Véres szerelem

5. rész

2 mérföldnyire a várostól egy gazdagon borított tisztásra értünk.
Fölénk tárult a csillagos ég, körülvettek a magas, kecses fák.
Lombjaikból lágy szellő szólt.
Egy másik szituációban biztosan romantikusnak találom.
Békésnek tűnt minden, ellentétben a helyzetünkkel.

Egy kevés séta után megpillantottuk a helyet, ahol megbújni készültünk. Egy kissé régies faház, pontosan olyan, mint ami a horrorfilmekben szokott lenni. Pont az erdőben. Tényleg elég rémisztő volt, de ha menedéket nyújthat, nincs más választásom, mint bemenni oda.

- Mégis honnan tudsz te ilyen helyekről? - kérdezem Jonast.
- Nem az a lényeg. Itt majd jó lesz nekünk egy időre.
- Mégis mennyire?! Nincs se kajánk, se semmink! - vágom a képébe dühösen.
- Amiatt ne aggódj, vannak konzervek és a közelben egy patak. Addig maradunk, amíg ez az egész le nem csitul. Holnap visszamegyek és megnézem hogy állnak a dolgok.
- Egyedül??
- Igen, a te érdekedben. Semmiképp sem eshet bajod.
- Szó sincs róla, veled megyek! Én nem fogok itt maradni tétlenül..
- Pedig itt fogsz! - válaszol ingerülten, de aggodalommal a szemében.

Dühösen követem őt a házba. Ahogy megyek, megcsúszik alattam egy szőnyeg, és eltaknyolok. Jonas a kezét nyújtja, de sértődötten felállok magamtól. Azonban észreveszek valamit, ahogy lenézek. A félre csúszott szőnyeg alatt mintha egy apró rés lenne. Akár egy lyuk. Lehajolok, kíváncsi vagyok, mi az, de Jonas megelőz és visszaigazítja az elcsúszott sarkot.
- Oh, ne fáradj, biztosan egy egér kirágta.
- Vannak itt egerek?? - kérdezem, de nem azért mert félnék tőlük. Szerintem egész cukik. Csak nem szeretném, ha éjszaka amíg alszok, megdézsmálnák a ruháimat.
- Lehet hogy akad itt néhány, fogjam meg neked őket? - kacsint.
- Hmm, azt jobban értékelném, ha hozzámbújnál és dorombolnál... - lépek hozzá nevetve, majd átkarolom a derekát.
- Na, hosszú nap volt ez, irány az ágy! - feleli feldobódva a romantikus gesztusomtól, amit a szobába érve viszonoz egy lágy csókkal.

Már épp félálomban vagyok, amikor eszembe jut valami, amire felriadok. Valamit elfelejtettem. A magyarázatot, hogy Jonas tudott erről az egészről.
- Jonas! - szólok neki erélyesen, de mélyen alszik, meg se hallja. Na, majd holnap. Akkor úgyis tisztább lesz mindkettőnk feje.