t i z e n h a t o d i k

86 16 2
                                    

Ennek ellenére veszettül várom a babám születését. Már a karjaimban akarom tartanai őt, mindentól megóvni, szeretni ő teljes szívemből. Nem is érdekel ha Harry nem lesz kíváncsi a gyerekére. Mi majd jól megleszünk kettesben (...) .

V i s s z a e m l é k e z é s

Az Oscar gála napja

Izgulok. De még mennyire, hogy izgatott vagyok az este miatt. Nagyon nagy önuralomra van szükségem ahhoz, hogy ne hányjam el magam. Reggel óta sminkesek dolgoznak rajtam az egyik ötcsillagos hotel lakosztályában. A hajam lágy hullámokban omlik vállaimra míg szemeim az erősen festve vannak. Kiemelték kék íriszeim. Frank nemrég beszélt a rendezőkkel, akik megnyugtatták, hogy engem kevésbé fognak reflektor fénybe helyezni. Leginkább Harry lesz a célszemély.

-Mindjárt átjön az urad. -mosolygott Frank.

-Remek. -pillantottam fel a telefonomból.

-Csinálj úgy mintha örülnél neki. -súgta fülembe a menedzser.

Éppen fehérneműben vágtam át a fürdő és háló között, amikor Harry megérkezett. Tekintete szinte égető volt, ahogy elnyílt ajkakkal és nagyra nyílt szemekkel mérte fel alakom. Bevallom még én is ledermedtem egy kicsit.

-Öltözz fel! Így nem jöhetsz. -dörmögte miközben ingjét igazgatta.

-Pedig pont így akartam jönni. -jegyeztem meg vigyorogva.

-Akkor velem nem lépsz a vörös szőnyegre. -jelentette ki komoly arccal.

Egy órával később már vakuk között sétáltunk végig. Gyönyörű fehér ruhám kiemelte idomaimat viszont nem engedte, hogy a kíváncsi szemek észre vegyenek. Harryn fekete öltönyt simult, ami éretebb külsőt kölcsönzött neki. Kissé izgatott lettem, amikor ismertebb színészek mellett haladtunk el. Leonardo DiCaprio például igazi példaképem ezért nem bírtam ki, hogy Harry oda vigyen bemutatni a férfinak.

-Nagyon szívesen! -forgatta meg szemét Harry.

-Ugyan már... -karoltam belé, ahogy újra kettesben voltunk.

Az egész díjátadó rendben leforgott. Harry boldogan vette át a legjobb főszereplőért járó díját illetve a legjobb férfi mellékszereplőit is. Ha két film akkor két díj, ahogy ő fogalmazott. Az afterra nekem semmi kedvem nem volt így egyedül hagytam a tomboló fiút a barátaival. A munka ezzel véget is ért közöttünk. A titkomat a sírba viszem tovább.




Drága babáim♡ Kérlek mondjátok, hogy még nem hagytatok itt? Annyira sajnálom ezt az iszonyat hosszú kihagyást. Nem is akarom ráfogni senkire és semmire. :/
Ha velem maradtatok akkor olvassátok örömmel a friss részt.
Millió csók: Rékus

Oscar /h.s/Where stories live. Discover now