Dangerous Man

1. fejezet

Már lassan egy éve volt a boltban, kicsi éjjel-nappali üzlet volt, de ez megfelelt neki, a középsuli elvégzése után egyébként sem vágyott arra, hogy tovább tanuljon, sokkal többre ment a munkával, már csak Chris miatt is. Még ide járt iskolába, mikor összejöttek, így a fiú miatt maradt a városban, úgy gondolta, hogy később együtt öregszenek meg, de ez tartott addig a pillanatig, amíg Chris be nem jelentette, hogy tovább tanul és egyetemre megy, az állam másik végébe.

Hatalmas csalódás volt számára ez a kijelentés, keményen pofonvágta a valóság, végül inkább a munkába és a barátok közé menekült az érzései elől. Elköltözött otthonról, most is albérletben lakott, amit nagyon szeretett. A munkából ki tudta fizetni és még maradt is egy kicsi a fizetéséből minden hónap végén. Persze a szülei hívták, hogy menjen haza vagy tanuljon tovább, segítenek neki, de finoman lebeszélte őket erről, hogy hagyják, had élje az életét úgy, ahogy az neki megfelelt. Persze titkon mindig arra vágyott ábrándozásai közepette, hogy majd jön egy férfi, aztán megy a lövöldözés és autós üldözés. Talán túl sok akciófilmet nézett mostanában, de legalább elütötte az unalmas éjszakai órákat, mikor alig jött vásárló a boltba.

Már épp hajolt volna le a pult mögé, hogy neki kezdjen a rágók módszeres kipakolásának, mikor meghallotta a jól ismert csilingelést. Az ajtó irányába nézett, ahol szürke melegítős, kapucnis férfi állt, aztán elfordult az egyik irányba a polcok felé. Alice összehúzott szemmel figyelte őt, mikor kikerült a képből, akkor a kamerákra pillantott, de nem látott semmit, mégis érezte, hogy valami nem stimmelt vele. Barna haját félresöpörte az arca elől, a szokásos lófarokból már megint kiszabadult egy istenverte tincs. Tényleg, talán fodrászhoz is el kéne mennie, lassan ideje vágatni a hajából, mert már egyenlő volt a kezelhetetlen kategóriával.

A képernyőn figyelte a férfit, fiatalnak tűnt, de ezt így, ebben a helyzetben nem tudta pontosan meghatározni, túlságosan az arcába húzta azt a kapucnit a férfi, viszont a ruhája néhány helyen elszakadt és elég viseltesen festett az egész megjelenése. Alice nem tudta, honnan jött vagy miért. Jó, a miértet talán igen, de valami annyira nem volt rendben azzal a fickóval, a zsigereiben érezte. Mindig könnyen ráérzett mások hozzáállására, ezért sokkal könnyebben kiszúrta azokat, akik tolvajok voltak a boltban. Arról nem is beszélve, hogy ide általában azok jártak, akik a környéken laktak, régi motorosok voltak már ők, ismerte mindet. Ritkán jött be olyan vásárló, aki nem ide való volt, és ezek egyike volt ez a férfi is.

A háttérben halkan szólt a rádióból a zene, miközben nekiállt pakolni, de fel-felpillantott a képernyőre, hogy szemmel tarthassa a melegítő ruhás fazont, aki alig tíz perc keresgélés után csak egy energiaitallal a kezében sétált a pulthoz, amihez azért valljuk be, nem kellett volna ennyi idő, mialatt még mindig a férfi fejébe volt húzva a kapucni. Összevont szemöldökkel nézte őt, ahogy a pultra feltette az italt, keze koszos volt, úgy tűnt, ezt a másik is észrevette, mert azonnal visszarántotta a zsebe takarásába.

– Lesz még valami? – kérdezett rá Alice, közben beütötte a kódot a gépbe, ami most pittyent egyet.

– Nem – felelt a férfi, de még mindig nem tetszett Alice-nek ez az egész, volt egy rossz megérzése vele kapcsolatban, a viselkedésével, hogy nem akarta az arcát mutatni, így nem volt rest rátérni arra, ami már eddig is a szívét nyomta. Utálta a tolvajokat! Mások keményen megdolgoztak a fizetésükért, aztán jöttek ők, akik csak úgy hopp, vitték az árut és azoknak okoztak kárt, akik dolgoztak.

– Arra kérlek, hogy ürítsd ki a zsebeidet! – szólította fel a férfit, mire az végre megemelte a fejét, hogy aztán döbbenten nézzen rá. A férfi tengerkék szeme szinte világítottak az esti fényekben, arca borostás volt, viszont Alice-t meglepte, hogy milyen fiatal volt, talán vele egyidős lehetett. Ilyen fiatalon már az utcán élne, ez lehetséges, fogant meg benne a gondolat.

– Hogy mondtad?!

– Ürítsd ki a zsebeidet, látni akarom!

– Nem vagyok tolvaj! – reflektált fennhangon a srác, most már lehúzta a fejéről a kapucnit, így megláthatta a kócos, gesztenyeszín haját is. Jóvágású férfinak tűnt, aki könnyen levette a lábukról a nőket; de nem ezzel a stílussal és nem most, ebben a helyzetben.

– Ha nem vagy az, akkor miért fáj a kérés? Szóval ürítsd ki a zsebeidet, látni akarom, most! – szólt most már keményebb hangot megütve, nem egy ilyen férfitól fog meghátrálni, az igazságérzete nem engedte volna. Erre fel a másik morgott valamit az orra alatt és olyan nagy slunggal kezdte kiforgatni a zsebeit, hogy Alice azt hitte, mentem elszakad az a pulóver. Pár aprópénzen, egy órán, és zsebkendőn kívül nem volt ott semmi, pedig érezte, hogy valami nincs rendben a sráccal.

– Most örülsz?! Hátra vinni esetleg nem akarsz, hülye picsa?! – támadt neki a kékszemű, végül odadobta a pénzt a pultra az energia italért; és se szó, se beszéd hátat fordított, felmutatta a középső ujját, aztán faképnél hagyta a boltban, hogy Alice arca égett a szégyentől. Pedig érezte, hogy valami nem stimmelt, eddig soha nem csalt a megérzése. Most mégis, ott állt teljesen leforrázva, egy ártatlan embert vádolt meg azzal, hogy lopott a boltból.

Nagyot sóhajtva két kezébe temette az arcát, hogy megnyugodjon, a férfi kifakadása teljesen jogos volt, bár talán nem kellett volna ilyen durvának lennie, de egyszerű suhancnak tűnt. Végül nem foglalkozott vele többet, inkább csendesen tette a dolgát, de a lelkiismerete nem hagyta békén az este további részében sem. Reggel hatkor, mikor jött a műszakváltásra Sarah, mosolyogva köszönt kolléganőjének, aztán otthagyta a lányt a boltban. Fáradtan és nyúzottan lépett ki a bolt ajtaján, összehúzta magán a vastag kabátját, a puha sálba temette az arcát, amennyire csak lehetett, még mindig nagyon hideg volt korán reggel, látta a saját leheletét, ahogy kis pamacsokat formázott, miközben kifújta a levegőt.

Sétálnia kellett a buszmegállóhoz, közel volt a bolthoz, de ahogy elindult, Alice pár méter után megtorpant. A szürke melegítős férfi ott ült, megint a fejére volt húzva a kapucni, látszott, hogy egész testében remegett, ahogy két kezét karba tette, úgy próbálta melegíteni magát, miközben egyik lábát felhúzta a padra, addig a másikat kinyújtotta maga előtt. Talán oda kellene mennie hozzá bocsánatot kérni, megérdemelné, futott át a gondolat az elméjén, de ahogy ez megfogant benne, úgy nem bírt mozdulni onnan, ahol megállt. Alice valamiért leblokkolt, rosszul érezte magát a kialakult helyzet miatt, végül nem is tudott tovább agyalni a témán, mert megjött a busz és mint akit puskából lőttek ki, szaladt is fel a járgányra. Visszapillantva még látta, hogy a férfi felkapta a fejét és a buszt figyelte meredten, aztán nem maradt más, csak a jármű ismerős zötyögése és pöfékelése, duruzsolása, amit egészen hazáig hallgathatott.

Kelt: Budapest, 2019.02.27.