-Én vagyok az apád!-mondta az idegen.
Ennél meghökkent és leült a földre. Ezeket dadogta maga elé megszeppentségében.
-D-de e-ez l-lehetetlen ho-hogy egy-egy-egy vérivó legyen a-az a-a-apám.
Sokaig tartott megemésztenie ezt és a megemésztésében segitett az apja is, aki elmondta neki a valóságot. Arról hogy ő hogyan fogant meg az anyja méhében és hogy ezt senki nem tudta rajta kívül,még a tulajdon anyja sem.
Igy hangzik a történet:
-Ködös hajnal volt. Mindent köd és por fedett. Semmit nem lehettet látni, tudtuk hogy az erdő Királynőjét nem szabad megtámadnunk mert akkor hatalmas bűnt követünk el. De mikor már annyit sem látsz hogy hová lépsz és nagyon éhes is vagy akkor mit sem törődsz ezzel a tilalommal . Ijenkor bárkit/bármit meg tudnál enni. Főleg ha ilyenkor valaki rád förmed és meg is támad. Megtámadott engem az anyád. Én is vissza támadtam mivel megsértette a becsületemet azzal hogy megsebzett egy egyszerű halandó lény.
Itt Fumei félbe szakította a mondandóját.
- De hiszen az unikornisok halhatatlanok!
Bocsi hogy ilyen sokáig nem folytattam csak lebetegedtem meg nem volt ötletem sem hogy hogyan folytassam,ugyanis már régebben elkezdtem irni ezt a fejezetet csak nem tudtam hogyan folytassam egy bizonyos pont után. De végre elkészült és itt van remélem ez is tetszett nektek^^
