Miss. Destiny

Az új világ

Egy újabb unalmas nap a suliban. Gondoltam miközben kiestem az ágyból. Azután felöltöztem de nem rajosan. Majd mint valami természeti katasztrófa elmentem az iskolába. Első óra kínai akarom mondani fizika. De most viccen kívül én a táblán kínai írást látok. Vagy valami kódolt segélykérés.
-Sissy, már megint álmodozol?
-Nem tanárnő figyelek.
-Akkor mondd mi az az eredő ellenállás?
-Az áram ered...miközben ellenáll a...náthának.
-Ülj le fiam egyes. Viccet félre téve kérlek figyelj legközelebb.- mondta a tanár aztán folytatta az órát. Ha lesz legközelebb és nem buktatsz meg.
Aztán sötét varázslatok kivédése vagy is matek óra következett. A fizikához mászni kellett (lépcsőt) most gurulni kell a matek teremhez. Miután megérkeztünk, na meg a tanárnő is megtisztelt minket a jelenlétével el is kezdődött a szenvedés. Legalább negyvenszer leordította a fejemet (igen csak engem utál ennyire) aztán írni kezdett a táblára. Felnéztem és esküszöm csak egy egyenlet volt a zöld kréta poros felületen. Pislogtam egyet majd megtöröltem a szemem és csiribú csiribá hopp! Tele a tábla számokkal. Én meg csak ülök, hogy miért?
Tesin annyit mozogtam amíg elsétáltam a lelátóig és leültem a jó meleg radiátor mellé. Na meg amikor óra végén kimasírozok a teremből.
Infón kék-halált kapott tőlem a gép.
Kémián spontán öngyuladt a vas. Természetesen, mert én is ott voltam és körülöttem az ilyen jellegű csodák természetesek. Erről ennyit.
Végre szabadság. Péntek van, holnap meg lehet aludni délig. Éppen a szekrényünket akartam kinyitni amikor két fiú osztálytársam odaugrott mellém, hogy ha már kinyitom akkor ők is ki veszik a cuccokat. Mert ebben az isten verte csoportban csak nekem van kulcsom ahhoz a nyomorult közös szekrényhez. Szóval kitártam a gyönyörű fa ajtókat. Na most nem hinném el ha nem látnám, de ez egy fekete lyuk! Hol a szekrény belseje?!? Csak sötétséget látok. Ekkor egy hatalmasat taszítottak rajtam és átestem a sötét lyukon. Addig zuhantam amíg egy villanó fényt nem láttam, azután hirtelen megjelent a talaj. Szépen szabályosan le is fejeltem.
-Mi a-?- ekkor egy nyúlfülű lány jött oda hozzám.
-Jól vagy? Láttam, ahogy leestél...az égből.
-Először is. Hol vagyok?!?- kiáltottam el magamat idegességemben.
-Filipiában. Miért?- kérdezte a nyúl lány.
-Hát ez nagyszerű. Tehát megbolondultam.- morogtam.
A lány csak kacagott.
-Nem őrültél meg. Filipia a legjobb! Például itt van a legjobb hercegnő és lovag képző iskola. Ha nem tudod hol vagy az azt jelenti akaratod ellenére hoztak ide!
-Wow. Nem mondod! Én nem úgy szerettem volna tölteni a délutánt, hogy átesek egy szekrényen egy másik világba hogy beszélő nyulakkal konzultáljak.
-Ez gonosz volt! Egyébként is van nevem!
-És micsoda? Szőrgombóc?- morogtam.
-Ne legyél már ilyen gonosz! És a nevem Léna nem Szőrgombóc.
-Aha. Az én nevem Sissy Kenway. (Nem copy utalás! Na meg tetszik a név.)
-Gyere menjünk.- mondta a lány hirtelen miután két hangos kondulás szelte át a levegőt.
-De hová?- értetlenkedtem.
-Órára hát hova máshová?- azzal Léna karon ragadott és elhúzott egy hatalmas kastélyra hasonlító épületbe. Ez a nap komolyan mondom csak egyre furább lesz. Mert ilyen nincs!!! Mikor beértünk megláttam hogy a kastély belseje sárga kristályokból volt felépítve. A falakon morcos kinézetű hölgyekről és férfiaktól festett képek lógtak. A csillár gyémántból volt kirakva, a padlón piros bársony szőnyeg és mindenhol pici csillagok lógtak le a mennyezetről.
-Ez egy iskola? Inkább valami sznob hely Alice csodaországában.
-Az micsoda?- érdeklődött Léna.
-Alice csodaországban?
-Igen.
-Az egy mese. Nem hallottad még? Vagy te nem is a Föld egyik titkos katonai laborjából származol?
-Mi? Dehogy! Én belaruszi vagyok. Mielőtt megkérdeznéd ez is egy Filipiához hasonló város. De mond el miről szól a mese! Kíváncsi vagyok.
-Alice egy kislány volt aki egy fehér nyulat követve bemászott egy fa gyökerei közé ahol beesett egy lyukba ami egy másik világba vezetett. Ott sok bolond és varázslatos dolog történik vele. Akár csak velem!
-Aranyos mesének hangzik! De menjünk, mert így is késésben vagyunk.- azzal megint ráncigálni kezdett egy ajtókkal teli folyosón keresztül.
-Várj! Honnan tudod hogy én is diák vagyok? Már mint azt, hogy itt fogok tanulni?
-Megnéztem a névsort mielőtt eljöttem volna otthonról. Amikor elárultad a nevedet ismerősnek tűnt. Aztán rájöttem, hogy azért mert benne vagy az osztály névsorában.
-Ez valami félreértés lesz akkor. Én nem jelentkeztem sehová. De ha mégis, amit továbbra is kétlek, jelentkeztem volna akkor is már év közepe van!
-Itt még csak év eleje van. Ráadásul ez nekem is az én első évem, szóval ne izgulj! Ott segítek ahol tudok.- ekkorra már megérkeztünk a terembe.
-De én- ekkor valaki durván félre lökte Lénát. Egy succubus állt az ajtóban egy róka lány és egy pikkelyes mit tudom én mi között.
-A kis nyuszi olyan sok répát evett, hogy nem fért be az ajtón. Én csak segítettem neki.- mosolygott álszenten a succubus. A kommentárját követően a teremben lévő emberek többsége hangos kacarászásban tört ki. Léna pedig sírva fakadt. Pár pillanatig csak néztem őt, miközben a szívem összeszorult a szerencsétlen sárga hajú nyuszi lány láttán.
-Elég!!!- ordítottam. Mindenki elcsendesedett.
-Ki a halál vagy te? Pontosítok, mi a halál vagy te?- kérdeztem ingerülten a  lánytól. Majd ezután az osztály felé fordultam.
-Lénán nevettek amikor ez úgy nézki mint egy cápa és egy bányarém gyereke abortusz után. Ja, hogy te azt is túlélted, már mindent értek.- mondtam majd felsegítettem a remegő nyúl lányt. Erre a nevetés csak még hangosabb lett. De ez engem csöppet sem zavart.
A három lány azt sem tudta hol van. Gondolom még senki nem szállt szembe velük ezelőtt.

To be continue...