No Words Needed [HU]

2.

A bár idővel majdnem megtelt, így munka is akadt bőven. Az este kezdett egy nagyon nagy rohanásba átalakulni. A pult mögött hárman álltunk, ketten pedig a kinti részekkel foglalkoztak. Öten voltunk körülbelül 120 emberre, ami meglehetősen rossz arány volt. A zene folyamatosan pörgött, az emberek táncoltak, jól érezték magukat és mindenkiben túltengett az adrenalin. Valamikor a kis beszélgetésünk után, az utolsó srác is lelépett valamerre, és egy percre sajnáltam is, hogy szem elől tévesztettem, azonban a munka elterelte a figyelmemet. A legnagyobb hajtásunk határozottan abban az egy órában volt, amikor élőzene helyett csak az automatikusan beállított mixek szóltak, így a többiekkel már alig vártuk, hogy megérkezzen az este második dj-je. A lábam sajgott és a kezem már görcsölt a folytonos mozdulatoktól, de nem igazán tudtam vele foglalkozni. Amikor végre volt egy kis időm szusszanni, megittam egyszerre vagy fél liter vizet, újratöltöttem a gyümölcskészleteket és előkészítettem egy tiszta törlőt a pultnak. Sarahék jól tartották a frontot, és az emberek ismételten a kisszínpad elé tódultak.

- Hogy mi mindig csak törölgetés közben találkozunk. – Az ismerős alak láttán mosolyom szélesebbre húzódott. Arca kicsit kipirult, haja kócos volt, fekete felsője néhol hozzá simult felsőtestéhez és még így is rohadt jól nézett ki.

- Ráadásul egy nap során kétszer is. Hát ez bámulatos. – Nevetése hallatán, kezemen végig szaladt a hideg, és magamban imádkoztam, hogy a mai este folyamán ezt többször is megismételje. – És mi járatban erre felé?

- Csak szükségem lenne valamire tőled.

- Hallgatlak.

- Két tequila Gold és egy üvegsör. Mellé pedig csak szerettem volna megérdeklődni, hogy a neved esetleg fent van-e azon a bizonyos listán. – Pajkosan elmosolyodott a mondandója végén, én pedig igyekeztem figyelmen kívül hagyni zöld szemének csillogását.

- Szép próbálkozás meg kell hagyni, de mégsem várhatod el, hogy fejből tudjam az egész árlapot. – válaszom mosolyra késztette, engem pedig elöntött egyfajta jóleső érzés.

- Muszáj ilyen dolgokhoz folyamodnom, ha már nem hordasz név táblát.

- Szerintem menni fog ez nélküle is. És neked. Mi a becses neved?

- A-a. Ez nem így működik, és ezt te sem hitted el. Ennél kreatívabbnak kell lenned.

- Ó ez csak formalitás. Két perc alatt ki tudom deríteni, hogy hogy hívnak.

- Erősen kétlem.

- Ez esetben kérem a személyidet. – döbbenten nézett rám, majd angyalian elnevette magát.

- Dicséretre méltó, az biztos. – Ahogy a fények megvilágították arcát, csak arra tudtam gondolni, hogy nem létezik, hogy valaki ennyire tökéletesnek tűnjön.

- És ha komolyan mondtam? – Pontosan annyira érdekelt, hogy mi a neve, mint az, hogy van-e barátnője. A jelek egyértelműen erre utaltak.

- Ez esetben nincs itt. – tetszett, hogy ugyanazt a szókapcsolatot használta, amit én is.

- Szomorú. – nekem tényleg az volt.

- És mióta is dolgozol itt? – hangjában felfedeztem az érdeklődést, de mielőtt válaszoltam volna, még elé raktam a kívánt italait, és tovább pakolásztam magam előtt.

- Már lassan két hónapja.

- Én pedig már lassan két hónapja nem jártam errefelé.

- Nagy hiba. – mondtam, miközben ránéztem.

- Örülök, hogy ebben egyetértünk. – majd egy mozdulattal lehúzta az egyik kis pohár tartalmát, eközben pedig végig a szemembe nézett.

- Héj, csajszi jó újra látni. Figyi, tudsz valami nagyon ütőset adni? – jött oda a négyes csapat többi tagja is. A srác, amelyik kérdezte, fekete hajú volt, akcentussal beszélt, ráadásul jó úton haladt afelé, hogy teljesen részeg legyen. Kérdőn néztem a többiekre, részben azért, mert valószínűleg nekik kell haza vinni őt, de csak bólintottak, hogy mehet.

- Szerelmi bánat, itasd csak, fizetünk. – Hajolt közel a vöröshajú, és ezzel meg is értettem mindent.

- Az attól függ, hogy mi számít neked nagyon ütősnek. Van vodkám esetleg. Elég sok vodkám.

- Áh, te vagy a kedvenc pultosom ebben az egész elbaszott világban. – Egészen érthetően beszélt ahhoz képest, hogy nagyon sok pia lehetett benne.

- Na, ennek örülök. Nekem is te vagy a kedvenc részeg barátom. – Lényegtelen, hogy a nevét sem tudtam, láthatóan nagyobb lett a mosolya, úgyhogy nekem már megérte.

- De csak mert nem láttad még Danny barátunkat. – Szólt közbe az egyik, az előttem ülőre mutatva, mire ő félrenyelt, az én szám pedig egy győztes mosolyra húzódott.

- Ó, szóval, Danny. – az említett csak rám emelte tekintetét, megadóan megrázta a fejét, majd lehúzta a másik pohár tartalmát is. – És mondd csak, ez pontosan minek is a becézése? Dean, vagy esetleg... Daniel? Látva tekintetét, ezt egyértelműen eltaláltam, közben nevetve közelebb hajoltam hozzá, mire rám emelte zöld íriszeit, és várta, hogy mi fog történni. – Vesztettél – súgtam fülébe, mire láthatóan nyelt egy nagyot, ezzel pedig ténylegesen jobbá téve az estémet. Elmentem kiszolgálni a többi vendéget, de szemem sarkából még láttam, ahogy barátainak odaszólva feláll a helyéről, majd elindul a mosdók felé indult. Követtem mozdulatait, de ezúttal elővigyázatosabb voltam, és inkább az italokra koncentráltam. Elindultam a raktár felé újra tölteni a már kiürült rekeszeket, ekkor azonban Saraht pillantottam meg, ahogyan felém tekingetve társalog a nemrégiben még előttem ülő sráccal. Hevesen elkezdtem rázni a fejem, hátha így veszi az adást arról, hogy nem szeretném, ha bármit is mondana rólam, ekkor azonban teljesen figyelmen kívül hagyott, én pedig csak remélni tudtam, hogy megkönyörül rajtam. De látva Danielt, ahogyan kicsit közelebb hajol Sarahoz, elneveti magát, a következő percben pedig teljesen felém fordul, jobbnak láttam inkább beslisszolni a raktárba. Tudtam, hogy nem bújhatok el örökké, és csak remélni tudtam, hogy a fiú ivott elég sokat ahhoz, hogy másnapra elfelejtse a létezésemet. A szerelem és egyéb fajtái még véletlenül sem nekem valóak voltak.

Hallottam, ahogyan mögöttem megnyikordul az ajtó, majd a lépteket, én mégis csak az utolsó pillanatban fordultam meg minden önbizalmamat összeszedve.

-Ide nem jöhetsz be. – kerültem a tekintetét, és próbáltam minél távolabb állni tőle, nehogy olyan történjen, amit megbánnék, azonban mögöttem már csak egy asztal volt.

- Igazán? Pedig Sarah nagyon is önkéntesen engedett be ide. – Magamban vagy négyszer elátkoztam munkatársamat, az előttem álló pedig egyre közelebb és közelebb jött. Már csak egy lépés volt a köztünk lévő távolság.

- Vagy talán nem hiszel nekem, Sierra? – szája huncut mosolyra húzódott, és megkockáztatott közelebb jönni egészen addig, amíg meg nem tudott támaszkodni a csípőm mellett. Piszkosul jól nézett ki, és a kis szemét pontosan tudta, hogy mit csinál.

- Daniel. – Őszintén próbáltam kinyögni valamilyen értelmes mondatot, de éreztem levegővételét, áradt belőle a forróság és a rohadt életbe, még az alkohol ellenére is vonzó volt, pontosan azért, mert tisztában volt azzal, hogy milyen hatással is van rám.

- Egész este nem bírtam rólad levenni a szememet. – suttogta fülembe. Éreztem leheletét nyakamon, de a következő percben kissé hátrébb hajolt, hogy szemembe tudjon nézni. – Csak kérned kell, hogy befejezzem, és megteszem. – Én azonban kicsit sem szerettem volna, hogy abbahagyja, főleg, hogy időközben keze elkezdte oldalamat cirógatni, ez pedig jóleső érzéssel töltött el. Levegővételnél az ő illatát éreztem, és belegondolni sem merek, hogy mi történt volna, ha nem csörren meg a telefonja. Káromkodások sorozatával vette fel, egy pillanattal később pedig lehunyta szemeit, majd rám emelte azokat.

- Jó, megyek. Sietek. Szia. – ezzel letette, közelebb lépett, egy puszit nyomott az arcomra, majd kisietett a raktárból.