Váratlan vonzalom /átírás alatt/

t w o p a r t

- Miért, hát nem az vagy? - nevetett fel - Mi másért hozott volna téged Dave? - köpte arcomba a szavakat flegmán, és a semmibe tiporva minden önbecsülésem.

- Hogy mi? - húztam fel a szemöldököm - Én David barátnője vagyok, ha nagyon tudni akarod és nem azért hozott magával, hogy az alkoholista haverja kurvának nézzen! - emeltem meg kissé a hangom, bár ez a hangos zene miatt nem volt annyira észrevehető. Davidet egy ideje már nem láttam, így a szemimmel keresni kezdem őt a tömegben. Danielnek valószínüleg feltűnt, hogy barátom után vizslatok és íriszeivel ő is Davidet kereste. Pár pillanat után, szemei megállapodtak egy ponton, majd megszólalt:

- Nekem nem tűnik úgy, mintha túlságosan foglalkoztatná, hogy a csaja vagy. - ölelte át egyik karjával a vállamat s közben még mindig mellettem állt. Másik kezével - melyben a félig elszívott cigicsikket tartotta – a konyha irányába mutatott, ahol David egy másik lánnyal smárolt, fenekét pedig erősen markolászta. Nem hittem a szememnek. Nem elég, hogy elhoz a hülye haverja házibulijába, észre sem veszi, hogy itt vagyok és egy másik csaj szájába mászik. Egy kósza könnycsepp szaladt végig az arcomon, amit egyből le is töröltem. A fejemet lehajtva álltam ott, mint egy oszlop. Gondolataimból pár másodperc múlva Daniel rángatott ki.

- Figyelj – fogta meg mindkét vállam, ezzel szembe állítva magával – hogy is hívnak? – hogy lehet valaki ilyen érzéketlen bunkó?

- Donna... - mondtam fejemet még mindig lehajtva.

- Ja tényleg Donna. Tudod, hozzám bármikor jöhetsz, ha rossz kedved van. Bármikor meg tudlak vigasztalni, ha érted mire gondolok. – emelte meg mutatóujjával az államat ezzel kényszerítve, hogy ránézzek. Másik kezével hirtelen megragadta a derekamat és magához rántott. Párnáit az enyéimre tapasztotta, nyelvével pedig beférkőzött ajkaim közé. Próbáltam elhúzódni tőle, de kezével erősen szorított magához. Néhány pillanattal később, Danielnek feltűnt, hogy nem vagyok vevő „játékára" így elhúzódott tőlem és levette kezeit derekamról. Kapva az alkalmon, lekevertem neki egyet, mire tenyerével az ütésemtől pirosló arcához kapott. A göndört láthatóan meglepte merészségem, de nem hátrált ki a helyzetből.

- Te meg mit képzelsz magadról?! – rivallt rám erőteljesen, mire összerezzentem. Hatalmas kezével hirtelen a csuklómra fogott és stabilon tartva, szorítani kezdte azt.  Az elemet felé kezdett húzni, én pedig rángatni kezdtem a kezemet de hiába, nem engedett.

- Engedj el! Ez fáj! – küzdöttem, de nem tudtam szabadulni keze szorításából. Daniel nem szólalt meg, szemei viszont szikrát szórtak és látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban elpattanhat nála valami. Csuklómat egyre erősebben szorította s hiába próbálkoztam, ujjaival még mindig erősen tartott. Hirtelen ötlettől vezérelve, felhúztam egyik térdemet, ezzel gyomron rúgva fogva tartómat. A göndör elengedte csuklóimat, én pedig az ajtó felé kezdtem hátrálni.

Egy utolsó pillantást vetettem David felé, aki meg mindig a számomra ismeretlen lány ajkait ostromolta. Vajon máskor is csinált már ilyet? Bizonyára nem először járt itt, hiszen olyan magabiztosan lépdelt be az előbb a házba mikor engem ott hagyott Daniellel. Egyáltalán miért hagyott ott? Miért nem vett rólam tudomást? Úgy tett, mintha sosem ismertük volna egymást. Eddig én voltam neki a legfontosabb, nem értette mi történt vele ilyen hirtelen. Miközben hátráltam, nekiütköztem az ajtónak, ez által kizökkentem a gondolatataim fogságából. Hátra nyúltam a kilincsért, amit pár másodperccel később meg is találtam. Lenyomtam, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam az ajtón.

Ahogy kiléptem az ajtón megcsapott a friss levegő illata, melyből hatalmasat szippantottam. A késő esti szellő lágyan simogatta napbarnított bőrömet, amitől kissé kirázott a hideg. Végig néztem a sötét utcán, amit csak néhány pislákoló utcai lámpa fénye világított be. Mivel nem ismertem ezt a környéket, így nem tudtam utam merre fog vezetni. A szimpatikusabb - kevésbé sötét – rész felé vezettem lépteimet, magam mögött hagyva a hatalmas, illuminált állapotban lévő fiatalokkal teli házat.

Amikor a Daniel házában történtekre gondoltam, összeszorult a gyomrom. Pár másodperccel később egykönnycsepp bukkant elő pilláim mögül, amit egyből le is töröltem. Még mindig nem értettem, mégis mi üthetett Davidbe. Egész nap furán viselkedett, amit már reggel is észrevettem, de nem szenteltem neki nagyobb figyelmet. Nem tudtam mi tört meg benne olyan hirtelen, mindenesetre nagyon rosszul esett, hogy csak úgy semmibe nézett. Nem beszélve arról, hogy azt a másik lányt falta.  

A sötét, hosszú utca ismerős emlékeket élesztett bennem fel. Mikor kisebb voltam, a szüleimmel esténként sokszor elmentünk éttermekbe, vagy akár csak kimentünk a parkba. Apu olyankor mindig vitt magával egy plédet és együtt néztük a csillagokat. Erre gondolva kénytelen voltam elmosolyodni. Régebben rengeteg időt töltöttem apuval, de amióta elválltak nem is találkoztunk. 

 Hirtelen belenéztem a táskámba, a telefonomat keresve. Gondoltam felhívok valakit aki hazavisz. De kit hívhatnék? Anyámat és a pereputtyát, a hátam közepére nem kívánom, megbízható barátaim pedig nem nagyon voltak. Tehát mégis sétánom kell. 

Ahogy a táskámban kutakodtam, megakadt a szemem valamin. Egy doboz cigaretta. Az egyik osztálytársam tette bele nemrég, hogy a szülei ne jöjjenek rá hogy dohányzik. Bizonyára nem haragszik, ha elszívok egy szálat. Alapvetően nem cigizek, csak néha amikor a suliban lemennek a többiek cigizni. Akkor is csak beleszívok egyszer-egyszer valakiébe. Nem sokszor fordult még elő, hogy elszívjak egy egész szálat. Viszont most úgy éreztem rám fér egy. Szerencsémre még gyújtó is volt a dobozban, úgyhogy nyugodt szívvel gyútottam rá. Ahogy az erős füst elöntötte a tüdömet, egyből megnyugvásra leltem. Lehet tényleg van valami abban amit az emberek mondanak. Hogy a dohányzás képes őket megnyugtatni.

Az utcát csak néhány utcai lámpa, és a cigarettám kicsiny parázsa világította meg. Furcsa volt így hazamenni. Mentem már haza sötétben, egyedül de ez most valahogy más volt. Ideges voltam, féltem és csak haza akartam jutni. Nem akartam semmivel sem törődni.  Sem anyámmal, sem Daviddel. Senkivel, csak magammal. 

Hirtelen csapzott, lihegő hangokat hallottam magam mögött, majd hátra fordultam. Egy magas férfi futott mögöttem, látszólag éppen a szokásos esti futását tudta le, így nem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Pár perccel később, a férfi még mindig mögöttem futott, amit nem értettem hiszen ha tényleg csak futna, akkor miért ne menne el mellettem? Megfordultam, de a férfi már sokkal közelebb volt hozzám, viszont ahogy ránéztem már nem futott. Mi van akkor ha követ? Gyorsabbra vettem a lépteimet, mire ő is gyorsabban sétált mögöttem. Rettentően féltem és ideges voltam. Nem tudtam tisztán gondolkodni. Néhány pillanat múlva futni kezdtem, így ő is futott mögöttem. Egyre gyorsabban futottam, míg végül a férfi letepert a földre.

- Hagyj békén! - kiáltottam, ahogy a hátam találkozott a hideg aszfalttal. Ütöttem és rúgtam ahol csak értem re még ez sem volt elég. Fölém magasodott, majd lefogta a kezeimet.

- Donna, állj már le! Én vagyok az!