A tökéletes randi kör {BTS fanfiction}

1. Fejezet

Yoora

Próbálok végig rohanni az utcán, hogy odaérjek a megbeszélt találkozóra. A tömeg egyre, csak nő és nem értem mi történik körülöttem. Az ember csoport, amibe belekerültem, elkezd az ellenkező irányba lökdösni engem, ezáltal esélytelenné válik számomra, hogy arra felé menjek amerre szerettem volna. Feladom, és hagyom, hogy odasodorjanak, ahova ők is mennek. Esélyem sincs ellenkezni velük. Mindenki sikítozik, és neveket kiáltoznak.

- Kim Namjoon! Kim SeokJin! Min Yoongi! Jung Hoseok! Park Jimin! Kim Taehyung! Jeon Jung Kook! – Kántálja a tömeg egyszerre, én pedig meghallom az utolsó nevet, és a gyomrom automatikusan görcsbe rándul, és könnyek szöknek a szemembe.

Az nem lehet. Nem lehet, hogy róla van szó. A tömeg hirtelen megáll, és a 15 évesekből összeállt csoport megint sikoltozásba kezd, és mindenfelől hallom, ahogy neveket kiabálnak, majd megint lökdösődnek, ezáltal a tömeg szélére kerülök, és onnan észreveszem a hét srácot, akik épp egy fekete furgonhoz igyekeznek, és maszkkal takarják az arcukat. Nehogy felismerjék őket, legalábbis ezt a célt szolgálná a maszk, de ezt nem tudták elkerülni. Az egyik tag mielőtt beszállna a kocsiba, még egyszer visszanéz, és végig fut a tekintete a tömegen, és nálam megállapodik. hosszasan belenéz a szemembe, mire arra eszmélek fel, hogy a tömeg mostanra, csak egy nevet kántál, az pedig Jungkooké. Jungkooknak megkocogtatja a vállát a nagy melák testőr, aki mögötte áll, mire a srác meghajol, és beszáll a kocsiba, ezzel eltűnve a többi hat sráccal együtt. Az arcomon végig folynak a könnyek, és próbálom abbahagyni, de nem megy. Túl gyenge vagyok ehhez.

Észrevett vajon engem? Ha igen, akkor felismert? Felismerte azt, akit elhagyott, vagy már elfelejtette őt? Elfelejtette azt, akit egykor a barátnőjének nevezett? Akit szorosan magához ölelt? Lehetséges. Sok év telt el az óta. Egyedül én ragadtam meg a folytonos télben, ami sose akar tavasszá változni. Az elején féltem, attól, hogy egyedül maradok. És így is történt, évekig magamra maradtam. Senkiben se tudtam bízni, nem voltak barátaim, és ő is elhagyott engem. Én nem tudtam elfelejteni őt, akárhogyan próbáltam. Ott volt velem mindenhol, még ha fizikailag nem is, de ott volt. Hittem benne, hogy nem hagy el a képzelgésem, és az egyetlen otthonnak nevezhető helyet,(ami ez esetben a képzeletem volt), nem veszítem el. Akárhányszor szembe jutott ő, mindig a csúnya végre jutottam. Még mindig emlékszem arra, ahogy az ajtóban állt, én pedig a földre estem, és csak folytak a könnyeim. Nem tudtam abbahagyni. Hiába kértem, hogy maradjon, hogy ne hagyjon el. Ő kinyitotta az ajtót, és kilépett az életemből. véglegesen. Sose nézett vissza, és sose bánta meg azt, amit tett, és én ezt teljesen elfogadtam. Ki kellett zárnia engem az életéből, ahhoz, hogy teljes értékű életet élhessen. Aminek én nem voltam a része. Minden napom, azután a nap után azzal telt, hogy utána sóvárogtam. Nem bánom, mert most is az életem része ugyanúgy, de lehet, hogy ehhez az érzéshez már hozzászoktam. Hozzászoktam a hiányához, amit maga után hagyott.

A tömeg tovább fut a furgon után, feldöntve engem, és a földre zuhanva, nem bírom visszatartani a könnyeimet, és a betonon ülve az arcomat elláztatják a könnyeim. Nem hallok semmit, a földre borulva folynak a könnyeim, és remegek. Nem, mégsem szoktam hozzá. Még mindig fáj, még mindig érzem, a hogy a szívem apró darabokra hullik, amikor meglátja őt. Még mindig nem sikerült elengednem őt.

Egy idő után összeszedem magam, és felállok a hideg betonról, amin eddig ültem, és a kávézó felé veszem az irányt. Az időt már meg se merem nézni, hogy mennyi lehet, ezer százalék, hogy elkéstem, és az is biztos, hogy Soo Ah, keresett, és nem is egyszer. A kis kávézó az utca végében van, nem olyan messze van innen. Gyalog megtehető öt perc alatt, úgyhogy futólépésben teszem meg ezt a távot, és mire odaérek, már Soo Ah, bent ül a legeldugottabb asztalnál, és a fülénél van a telefonja. Kiveszem a zsebemből a telefonomat, és akkor veszem, észre a rengetek nem fogadott hívást. Akis zöld ikonra nyomva egyből meghallom a hangját.