Napsugár

Vadmálna sör

Nem terveztem sokáig maradni. Még akkor sem, mikor papának sms- eztem, hogy ne várjon ébren, mert későn megyek.
De Boldi egyetlen pillantása rávett, hogy szembeköpjem minden szavam. A legszomorúbb az egészben, hogy nem is áll szándékában engem marasztalni, nélkülem is ugyanolyan.

Papa hív, amikor felveszem, felesége, Kata néni szólal meg a vonalban.

- Hun vagy, gyermek?- rivall rám élesen.

Telefon érzékeny hangszórója is csak recsegve állja a szopránt.

- Szia, Kata néni- köszönök udvariasan.
Már a csengőhang megszólalásakor kimentem a cigizőbe, hogy legalább a hangos zenétől ne riadjon meg. Képes lenne értem jönni, ha azt hinné, züllök. De nem pont azt csinálom?- Noémi elvitt a barátaihoz. Tudod, bemutatott nekik.

- Há' milyen barátjai vannak neki?

Hm. Ez a Kata néni milyen választékosan használja a magyar nyelvet.

- Rendesek. Tényleg. Itt alszom náluk, korán lefekszünk, nyugi- a hitelesség kedvéért még ásítok is.

- Jólvan. Jólvan. Kít szemed magadra, jány.

- Kettő? A tied is velem van, Kata néni!

A kocsmázásból utcázás lett.
Utcázás.
Sosem csináltam ilyet korábban, nálam az esték mindig olvasással, vagy sorozatokkal végződtek, s általában tízkor mondtam jóéjszakát a többieknek.

Most tíz óra és az utcán ülünk, Boldi bérházával szemben a hideg lépcsőn, míg ő felszaladt nekem, meg Noéminek egy pulóverért. Otthonról elindulva nem gondoltam, hogy én még sötétedés után is az utcákat járom majd.

Boldi két fekete pulcsival tér vissza, egy egyszerű cipzárossal, és egy kenguruzsebessel, aminek a hátán ACAB felirat hirdeti a lázadást.
Azt kaptam én.

A fiúk közös választása a Tescora esett, mivelhogy Rolandnak hianyzik az órai energiaital adagja és nemsoká elvonási tünetei lesznek (állítása szerint). Annak a srácnak ez okozza majd a végét.
Út közben Noémi hátraránt a karomnál fogva.

- Bejössz Boldinak- jelenti ki teljesen bepörögve.

Értetlenül ráncolom a homlokom, közben próbálok felidézni akár egyetlen pillanatot is a mai napból, amikor a fiú tett volna felém lépéseket, de nem találok egy másodpercet sem, rákérdezek.

- Honnan veszed?

- Neked adta a kedvenc pulcsiját- lenézek, aztán vissza Noémi highlightertől és felismeréstől csillogó arcára.- Senkinek nem adta még oda. Soha. A barátnőjének se.

- De van barátnője...

- Tegnap szakítottak. Most mondta Rolinak.

Mikor makacsul hallgatok a hírre, Noémi még óvatosan hozzáteszi:- Összeillenétek.

Öntudatlanul hátrapillantok, kissé lemaradva beszélgetnek a fiúk, hallkan, nehogy meghalljuk. Meghalljam.
Biztosra veszem, hogy rólam diskurálnak, talán Roland ugyanazokat mondja el most Boldinak, mint nekem az előbb Noémi.
Nézem a kisfiús arcát, keresek egy arcmozzanatot, egy gesztust, ami pozitív jelzés lenne számomra. De semmi.

- Egésznap beszélgettetek. Érdekled- ránt vissza maga mellé a valóságba unokatestvérem.

- Hát lépjen akkor- mondom végül.