Daydream

2

Öt óra előtt néhány perccel sétáltunk be az őrsre a hátsó ajtót használva. Fekete pulcsim kapucnija a szemembe volt húzva és lehajtott fejjel, egyenes háttal lépkedtem a kimondottan borzos rendőr mögött. A kapucni nem csak a kilétemet takarta, hanem a széles mosolyt, ami arcomat díszítette. A markomban tartottam Marcus-t, szükségem volt egy csendes szövetségesre az őrsön belül. Az első néhány lépést meg is tettem a cél felé.

Az épület egy olyan részébe értünk, ahol csak néhány feketébe öltözött, komor alak suttogott idegesen. Mikor megláttak minket, elhallgattak és elhagyták a helységet. Vajon Brown nyomozó fölöttük áll a renglétrán? Azért húztak el, mert ki volt adva nekik a parancs, hogy hagyjanak minket magunkra? Beleütköztem Marcus széles hátába, annyira bele merültem a gondolataimba, hogy nem vettem észre, mikor hirtelen megállt. Szúrós pillantást vetett rám, majd a könyökemnél fogva kezdett vezetni. Szembe találtam magam egy szürke kosztümbe öltözött, kedves arcú nővel.

- Biztos te vagy Anette. Örvendek. - nyújtotta a kezét mosolyogva.
- Igen, Anette vagyok. De maga kicsoda? Csak nem a pszichológus?
- De igen, én lennék az. Nem erre számítottál?
- Ne vegye sértésnek, de inkább aktakukacnak néz ki, mint pszichológusnak. De biztos csak a kosztüm teszi.
- Szeretnéd, hogy a következő beszélgetésre másképp öltözzek?
- Ami azt illeti, igen. Azért kértem, hogy legyen jelen egy pszichológus, hogy tudja alátámasztani mindazt, amit a saját és az Ő mentális egészségéről fogok mondani, hogy ne higgyék azt a nyomozó urak, hogy csak kitaláltam az egészet. De ha úgy néz ki, mint egy aktakukac még én sem hinném el az állításait, nemhogy ők, akik valőszínűleg még annyira sem jártasak ebben a tudományban, mint én. 
- Rendben, következőben oda fogok figyelni erre. Most viszont muszáj beérned ezzel. Menni fog?
- Igen. De könyörgöm, csináljon valamit a hajával is. Hallom, ahogy fájdalmasan sikoltoznak a hajhagymái, annyira szoros az a copf. - erre már elnevette magát.
- Igyekezni fogok, hogy ne zavarjanak a hajhagymáim ordításai.
- Köszönöm. Egyébként nem mondta még el a nevét.
- Szólíts Sarah-nak.
- Oké, Sarah. Vágjunk bele.

A szoba, amibe Marcus vezetett pont akkora volt, hogy elfért benne egy asztal és öt szék. Brown nyomozó az aprócska ablak előtt állt és nézte, hogy versenyeznek az esőcseppek az üvegen. Nagyon bele volt merülve a gondolataiba, nem vette észre, mikor bementünk. Marcus kihúzta nekem az egyik széket, ezzel jelezve, hogy tegyem le a seggem. Vas csikordult a betonon, a fájdalmas csendben úgy hangzott, mint egy szenvedő sikolya. Erre már Brown is felfigyelt, láttam, ahogy meglepetten összerezzen. 

- Örülök, hogy eljöttél.
- Nem maga miatt jöttem.
- Tudom. Marcus érdeme.
- Ugyan már, nyomozó. Úgy nézek ki, mint aki fiatal rendőrökkel szórakozik? - mivel még mindig háttal állt, megengedtem magamnak egy halvány, féloldalas mosolyt. Sarah szemöldöke a homloka közepéig szaladt, de nem mondott semmit.
- Őszintén szólva, még én is meg tudom állapítani, hogy valami nagyon nincs rendben veled, úgyhogy igen, kinézem belőled, hogy fiatal rendőrökkel szórakozol. 
- Köszönöm. Sarah, ön is úgy gondolja, hogy bajok vannak velem? - nem tudtam megállni, széles mosollyal néztem a pszichológus szemébe.
- Inkább azt mondanám, hogy izgalmasan furcsa vagy. A tökéletes pókerrcod ellenére is látszik, hogy sokmindent tapasztaltál már életedben és az a sokminden formált azzá, aki ma vagy.
- Ma? - ez már Marcus volt - Úgy érti, hogy most, vagy a mai napon? - okos, azt meg kell hagyni neki.
- Ma. - már Sarah is mosolygott.
- Nem tudom, hol találták magát, de jó választás volt. 
- Köszönöm,  Anette, ezt bóknak veszem.

Vágni lehetett volna a feszültséget a kis szobában. Sarah és én összehúzott szemmel méregettük egymást, Marcus engem nézett, éreztem, hogy éget a tekintete, Brown pedig hármunk között kapkodta a tekintetét, hallani lehetett, ahogy kattognak a fejében a fogaskerekek. 

- Mondja csak Brown, miért van öt szék?
- Azt mondtad, hogy maximum négy ember tudhat erről. Rajtad kívül már vagyunk hárman. Várjuk, hogy legyen teljes a létszám.
- Ki a negyedik?

Brown csak sejtelmesen mosolygott, mire ökölbe szorultak a kezeim az asztal alatt. Egész addig nem volt furcsa, amíg rá nem jöttem, hogy Marcus sem tud erről. Láttam az árnyékát, nagyon gesztikulált a hátam mögött. Sarah kifejezéstelen arccal bámult a kávéjába, Brown továbbra is engem bámult. Minden egyes lehetőség végig futott a fejemen, az rántott vissza a valóságba, mikor a német elnöknő arca jelent meg előttem, akkor jöttem rá, hogy megint messzire kalandoztam. Lépteket hallottam a folyósó felől, kihúztam magam ültömben és vártam. 

- Yo, Brown. Jó helyen vagyok?
- Igen, Jake, jó helyen vagy.
- Zsír. Úú, wow, nem mondtad, hogy ilyen jó bőr ez az Anette.
- Te ki a ****** vagy? - tátott szájjal néztem ezt az alakot, aki úgy nézett ki, mintha most szedték volna elő egy híd alól. Minden egyes ruhadarab legalább három számmal nagyobb volt rá, hosszú haja egy brozalmas kontyba fogva ült a feje tetején és úgy nézett ki, mint aki kettővel több energiaitalt ivott a reggel. 
- Anette, fogd vissza magad. - szólt rám Sarah, de láttam rajta, hogy alig bírja visszatartani a nevetést. Marcus ugyanolyan furcsán nézett a srácra, mint én, látszott rajta, hogy fogalma sincs, mi folyik itt. 
- Anette, ő itt Jake. Szükség volt egy olyan személyre, aki teljesen objektíven tudja majd megítélni a dolgokat, így felkértem az unokaöcsémet, hogy segítsen egy kicsit. Rendőr akar lenni szegény, úgyhogy jó gyakorlat lesz ez neki. 
- S még én vagyok az őrült. Ki kell mennem cigizni. Marcus?
- Jövök.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Greg, ugye nem gondoltad ezt komolyan?

Sarah és a nyomozó a kis szoba ajtaja mellett beszélgettek a folyósón, míg Jake csodálta a konkrétan üres szobát. Olyan volt, mint egy öt éves gyerek karácsonykor. A nyomozó egyik kezét a zsebében tartotta, míg a másik a nő karcsú derekán nyugodott.

- Sarah, tudod, hogy soha nem árt egy objektív vélemény. Mi mind tudunk valamit az ügyről, ha nem is mindennel, de az alap információkkal tisztában vagyunk, nem tudunk racionálisan, érzelemmentesen ítélkezni.
- Először is, tudunk, ez a munkánk. Másodszor, oké, értem én, hogy miért akarod, hogy jelen legyen valaki olyan is, aki nem tud semmit erről az egészről. De Jake? Komolyan? Mindketten tudjuk, hogy nem a legokosabb gyerek ezen a világon. Jobban jártunk volna egy random idegennel.
- Abban egyetértünk, hogy Jake nem az eszéről híres. De nem volt időm mást megkérni. Biztos voltam benne, hogy még ma telefonálni fog Anette, mindent elő kellett készítsek kevesebb, mint 24 óra alatt.
- Rendben, figyelj. Küldd haza az unokaöcséd, magyarázd el neki, hogy meg tudjuk oldani nélküle is, esetleg vidd haza a szolgálati autóval, hogy ne veszítse el a lekesedését, mit bánom én. A mai nap folyamán még úgysem lesz szó világot rengető dolgokról, nem kell ide objektív vélemény, majd a következő beszélgetésre kerítünk egy másik embert. Benne vagy?
- Oké, elintézem.
- Köszönöm.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Oké, mi volt ez? - egy fél cigit el kellett szívnom ahhoz, hogy meg tudjak szólalni, Marcus is csendben cigizett mellettem a semmibe bámulva, de most rámnézett.
- Fogalmam sincs. Nekem semmit nem mondott erről az öreg. Pont annyira lepődtem meg, mint te.
- Nagyon remélem, hogy Sarah elintézi és nem kell azzal a gyerekkel egy szobában üljek.
- Elvihetlek kajálni miután itt végeztünk?
- Na, ez most hogy jött ide?
- Úriember vagyok. Hamár nem jött össze előtte, akkor elvinnélek vacsorázni miután már lefeküdtünk.
- Értem én, hogy te úriember vagy, de én nem az a vacsora és virágok lány vagyok.
- Miről beszélsz, minden lány szereti a virágokat. Viszont ha te nem ez a fajta lány vagy... Akkor?
- Elcsábítom a védtelen férfiakat és soha többé nem beszélek velük. - olyan szélesen mosolyogtam, amennyire az arcom engedte, tudtam, hogy ezzel nagyon fel fogom bosszantani, láttam rajta, hogy legszívesebben megint nekicsapna a falnak, de nem tette.
- Akkor rendelhetek neked Mekit esetleg? - olyan szépen nézett rám, hogy majd' elcseppent a nyálam.
- Ühüm. - összesen ennyit tudtam kinyögni, annyira levett a lábamról a gyönyörű kék szemeivel.
- Csak nem megleptelek?
- Őszintén szólva, azt hittem, hogy felnyomsz a falra vagy behúzol nekem egyet.
- Később, drága, csak bírd kivárni. - azt már nem tudta elmondani, hogy a kettő közül mire számítsak, mert megjelent Brown az ajtóban a sihederrel. 

- Rendeljetek valami kaját, egy fél óra és én is itt leszek. Ne csináljatok semmi olyant, amit később bánni fogtok. - egyenként szembenézett mindkettőnkkel, majd fogta az idiótát és elment.