Daydream

3

- Yo, örültem skacok! - köszönt el Jake, mire mindketten csak furcsán rámosolyogtunk, mert képtelenek voltunk bármit is mondani.

Néztük, ahogy Brown beülteti a szolgálati autóba,aztán azt is végignézhettük, ahogy unokaöccse teljes eksztázisba kerül attól, hogy beülhetett a rács mögé. Nem mondom, furcsa látvány volt.

- Szóval. Mesélj nekem erről az emberről, aki miatt most itt vagy. - nézett újra rám Marcus.
- Ugye nem gondolod komolyan, hogy a nyomozáson kívül bámit is fogok mondani? Nem vagyok hülye.
- Tudom, hogy nem vagy az. De gondoltam...
- Mit? Hogy szemeid láttára összetörök és kifakadok, hogy amúgy mennyire szeretem és nem akarom ezt csinálni vele, majd elrohanok az esőbe?
- Te tényleg őrült vagy.
- Nem őrült, csak furcsa. Érdekes. - jelent meg Sarah az ajtóban.
- Úgy, köszönöm. Szóval. Mit akartok enni? 

Marcus körülbelül úgy nézett rám, mintha most pottyantam volna elé egy ismeretlen eredetű űrhajóból, de nem foglalkoztam vele, éhes voltam. Amíg a pszichológussal próbaltam dűlőre jutni, hogy honnan is rendeljünk kaját, a szemem sarkából láttam, hogy Marcus figyeli minden mozdulatomat és nagyon próbál megfejteni. Végül feladta, féloldalas mosolyra húzta a száját és közbevágott.

- Meki?

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Anette, megkérlek, nagyon figyelj rám. Átveszünk néhány alap dolgot, majd felteszünk neked néhány kérdést. Így fog eltelni körülbelül egy óra, ezalatt megpróbáljuk az alapokat lehelyezni. Utána kezdesz te mesélni, amibe, természetesen, néha bele fogunk szólni. Gondolom, már észrevetted, hogy vannak kamerák és szerintem arra is rájöttél, hogy rögzíteni fogjuk az egész beszélgetést. Kérdés?
- Ó, igen. Nem értem, hogy fog titokban maradni a kilétem, ha kamerák vannak a szobában? Megegyeztünk valamiben, nyomozó. Ha nem tartja be az alku önre vonatkozó részét, akkor én sem fogom az enyémet és ismerje el, önnek több a vesztenivalója, mint nekem. 
- Tudom. Sajnálom, de a kamerák maradnak, hülye lennék kikapcsolni őket, de biztosíthatlak, hogy a felvételek nem hagyják el ezt a szobát.

Hosszasan néztem a szemébe. Bizalomgerjesztő külseje és nyilvánvaló intelligenciája ellenére nem felejthettem el, hogy rendőr, sőt, nyomozó, nem adhattam hitelt minden szavának. Ugyanakkor én is pontosan tudtam, hogy a kamerákat nem kapcsolhatja ki, hiába, hogy ellenkezik azzal, amit megbeszéltünk, nem tehet semmit. Igyekezett nem kimutatni, de láttam rajta, hogy fél attól, mit fogok mondani, végülis én voltam a koronatanúja egy olyan ügyben, amit már nagyon le szerett volna zárni, viszont tudta, hogy bármikor visszatáncolhatok és akkor kezdhet mindent elölről, de valószínűleg senki mással nem jutna olyan sokra, mint velem. Sarah közömbös arccal ült mellette, próbálta nem kimutatni, mennyire izgatott, de azért a testbeszéde elárulta őt is. Ide-oda cikázott a tekintete, dörzsölgette az arcát és folyamatosan fészkelődött a széken. Marcust nem láttam, mert teljesen hátra volt dőlve a székében, de még így is éreztem, mennyire vibrál az idegességtől. 

- Rendben.

Szinte egyszerre engedte ki mindenki a visszatartott levegőt, az apró szobában tapintható volt a megkönnyebülés. Amíg ők el voltak foglalva az előkészületekkel én felderítettem a helységet. Igyekeztem olyan sarkat találni a szobában, amit egyik kamera sem fed le. Mondtam már, hogy paranoiás vagyok?

- Brown. Ugye nem kötelező végig a székben ülnöm? Szólok most, hogy ha ezt tervezte, azonnal verje is ki a fejéből, mert fizikailag képtelen vagyok huzamosabb ideig egy helyben ülni.
- Mit csináltál az iskolában?
- Sokat jártam a mosdóba. - vontam vállat.
- Nyugodj meg, nem kell itt ülnöd, tőlem sétálgathatsz vagy akár cirkuszi mutatványokat is bemutathatsz közben egész addig, amíg  teljesen őszintén elmesélsz nekünk mindent, amit tudsz.
- Hát hogyne, főnök úr. El is felejtettem, hogy én magának csak egy eszköz vagyok, ami segítségével elérheti, amit akar. Mit ígértek azért, hogy lezárja ezt az ügyet? Pénzjutalom, szabadság, korai nyugdíj?
- Anette. - Sarah figyelmeztető hangját figyelmen kívül hagyva bámultam a nyomozó lángoló szemeibe, akartam, hogy realizálja, nem egy parancsra beszélő robot vagyok, hanem egy emberi lény, aki bármikor dönthet úgy, hogy kiszáll az egészből. Brown arcán többféle érzelem futott át, közöttük a felismerés is.
- Elnézést, nem úgy értettem.