Reggel az ébresztőm rikácsolo hangjára keltem fel. Miután kinyomtam még pár percig vergődtem az ágyban. Nagy nehezen rá vettem magam hogy a szekrényemhez menjek pár ruha darabért. Hosszú tanakodás után egy fekete cső nadrágra és egy fehér hosszított pólóra. Plusz fekete boxerre és zoknira esett a választásom. Felkapva a cuccaim indultam el a fürdőbe. Mikor beértem a helyiségbe levetkőztem majd alaposan meg mostam az arcom. Utána felvettem a ruháim és be állitottam a hajam.Majd lementem a konyhába ahol nem találtam semmit. Azt tudom hogy anyukám dolgozik apukám pedig gondolom öltözik. Oda sétáltam a hűtőhöz majd ki vettem egy narancs levet amit pohárba kis is öntöttem. Reggelit nem kezdek el csinálni mivel nem igen szoktam ilyen tájban enni. A megszerzett italom társaságában leültem az asztahoz és elkezdtem iszogatni. Nagy elbambulásom mochi ugatása zavarta meg. Lenéztem magam mellé ahol a kis kutyám ült.
-Basszus mochi elfelejtettem neked kaját adni este. (ezt a kijelentésem a szőr gombócom egy ugatással jelezte)
Eltoltam magam az asztaltól a konyhába indultam hogy adjak neki ennivalót és innit is. Öntöttem egy kancsóba vizet utánna pedig elővettem a kutya kaját. Oda csoszogtam mochi táljaihoz majd ki öntöttem a vizet és a tápot neki. Nem is kellett sokat várnom már is ott termett és tömte a fejét. Vissza sétálva a konyhába a tápot a helyére tettem míg a kancsót a mosogatógépbe. Elindultam ma már másodszorra az asztalhoz hogy nyugodtan meg igyam a reggeli folyadékom. Nyugodt csendet gyors léptei zavarták meg.
-Jimin örülök hogy nyugodtan el iszogatsz de már 7:30 van és neked 8:00-kor kezdődik a tanítás. Szóval kapd össze magad fiam mert el fogsz késni.Én meg nem akarom anyád hisztijét hallgatni. ( mondta miközben a cipőjét húzta fel nagy kapkodva)
-Nyugi apu már teljesen kész vagyok.
Gyorsan megittam a narancs levem amit a mosogatógépbe tettem. Majd a szobámba futottam és vállamra csaptam a táskám. Leszáguldottam egészen az előtérig ahol fel kaptam a fekete Nike cipőm. Kulcstartórol lekaptam a kulcsot és az ajtóhoz oda lépve ki is nyitottam. Még utoljára megnéztem hogy mindent elhoztam e mikor konstáltam hogy igen akkor bezártam az ajtót. Elsétáltam az autóhoz majd be is szálltam apukám mellé.
-Na végre fiam komolyan olyan vagy mint anyád. (nagy felháborodása közben elindította az autót és már úton is voltunk a sulim felé)
Kb úgy 15 perc után oda is értem az új iskolámhoz. Sok diák sürgött forgott az iskola elött és az udvaron is. Elszakítottam a szemem a sok diáktól apukámnak szenteltem a figyelmem.
-Nos Jimin megérkeztünk. Gondolom délután egyedül is haza találsz így nem fogok érted jönni.
-Rendben amúgy is sétálni akartam ebben a szép időben. De most mennem kell mivel az igazgatóhoz is mennem kell.
-Okés vigyázz magadra várunk haza édesanyáddal.Sok sikert az első napod hoz fiam.(felelte mosolyogva)
-Köszi apu. ( oda hajoltam hozzá majd egy puszi kiséretében ki szálltam az autóból). Miután édesapám elhajtott elindultam az iskola bejáratához. Szerencsére nem igazán vettek észre engem így nyugodtan el tudtam jutni a portához. Illedelmesen megkérdeztem a bácsit hogy hol van az igazgatói iroda. Legnagyobb örömömre az idős férfi kézségesen elmondta hogy a második emeleten balra találom az irodát.Meghajolva meg köszöntem a segítségét és elindultam a lépcsősor felé. Közben elő vettem a telóm hogy meglessem az időt. De amikor megláttam hogy 7:55 van már elkezdtem futni az igazgatói iroda felé amit szerencsére megtaláltam. Az ajtó elé állva illedelmesen kopogtam és meg vártam míg engedélyt kapok a bemenetelre. Lenyomva a kilincset beléptem egy modern és világos helyiségbe ahol egy férfi és nő tartózkodott. A hölgy kb 30 éves lehet hosszú fekete haja van fekete szemmel együtt. Kék térdig érő szoknyát viselt fehér inggel és fekete magassarkuval. Míg a férfi 60 fölött járhatott már ami meg is látszott az öszülő fekete haján. Emellett egy feket inget viselt ugyan ilyen színű nadrággal és cipővel.
-Jó napot kívánok Park Jimin vagyok(hajoltam meg elöttük illedelmesen)
- Jó napot Kim Minjun vagyok az iskola igazgatója. A hölgy itt mellettem pedig az új osztályfőnököd.
-Szervusz Jimin a nevem Jeon Subin mint már tudod én vagyok az osztályfőnököd. Miután bemutakozott az egyik polcról egy köteg könyvet vett le amit át is nyújtott nekem én pedig el is vettem.
-Ezek a tankönyveid Jimin az egyikben bele tettük neked az óra rendet is. ( felelte kedvesen a nő)
Nagy meghajlás közben meg köszöntem neki.
- Mivel a fontos dolgokat elrendeztük úgy gondolom hogy ideje órára menniük.
-Természetesen indulunk igazgató úr. Újabb meghajlás után elköszöntünk majd kilépve az ajtón elindultunk a terem felé. Sajnos az osztályterem a harmadik emeleten volt. Ezért lepcsőznünk kellett még egy szintet. Mikor fel értünk a tanárnő jobbra a második ajtó előtt megállt.
- Itt is lennénk Jimin. Nem kell izgulnod nagyon kedves ez az osztály. ( majd egy mosoly kiséretében be nyitott a teremben). Természetesen kézségesen követtem őt a helyiségbe. Először csak páran figyeltek fel arra hogy itt vagyunk de amikor a tanárnő rá csapott az asztalra akkor minden szem ránk szegeződött.
-Nos kedves osztály bemutatottom neketek új tanulónkat. Kérlek mutatkozott be. ( fordult felém biztató mosoly kiséretében)
Nagy levegőt vettem amit ki is fújtam nyugtatás képpen. Miután le nyugodtam végignéztem az osztályon ahol elég sok érdeklődő szem figyelt rám.
-Sziasztok a nevem Park Jimin. Busanbol költöztem ide a szüleimmel. Remélem jól kijövök mindenkivel.
-Kérem az osztályt hogy kedvesen viselkedjen Jiminnel. Nos mint látod csak az ablak melletti hátsó padban van üres hely szoval kérlek ott foglalj helyet.
Elindultam az új helyen felé. Mikor oda értem lettem a táskám majd a székre le ülve kezdtem hallgatni a tanárnő mondani valóit. Annyira el bámultam a mondandója hallgatása közben hogy egyszer csak azt vettem észre a tanárnő kisétál. Ezután arra letten figyelmes hogy három fiú osztálytársam a padom felé tart. Mikor oda értek hozzám leültek a körülöttem lévő székekre.
-Szia a nevem Kim Taehyung de nyugodtan hívj Taenek. ( mondta kedvesen a szőke hajú és barna szemű magas fiú)
-Szia Jimin én Jung Hoseok vagyok. Általában J hopenak szoktak becézni. ( felelte egy széles mosoly kiséretében)
J hope igen színes egyéniségnek tűnik mivel vörös színű haja van és szivárványos felsőt hord egy kék nadrággal. Ellentétben Taevel aki egy kék pulcsit viselt szakadt fekete nadrággal.
-Szia az én nevem Kim Seokjin. A legismertebb becenevem a Jin. Örülök a találkozásnak Jimin. ( hirtelen egy nagy ölelésbe részesitett a csapat harmadik tagja)
Jinnek rózsaszín hajával, pulcsijával és fehér nadrágjával eléggé kilógott a többi fiú közül.
-Sziasztok mint tudjátok a nevem Jimin. ( közben eleresztettem egy mosolyt feléjük).
- Ne haragudj hogy az elöbb így hirtelen megöleltelek. ( felelte lebigyesztett szájjal Jin)
-Nyugi semmi baj csak nem számitottam rá. Amúgy fiúk nem tudjátok hogy hol lesz a következő óránk.
-Asszem matek lesz a kövi óránk és itt lesz megtartva. ( mondta nagy elgondolkodva Tae).
- Ne is mond úgy nem bírom a tanárt módjuk ő se bír engem.Nagyon köcsög tudd lenni ( nyafogta J hope)
- Basszus remélem velem annyira nem lesz köcsög. Nagyon szar vagyok matekból. ( majd elengedtem egy gond terhelt sohajt)
- Nyugi majd ha nem értesz valamit szólj nekem és én segítek ( emelte a kezét a vállamra Taehyung)
-Köszi Tae hidd el élni fogok a lehetőséggel. ( kacsintottam rá). Beszélgetésünket a csengő zavarta meg. Gyorsan mindenki a helyére ment. Pár perc múlva egy 40 év körüli férfi lépett be a terembe. Fehér inget és kék nadrágot viselt.El sétált a tanári asztalhoz és miután lette a táskáját az osztályhoz fordult.
- Jó reggelt kedves osztály. Mint látom bővült egy emberrel a létszám kérlek mutatkoz be neked. (intézte nekem a kéresét) Felállva helyemről illedelmesen meg hajoltam.
- Jó reggelt a nevem Park Jimin.
- Nos kedves Jimin kérlek foglalj helyet és probáld követni az anyagot.
A tanár kérése szerint leültem és egy füzetet elő véve elkezdtem jegyzetelni . Az óra anyagából nem igazán fogtam fel semmit. 45 perc értetlenség után végre kicsöngettek. Miután kiment a tanár ledobtam a tollam Taehyung padjához mentem.
- Tae léci segíts egy szót nem fogtam fel abból amit most mondott a tanár. ( könyörögtem neki összetett kézzel)
-Nyugi Jimin segítek neked meg fogod érteni a matekot ( felelte egy nagy téglalap alakú mosoly kiséretében)
- Köszi a hálám üldözni fog halálom után is.
- Jézusom ha meghalsz akkor majd egy szellem Chimmel kell osztoznom a szomábámon ( kérdezte döbbenten Tae)
- Komolyan ennél nem is lehetnél hülyébb Tae Tae ( probálta rendesen kimondani a mondani valóját Jin a nagy nevetése közepette)
- Olyan gonoszak vagytok velem ( fonta maga elött össze a kezét Taehyung)
- Nyaaaa tudod hogy így szeretünk téged ( ölelte át háturol J hope a barátját)
- Tudom ezért is kell el jönnötök velem csoki ért a büfébe. Amúgy is Chim még azt se tudja hol van.
- Igaza van tényleg nem tudom hol van a büfé. ( értettem egyett Taevel)
- Rendben akkor elmegyünk megmutatjuk Jiminnek a sulit. De akkor most kell induljunk mivel nagy szünet van. ( egyezett bele Jin).
A fiúkkal ki indultunk a teremből. A folyosón rengeteg diák volt és mivel én vagyok a legkisebb közülünk engem tettek középre hogy el ne vesszek. A srácok elvezettek a büféig ahol persze Tae vett egy csokit.Utána megmutatták a fontosabb termeket. Ezután futottunk törire hogy még a tanár elött be érjünk. Történelem óra után volt még két angol óra amit követett egy testnevelés is. A szünetekben végig a fiúkkal hülyéskedtem ennek hála hamar eltelt az első napom. Tesi után viszont nem tudtunk együtt menni mivel a srácoknak voltak külön óráik. Így egyedül hagytam el az épületet és indultam haza. Kb 20 perc alatt a házunk elé is érkeztem. Lenyomva a kilincset konstáltam hogy nincs itthon senki. Elő véve a kulcsom kinyomtatottam az ajtót amit gondosan vissza is zártam. Levettem a cipőm majd elindultam a szobámba ahol ledobtam a földra táskám. Gyorsan át öltöztem egy fekte melegitő nadrágba és ugyan ilyen színű pólóba. Le csoszogtam a konyhába valami kaja után kutatva. Kinyitottam a hűtő ajtót láttam hogy maradt még ramen. Így hát egy mély tányérba mertem levest amit betettem a mikróba melegedni. Miután meg melegedett fogtam és leültem az asztalhoz enni. Evés közben anyukám tól kaptam üzenetet hogy ma este érnek haza apuval mivel dolguk van. Étel elfogyasztása után indultam el mosni a koszos tányért. Végezve az el mosással fel kaptam a földön ülő kis kutyám. Majd lefeküdtem vele a kanapéra hogy nézek egy kis tv-t. Kerestem egy érdekes filmet aminek a felénél annyira álmos lettem hogy el is aludtam.
YOU ARE READING
Vérrel festett szerelem
FanfictionAz emberek nagy része nem hisz a természetfeletti lényekben. Én sem hittem bennük egészen 13 éve koromig. Akkor ébredt öntudatra bennem a vámpír énem. Egészen addig a napig azt gondoltam én is egy átlagos fiú vagyok aki az anyával és nevelő apjával...