A tökéletes randi kör {BTS fanfiction}

2.Fejezet

Yoora

- Ez mi? – Mutatom feléjük a laptopomat, amin az elküldött e-mail szerepel, amiben jelentkezem a élőadásra, és hozzácsatolva az önéletrajzommal. – Melyikőtök volt ? – teszem fel egy kicsit indulatosabban a mondandómat, amit meg is bánok egyből. – Ne haragudjatok, csak ez annyira...abszurd. – Mondom halkan, és segítség kérőn nézek rájuk. – Legalább, azt mondjátok meg, hogy miért?

- Nos – szólal meg először Chiharu – Észrevettük, hogy mostanában nem érzed jól magad, és szerintünk szükséged lenne egy kis kikapcsolódásra, meg egy kis ismerkedésre. Mindannyiunknak vannak barátai egymáson kívül, csak neked nincs. Így ismerkedés szempontjából is jónak találtuk ezt a lehetőséget. – Mondja, és látom raja, hogy már megbánta ezt. -Ne haragudj, hogy az engedélyed nélkül tettünk ilyet, csak tényleg nagyon aggódunk érted. – Kér elnézést ő is , meg Soo Ah is. Gondterhelten nézem meg még egyszer az e-mailt, és az ahhoz csatolt dokumentumot, amiben információk, és szükséges dolgok vannak felsorakoztatva az egy hetes játékról. Az e-mailben gratulálnak, az alatta lévő szövegben pedig, mindent elmondanak a játékról:

˝Szeretettel várjuk a Január 6.-án kezdődő játékunkba. A játék Puszanban kerül megrendezésre, a játékosokat egy erdei szálláson fogjuk elszállásolni. A szobákban a szereplők hármasával lesznek beosztva, illetve megadott időben kell felkelni, ha délelőtti forgatás lesz. A játék menete a következő: Mindennap a társkereső személlyel lesznek, feladtok, úgy hogy egyik személy se tudja, hogy hogyan néz ki a másik fél, illetve neveket se adunk meg egymásnak. Ezért mindkét félnek egy maszkot kell viselnie minden játék végéig, illetve egy külön készüléket fognak kapni a játék idejére, ezen az eszközön kell majd bejelentkezni az alkalmazásokba, ha szükséges. Minden körben néhány játékos ki fog esni, választás alapján, vagy válaszok szerint. Az első este kérdésest lesz, akik itt kiesnek, őket még aznap este haza juttatjuk, a többi napon ugyanígy fog zajlani a játék menete. Utolsó napon a nyertes, és a fő játékos eltölthet egy csodás estét a szállás éttermi részében. Ha további kérdés merülne fel önben, hívja a megadott telefonszámunkat, vagy írjon egy levelet erre a címre.

Sok szeretettel várjuk Önt: A tökéletes randi kör stábja ˝

Gyorsan végig futom a sorokat újra meg újra, de egyszerűen nem tudom ezt az egészet felfogni. Mély levegőt veszek, és lassan kifújom azt.

- Nem haragszom, csak ez váratlan volt. Hogyan fogom elintézni, most így az iskolát? – Teszem fel a kérdést, mire összemosolyognak. – Ugye nem? –fehéredek el, és egyszerűen remélem, hogy nem jó a gondolatmenetem.

- Nos, kikértünk egy hétre kirándulásra, és mivel ez az egyetem nem kötelező minden órára bejárnod, csak ajánlott. Az anyagot, pedig majd az egyik osztálytársad el fogja küldeni, megkértük rá. A szálláson, pedig ugyanúgy tanulhatsz, mint eddig, csak egy kicsit kimozdulsz. Ennyi lesz a különbség. Ne aggódj jó lesz ez! – Simítja meg a vállamat Chiharu. – Ha meg nem érzed jól magad, akkor fogod magad, és hazajössz.

Végül is mi lehet a legrosszabb, ami ott történhet? Maximum kiesel, és akkor még okod is lesz arra, hogy vissza gyere ide. – biztatóan rám mosolyog – amúgy is rád fér egy kis szórakozás. Hatalmasat sóhajtok, és összegörnyedek. Túl sok egyszerre minden, túl gyors. Először Jungkook, most pedig ez a játék. Lehet ez egy esély arra, hogy végre tovább léphessek rajta, hogy hátrahagyjam a múltamat, és a jelenben éljek egy kicsit. Újra átfutom az e-mailben szereplő sorokat, de egyszerűen nem tudom felfogni ezt a helyzetet. Nem tudom a barátnőimet hibáztatni ezért, hiszen nem tudhatták mit érzek, és ki iránt. Tulajdonképpen mindig is féltem nekik erről beszélni, még akkor is, ha nekem csak ők voltak. Mégis, hogyan tudtam volna felvázolni, a múltamat egy híres emberrel? Sehogy, azt hinnék megőrültem, így inkább hallgattam róla. Lehajtom a laptop tejét, és megenyhülve nézek a két barátnőmre, akiknek már egy ideje magyarázattal tartozom.

- Valamit el szeretnék mondani nektek! – Ahogy elhagyják a számat a szavak, a hasam görcsbe rándul, és a kezemet kezdem tördelni idegességemben, mert már most tudom, hogy csak is rosszul jöhetek ki ebből. A két barátnőm kíváncsian, és izgatottan merednek rám, én pedig nagy nehezen kimondom azt a két szót, ami ezzel az egésszel kapcsolatban eszembe jut. – Én.. van valaki, akin nem tudok túl lépni...- Ahogy ki mondom, mindkettő szeme elkerekedik, én pedig kifújom a bent tartott levegőt – Még általánosban ismertem meg, azóta nem tudom elengedni. – Hajtom le fejem, és idegennek érzem ezt a helyzetet, ezt, hogy róla beszélek.

Senkinek se beszéltem ezelőtt róla, egyszerűen képtelen voltam rá, nem jöttek sose a számra, nem tudtam hogyan kéne megfogalmaznom a bennem zajló vihart a téli időben. A szavak semmi jelentést se hordoztak ebben az esetben, mert ezt kifejezni szavakkal nem lehetett mit éreztem akárhányszor rá gondoltam, vagy, hogy mit éreztem iránta, illetve amit most is érzek. Fájdalmas ürességet éreztem, mindig, amikor megláttam a TV-ben, amikor meghallottam a hangját, éreztem, hogy szívem összeszorul, és minden egyes percben a szemem megtelt könnyel. Nem egyszerű a tovább lépés, legalábbis nekem nem ment.Nem egyszerű a tovább lépés, legalábbis nekem nem ment. Ő volt, aki napfényt hozott az éjjeleimbe, aki a szürkét színessé festette. Neki köszönhettem azt a felfelé görbülő vonalat az arcomon. Ő hitt bennem kérdés nélkül, megbízott bennem, és rám bízta a szívét, a szeretetének egy részét. Abban az időben mindenki azt hajtogatta, hogy ez csak gyerek szerelem, idővel minden elmúlik majd. Ez nem is igazi szerelem. Valóban? Ha ez nem szerelem volt, akkor mi? Miért nem tudok továbblépni rajta. Talán túlságosan is görcsösen ragaszkodom az érzéshez, hozzá, lehetséges.De ő teremtett nyarat a szívemben, és ő is vitte azt el. Ezeket az érzéseimet lelakatoltam, és soha senkinek se mondtam el, mert feleslegesnek éreztem, és őszintén, nem is nagyon volt kinek elmondanom, mint ahogy említettem Jungkook volt az egyedüli barátom egész általános éveim alatt, amíg nem jöttek a lányok, de ők jóval később érkeztek, és addig a szakadék nőtt köztem és az emberek között, a bizalmam pedig csökkent feléjük.

- Eddig miért nem mondtad? Ki ő? Mi történt?- záporoztak meg a kérdések hirtelen a két lánytól, én pedig hirtelen nem is értettem miért említettem meg nekik, mert a kérdések olyanok, amelyekre nem lehet egyszerűen válaszolni, legalábbis ebben a helyzetben nem.

- Csak egy gyerek szerelem volt, nem több. Szeretném, hogy tudjátok, hogy emiatt nem találkozgattam senkivel már egy jó ideje. Nem éreztem fontosnak ezt említeni eddig, de most hogy lesz ez a játék, gondolom ideje megosztani veletek ezt. – a hazugság csak úgy a számra csúszik, és könnyedén ejtem ki a valótlan szavakat. – Köszönöm, hogy jelentkeztetek a nevemben, talán így minden megváltozhat- igaz, nem igazán örültem annak, hogy vissza kell, menjek a szülővárosomban, de a remény kis hangja folyton azt súgja, hogy minden rendben lesz.

- Biztos? Jól vagy? Bármiben kell, segítség itt vagyunk neked, bármikor elmondhatod, ha bánt még ez a helyzet. – Aggódást vélek felfedezni a szemükben és egyből átjár a bűntudat, amiért hazudnom kell.

- Persze, minden rendben. Viszont ha most nem gond elmegyek, lefekszem, holnap este indulok, és az előtt nagyon sok dolgom lesz még. – Nézek rájuk fáradtan, és miután elköszönök, tőlük a szobámba veszem az irányt. A szobám kicsi, egy egyszemélyes ágy helyezkedik el a fal mellett egyből, az ablak alatt pedig a fehér íróasztalom található. Az ággyal szemben van a szekrényem, illetve egy kisebb komód található mellette.A szekrényemen lévő tükör elé állok, és farkasszemet nézek vele egy ideig. Elhessegetem a rossz gondolataimat, és átöltözöm a pizsamámba, majd álomra hajtom, a fejem legalábbis megpróbálok, miközben a fejemben az érzelmeim csatát vívnak a józan eszemmel.

"I'll be there behind you who is walking alone. Singing till the end, this song would be endless. " ~ IU-Love poem