Napsugár

1. Cím helye

Most képzeljétek el hogy a réten fut a virágok között egy belül halott lány, aki kívül is annak néz ki. Na az vagyok én.
Nyári Napsugár.

Persze, ha Debrecenben lenne olyan virágos rét, ahol nem büntetnek meg a közteresek, mikor letaposom őket. Első iskolai napomról tizenhat ezer forintos bírsággal állítottam be az új lakótelepi házunkba, nagyapám bánatára. Najó, igazából nem nagyon érdekelte, csak annyit fűzött hozzá, hogy "bezzeg az ő idejében a lányok csokorba szedték a virágokat, nem letaposták őket".

Coca colas pólómba törlöm izzadt tenyeremet, és gyorsan gépelek egy üzenetet a padtársamnak, miszerint én most otthon fekszem az ágyamban, harmincnyolc fokos lázzal és torokgyulladással, míg a valóságban a szűk utcák között cikázok a legelső kocsma felé, mit itt megismertem. A Fácánkakas.
Az uncsitesóm, Noémi vitt oda az ideköltözés estjén, és most is ő hívott.

Ő az egyetlen, akit a városban ismerek, így ő az egyetlen, aki által megismerhetek másokat.
Csakhogy a Fácán rocker kocsma. Ezt azonnal levágtam, amint beléptem és próbáltam átfutakodni a sok fekete bőrdzseki, s átizzadt bandapóló közt, akik mind a pultnál sorakoztak.
Én meg nem vagyok rocker.

Sok számot ismerek, szeretek ebből a műfajból, de a sárga, macskás felsőmben, piros sapkámban, szakadt farmeremben egyáltalán nem tűnök odaillőnek.

Nemúgy Noémi.
Amint belépek, őt a pultnál találom, egy tálca abszinttal (!) egyensúlyozik éppen.

- Tső- köszönök rá hangosan, mert még akkor sem vett észre, mikor már mellette álltam és lassítottam a tempón, hogy az övéhez igazítsam.

Noémi egy fekete pulóverben és szakadt fekete nadrágban létezik ma, ami önmagához képest egészen visszafogott viselet. Amióta mindennap van szerencsém látni, egy egészen változatos bandapólókból és pulóverekből, haspólókból és átlátszó felsőkből álló ruhatárat sikerült megismernem.

- Szasz, Napsi- fordul felém meglepődve. Fejével abba az irányba biccent, amerre valószínűleg a társasága van.- Bánatosnak tűnsz.

- Mint általában- válaszolom.

Egyáltalán nincs semmi bajom, csak ilyen az arcberendezésem.

Noémi vállat von.

- Kora délután van és mocsokrészegre akarjátok magatokat inni?- szemezek a sok kis zöld löttyel.

- Boldi verekedett ma a tesi tanárával. Erre inni kell.

Ezek hülyék. Most komolyan egy tanárral bunyózik, aztán eljönnek suliból inni?
Debrecen nagyon szürreális hely; reggel láttam egy hajléktalan nénit, aki a buszmegállóban ülve lökdöste az előtte elsétálókat, aztán a sarki CBA- ban a kukoricakonzervekre esett valami részeg csávó, s most ez. Boldi megverte a TANÁRÁT, majd összehívta a bandát és elmentek inni, mindez délelőtt.

Apropó Boldi. Egyetlen egyszer találkoztam vele, az ominózus estén, mikor ideköltöztem, Noémi valamennyi barátját sikerült megismernem, és még néhány törzsvendéget.
Boldi a leghangosabb közülük.

Most is az ő hangját hallom ki a számomra ismeretlen metál szám háttérzúgásából.

- Hali- jelzem, hogy itt vagyok.

A srácoknak már nem ez lehetett az első kör, jóízűen röhögnek valami sztorin, amit idáig Boldi mesélt.

- Csá csaj- üdvözöl Marci, rám emeli a sörös poharát.

Marci történetesen az én iskolámba jár, sajnos nem az osztályomba, de legalább szünetben együtt megyünk ki cigizni. Marci jóarc, bírom a sötétszőke fejét.

Velem szemben Noémi barátja nevet Boldin, Roland. Roland zenész, vagyis alternatív rappeléssel foglalkozik, mellette díler és iskolás tanuló. Két fülében hatalmas fekete fültágító, amitől olyan a feje, mintha egy kakas lenne. Festi a haját, szintén feketére, és néha Noémi nadrágjait hordja.
Ez minden, amit tudok róla. Roland, a fekete, fekete, fekete srác.

Ledobom mellé a kitűzőkkel teleaggatott farmerhátizsákom a többiek cuccához, igyekszem bekapcsolódni a nagyon vicces sztoriba.

-... hát ha ekkora arca van, akkor gondoltam beverem- meséli a srác, a maga érdekelen stílusában, amivel a figyelemhiányát leplezi.

Van valami vonzó Boldiban. Debrecen kocsmáinak a feléből ki van tiltva, priusza van verekedésért, rengetegen köszönnek rá az asztalunk mellett elhaladóak közül, vagyis biztos sokan ismerik is.
Tipikus rosszfiú.

Sosem volt dolgom rosszfiúval ezelőtt.

- Ha van már priuszod, akkor most ebből nem lesz baj?- kérdezem ráncolt homlokkal. Baj alatt rendőrségi ügyre céloztam, tudtommal így működik a rendszer.

- Dehogy lesz- sármos félmosolyával hessegeti el aggodalmam.- Az a patkány nem mer feljelenteni, mert az egész suli tudja, hogy egy tizedikes lánnyal kavar.

Hű.
Ez a Boldi olyan laza.
Egyetlen zavaró tényező van benne csupán: a barátnője.
Az előző buliban vele láttam, pár szót még beszélgettem is a lánnyal, aki akkor még szimpatikusnak tűnt.

- Nem kell az ilyenek miatt beszarni- szól Bölcs Roland.

- Hát nem is teszem. Még úgyis el kell kapnom azt a kis nyomorék gyereket. De Rebi is megérdemelne egy pofont.

Rebi. A barátnője. Mi a franc?

Az asztalnál mindenki egyetért vele, szóval csak én nem tudom, miről beszél, így nem fogok rákérdezni sem. A többiek mind a barátai, ezért tudják, és én ezért nem.
Újnak lenni szívás, akár az iskolában vagy, akár egy baráti társaságban.
Marad az apró információmorzsákból való táplálkozás.
Magam sem értem, miért pörgök ennyire Boldi szerelmi életén, csak azt érzem, muszáj tudnom.

- Ha újra összejössz vele ezek után haver, mi nem vagyunk többet barátok- jelenti ki komoly képpel Marci.

- Rohadjak is meg, ha újra hozzáérek!

Szóval szakítottak. A gyomromat valami furcsa, ismeretlen érzés árasztja el forrósággal.
Nem tetszik.
De a srác annál inkább.