cuccaim. Próbáltam az óra anyagára figyelni, de nem nagyon ment. Szinte már vártam, hogy végre kicsöngessenek és tudjak beszélni Melissával, aki, mint a gondolataimba olvasott volna, már ott várt rám az iskolaszekrények előtt.

- Szia, bébi! – köszönt, egy jó nagy maciölelésbe vonva.

Majdnem megfojtott a karjai alatt, miközben a szőke fürtjei az arcomat csiklandozták. Melissa és én nagyon különbözünk egymástól. Ha egymás mellé állítanának, pontosan az ellentétét mutatnánk egymásnak. Szőke hajjal, részben megfelelő magassággal, és teltebb keblekkel áldotta meg őt az anyatermészet, míg engem fekete hajjal, alacsony termettel, és mit ne mondjak, elég jó méretekkel. Nem hiába van az a mondás, hogy az ellentétek vonzzák egymást.

- Szia! – ölelem át szorosan. – Anyuval megbeszéltem, hogy a szülinapomkor nálam aludhass. – közlöm izgatottan.

- Ez szuper csajszi. Szombaton bulizni fogunk! – fog karon és a nyolcas terem felé húz.

Irodalom lesz Mrs. Nancy-el. Leülünk az utolsó előtti padsorba, majd a cuccainkat lepakolva várunk. Hogy kire? Rachelre, a suli boszorkányára. Az emlegetett szamár öt perccel az érkezésünk után ront be az ajtón az egyik hű csatlósával, Stephanival. Egyenesen felénk tart, majd bevágja magát az előttünk lévő padba, azonban mielőtt leülne illedelmesen, odaköszön nekünk.

- Dagi, Norci, örülök, hogy ismét látlak titeket. A jelenlétetek felettébb nagy örömmel tölt el. – túr bele a csillogó barna hajába.

- Ja, én is mindjárt kicsattanok az örömtől. – forgatom a szemem. A mellettem ülő Melissa gúnyos vigyorra húzza a száját.

- Hé Rach! Igaz, hogy a hétvégi buliba lesmaciztad Stephanie barátját? Többen a suliból látták ám.

Stephanie arca eltorzult.

- Igaz ez? – kérdezte, enyhe ingerültséggel a hangjában.

- Nem. Dehogy is. Te hiszel ennek a félnótásnak? Azt se tudja, mit beszél. Engem Scott nem érdekel. Nem az estem. Mégis honnan szedted ezt? – fordult most Rachel dühösen Melissa felé.

- Nehogy azt hidd, hogy te vagy az egyetlen pletykafészek ebben a suliban – mondja Melissa, miközben enyhe szórakozottság ült ki az arcára. – Persze megvannak a forrásaim, mint mindenki másnak, de nem szándékozom ezt neked elmondani. Se most, se később.

- Jó. Akkor játsszuk így. – azzal hátat fordítva nekünk, tovább magyarázkodott a barátnőjének.

- Igaz ez? – kérdeztem halkan Melissától.

- Nem tudom. Nekem ezt mondták. – suttogta.

Nem tudom, hogy az itt elhangzottaknak, van-e valamennyi igazság alapja, de nem hiszem, hogy Rachel ezt tenné a legjobb barátnőjével, akármennyire is gonosz, a barátnőit megbecsüli.
                                ~
Otthon a konyhában találtam rá anyámra. Éppen az asztalnál ült.

- Szia, anyu! – pusziltam meg az arcát.

- Szia, kicsim! Milyen volt a napod? – kérdezi a kávéjából felpillantva.

- Jó. – mondtam szűkszavúan.

- A kémia dolgozatod, hogy sikerült?

- Négyes lett.

- Az szuper. Ügyes vagy drágám.

- Köszi.

- Apropó, hoztam neked pudingot a boltból. A hűtőben megtalálod. – intett felé.

Felsétáltam a szobámba, a pudingommal együtt, majd leültem az ágyamra. Elővettem a tanulnivalóimat, és bebújtam a puha paplanom alá. Egy és fél órával később, úgy éreztem nem tudok már a pún háborúkból több dolgot megjegyezni, mély álomba szenderültem. Egy raktárépületben voltam. Sötétség uralkodott odabent. Beljebb merészkedtem, egyenesen a sötétségbe.

- Hahó! – kiáltottam. A hangom visszhangzott az üres épületben. Sehol senki. Tovább sétáltam a folyosón. A lábam alatt ropogott a kitört ablakok üvegszilánkjai. A távolban egy mozgolódásra lettem figyelmes. Felsikkantottam. Egy egér szaladt át közvetlen előttem. Ahogy egyre közelebb kerültem az épület belseje felé halk zúgásra lettem figyelmes. A zúgás egyre erősödött, ahogy tovább lépkedtem. Gépek zúgása. Balra fordultam, és egy ajtó került a látóterembe, a folyosó végén. Az ajtó réseinél kék fénycsík szivárgott ki. Közelebb lépkedtem az ajtóhoz. A zúgás itt már sokkal hangosabb volt. A kilincsre tettem a kezem, majd benyitottam. Az erős fény pár másodperce elvakított, de ahogy tisztult a látásom egy alakra lettem figyelmes. Egy lány állt a szoba közepén, két keze ki volt feszítve. A mellette lévő gép zúgott, de a kékesség a lányból áradt. A lány, mintha észrevette volna, hogy figyelem, felemelte a fejét és egyenesen a szemembe nézett.

- Segíts Nora!

Riadtan keltem. Felültem az ágyamon. Az izzadság patakokban folyt rólam. A ruhám vizesen tapadt a testemre. Ránéztem az éjjeliszekrényemen lévő órára. Hajnali két óra múlt. Elpakoltam a könyveimet az ágyamról, majd átöltöztem. Miután valamennyire lenyugodtam visszamásztam az ágyamba, majd elbóbiskoltam.