Angyali szerelem

1. Fejezet

Van úgy, hogy be kell zárnunk egy ajtót, a jobb élet reményében, még akkor is, ha a szíved már megszűnik létezni. Két éve még boldog voltam, hiszen meg volt mindenem. Megvolt a családom, a barátaim, az apukám, konkrétan az életem. Két éve történt a Kansasi támadás. Két éve csak arra az átkozott napra gondolok. Arra a napra, amikor az egész államot felforgatta annak a támadásnak a híre, amit öt idegen okozott. Két helybeli embert lőttek le aznap éjszaka. Jack Beverlyt és Harry Bowmant, az apámat. Hirtelen már ott tartottam, hogy elvesztettem az apámat, a barátaimat, az életemet, önmagamat. Nehéz időszak volt. Nem volt senkim, aki támogatott volna és kihúzott volna abból a zord világból, amibe beleestem. Összetörtem. A barátaimat elhanyagoltam. A rokonaim távol voltak. Az anyukám, (...) az anyukám pedig éppen a saját poklát járta abban az időben. Egy hónap alatt vesztette el a férjét és a legjobb barátnőjét. Abban az időszakban a legértelmesebb dolog, a költözés volt. A mellettünk lévő város, Leawood volt a legszimpatikusabb hely. Távol, de mégis közel szerettem volna lenni a múlthoz, hiszen 8 évet abban a városban éltem le, apa emlékével, mikor még élt. Az utolsó hónapjaim miatt, pedig menekülni szerettem volna a múlt elől. Új iskola, új környezet és új barátok kerültek az életembe. Anyunak is lettek új barátai, valamint új munkahelye is. Az új munkahelye csodás, amit Melissa édesanyja Mrs. Loren ajánlott neki. Melissát lassan két éve, hogy a legjobb barátomnak nevezhetek, akire bármi legyen is bármikor számíthatok. Hát ez vagyok én. Csupa fájó múlttal rendelkező lány.  

                                                                                               ~

                                                                                          -Az iskolában-

Majdnem elhánytam magam, mikor beléptem a biológiai terembe. Iszonyatosan büdös van idebent. Mi ez a szag? Bőrt égettek, vagy mi? Lassan odasétáltam a helyemre, és kinyitottam a mellettem lévő ablakot. Friss esőszag áramlott be, a hideg novemberi délután. Melissa körülbelül három perccel az érkezésem után rontott be az ajtón.     
- Hogy ment a matek? – érdeklődök, amikor odaér hozzám.
- Rosszul. Alig tudtam valamit. Semmi értelme nem volt a gyakorlásnak, de remélem azért meg lesz a kettes.
- Ne már! Tudod mennyit szenvedtem, míg elmagyaráztam neked?
- Tudom.  Jó napot Mr. Lewis! – köszöntötte a terembe éppen belépő földrajztanárt.
-Gyerekek, nyissatok ki minden ablakot, nagyon büdös van idebent. Ki volt itt előtettek? – kérdezi a cuccát lepakolva az asztalra.
- Mr. Douglas volt itt a tizedikesekkel. – mondta valaki a terem végéből.
- És mit csináltak?
- Nem tudjuk! – jött ismét hátulról a hang.
- Nos...khm, akkor nyissátok ki a tizennyolcadik fejezetnél a könyvet. – mondta Mr. Lewis és összeérintette két kezét. Kedvtelenül fellapoztam a könyvet az anyagrészhez, majd leolvastam a lecke címét. A csillagok. Jól hangzik.
- Mint tudjátok az Univerzumban található csillagok különböző fejlődési állapotban vannak. Némelyik nemrég keletkezett és tömegéhez képest sokkal erősebben sugároz, mint a mi Napunk. Vannak viszont olyanok, amelyek messze előre jutottak a fejlődésben. Valamennyi csillagról feltételezhetjük, hogy az Ősrobbanás után galaktikus ködökből fejlődött ki, de azt is, hogy anyagát visszaadja a csillagközi térnek. Ha már a csillagokról beszélünk, tudnátok mondani a Napon kívül néhányat? – kérdezte az első sort fürkészve, majd pillantása megállapodott rajtam. – Nora?
- A vörös óriáscsillag. – nyögtem ki az első, illetve az egyetlen csillagfajtát, amit tudok.
- Nagyon jó! Nagyon sok vörös óriáscsillagnál megfigyelhető periodikus, esetleg szabálytalan változás, többnyire a fényességben, vagy a színképben. Mi jut eszetekbe, ha azt mondom göncölszekér? Daniel?
- Hát...- vakarja meg a fejét. – Nem sok minden.
- Valamit csak tudsz róla. Nos? – húzta fel a tanár a szemöldökét.
- Passz. Nem tudom. – veti oda Daniel.
- A Göncölszekér hét legfényesebb csillaga alkotja a Nagy Medvét, ami egy csillagkép.– válaszolja Mr. Lewis. – Míg el nem felejtem, ki vállalja jövő hétre, hogy felkészül a bolygókból?Kínos csönd telepedett az osztályra. Senki se emelte fel a kezét.
- Természetesen jegyre. – tette hozzá. Azon nyomban vagy nyolcan kezdtek el jelentkezni.
- Nagyszerű. Laura akkor számíthatok rád?
- Persze.
- Jó. Nos, elvárnám, hogy 8 diánál több legyen. Törekedj erre.
- Rendben. Az óra további részében csendben jegyzeteltem a füzetemben, amikor is egy pisszegésre lettem figyelmes.
- Nora! Mikor lesz vége az órának? –suttogja Melissa felém fordulva. Lenézek a csuklómon levő órára, ami most pontosan fél hármat mutat.
- Tizenöt perc múlva. – suttogom vissza. Bólint, majd folytatja rajzát a füzet hátuljában. Húsz perc múlva már a szekrények előtt kötöttünk ki.
- Mit csinálsz suli után? – kérdezi, majd becsapja a szekrénye ajtaját.
- Könyvárba megyek. Te?
- Anyuval megyek el ajándékokat vásárolni.
- De hát még csak november van! – nézek rá értetlenül.
- Nem szeret semmit se későbbre hagyni. –legyint.
- Értem! Akkor majd találkozunk. Jó mulatást! – intek felé.
- Megvárjalak?
- Nem nyugodtan menj, csak sokáig leszek.
- Rendben! Holnap találkozunk! – szól hátra a válla fölött.
- Szia!
Balra fordulva a könyvtár felé veszem az irányt. A lehető leghalkabban benyitok az ajtón, majd a kis faasztalnál ülő nő felé trappolok.
- Jó napot Dorothy! Hogy van ma? – pillantok az ötvenes éveiben járó asszonyra.
- Áh, szia Nora! Örülök, hogy látlak. Köszönöm szépen megvagyok. Mi járatban vagy itt? – kérdezi mosolyogva.
- Csak visszahoztam ezt a könyvet. – mutatom fel a kezemben tartott példányt.
- Oké! Tedd csak le oda! – mutat egy roskadásig megpakolt asztalra. Gyorsan lerakom a könyvet, aztán a könyvespolcok felé kezdek el sétálni. Körülbelül egy órát töltök a polcok között sétálva, amikor megtalálom a nekem szánt példányt. Visszamegyek a könyvtárosnőhöz, majd felmutatom neki az általam választott darabot.
- Itt írd, alá kérlek. – mutat a pontozott vonalra. Gyorsan aláfirkantom a nevem, majd a kijárat felé sietek. – Viszlát!  A csendes folyosón végighaladva előveszem a telefonom és írok anyunak egy üzenetet, hogy valószínűleg nem érek haza negyed ötre. A kocsi felé menet, jeges érzés kúszott fel a torkomra és libabőrös lett a kezem. Úgy érezem, mintha valaki figyelne. Oldalra fordultam, de nem láttam semmit. Tettem egy nagy kört, de így se láttam semmit. Furcsa. Gyorsan bepattantam a kocsiba, majd beindítottam a motort és hazaútig meg se álltam.