A Kökényerdő boszorkánya

És csak kacag

E

gyesével ejtem az adománydobozba a markomban zörgő pennyket, többet, mint amennyit máskor szoktam. Tudom, hogy Isten nem megvásárolható, ez csupán egy kétségbeesett próbálkozás a részemről, hogy elcsitítsam háborgó lelkiismeretemet, de nem kecsegtet túl sok sikerrel. Meggyónni sincs lehetőségem mindazt, ami a rovásomon csúfolkodik, hisz Leverer az utolsó, aki tudomást szerezhet mindarról, ami történt, hacsak nem akarom magamat és a lányomat bitóra juttatni.

Az istentisztelet ma különösen hosszúra nyúlt, noha Leverer prédikációja pontosan ugyanaddig tartott, mint máskor. Avégett tetszett terjengősebbnek, mert mindenki az izgalom lázában égett, hogy kifaggassák a mindentudó plébánost a pletykáról, miszerint a törvényszolgák a minap elfogtak két rosszarcú csavargót, akiket a szerencsétlen lócsiszár jószágainak lemészárolásával vádolnak. Szigorú pásztorunk és önjelölt királyunk természetesen örömmel tájékoztatja őket a tényekről, kimérten, leegyszerűsítve, mint mindig, hogy a legostobábbja is megértse, és utána a templomból kilépve ismét csak elismerje, Leverer plébános csakugyan Isten kiválasztottja, aki természetszerűen mindent lát, és mindennel tisztában van, legyen az egyházi, vagy világi kérdés.

Ámde a plébánosnak fogalma sincs róla, hogy Holbrook paripáit nem két rozsdás késsel ölték le, és közel sem a két előállított csavargó tette, akik három hete lopják a napot Sloewick utcáin, Joe ivójában és a Barty által is látogatott bordélyban, ahonnan viszont minden alkalommal kidobják őket, mert ugyan olcsó sörre még telik nekik, de szajhákra már nem. Hajuk és szakálluk csimbókos, szemeik pusztán két-két apró rés, szürkék és homályosak az élet megpróbáltatásaitól. Szutykos sarkokban alusznak, és kétségtelen, követtek már el rémes bűnöket, raboltak, vagy erőszakoltak, de annyi bizonyos, Holbrooknál nem ők pusztítottak. Hanem a lányom.

Ezt feldolgoznom azóta sem igazán sikerül. Ugyan lemosta magáról a vért, tisztára sikálta a ruháját, és másnap úgy viselte magát velem szemben, mint akármikor máskor, azon kapom magam, hogy félem kissé a közelségét, és a szörnyű tett éjszakáján végig álmatlanul hevertem az ágyamban, fülelve, vajon nyikordul-e Grace szobájának ajtaja, hallom-e léptei zaját, és azt a borzongató kacajt, ami kiszökött belőle, miközben hatalmának ilyetén fitogtatásáról beszélt.

Egy gyáva nyomorultnak érzem magam, amiért félek a saját lányomtól, amiért lopva pillantok rá ebben a pillanatban is, amint ugyanott ül, ahol a mise alatt is végig, az egyik kopott fapadon, abban a halvány rózsaszínű ruhában, amit karácsony ünnepére vásároltam neki. Nem tudom, pontosan mi a célja, feltéve, hogy van neki, ahogy az sem világos számomra, mi áll módjában, és mi nem. Erről egy szót sem szólt nekem a mészárlás óta eltelt napok során. Most is néma, elmélyülten szemléli a tébláboló falusiakat, akik szokás szerint a legjobb öltözékükben jöttek el a misére: az asszonyok a verejtéktől sárgás főkötőt tisztára cserélték, a férfiak a jobbik, de némely esetben még így is trágyafoltos csizmájukat húzták fel. Hamar feltűnik, hogy főként Leverert figyeli, aki kezében imakönyvével épp a megbocsátásról papol egy kérdezőnek, miközben káplánja jelentéktelen templomunk egyetlen ereklyéjét tisztogatja, egy ezüstkeresztet, amire állítólag Szent Ferenc egyszer a saját szemével pillantott rá.

Éppen egyszerre lépek oda Grace-hez Alberta és Jane Robinsszal, akik összekapaszkodva topognak; Alberta fekete haja most is, mint mindig, két fonatban veri a hátát, szoknyájának szegélye sáros a templom padlózatát borító, összemocskolódott gyékénytől. A kis Jane halovány, tagjai, akár egy madáré, folyton járnak és törékenyek, akár az ólomüveg, barna, egyszerű ruhája túlságosan bő a derekánál.

– Grace, eprészni megyünk a délután. Gyere velünk, ha atyád elenged. – Alberta rám ragyogtat egy szelíd, visszafogott kis mosolyt, ami kétségkívül egy fiatal lány udvariassága a barátnője apja felé, nem valamiféle csábító gesztus. Ezt megértem: mi ketten csak az atyja vágyálma vagyunk, ő nem akar a feleségem lenni, én pedig nem akarom elvenni őt.