Mit éreztem abban a pillanatban mikor meg láttam, hogy Taehyung aki már lassan két éve a párom egy másik fiúval csókolózik.
Egy olyan fiúval akiben meg van minden ami bennem nincs meg.
Csalodottságot.
Mérhetetlen nagy csalódottságot.
A kapcsolatunk elején azzal ködösítette az elmélet, hogy ő mindig velem lesz, hogy mindig szeretni fog bármi lesz és, hogy neki én vagyok az egyetlen.
Úgy tűnik mindenben hazudott.
Egy hazug szavát sem kellett volna elhinnem.
A barátaim és a családom is figyelmeztetett rá, hogy elöbb-utóbb ez lesz de nem hittem nekik mivel a rózsaszín köd ellepte az elmém.
Miatta ellöktem magamtól mindenkit akit szerettem. Elérte az, hogy ő legyen az egyetlen ember akinek a figyelmem szentelem.
Fel építettem magamnak a saját kis világom ahol csak ő és én azaz mi voltunk és most mindez oda.
Mintha soha nem is lett volna úgy omlott össze az egész.
Lassú komótos léptekkel sétáltam a kis albérletem felé.
A ragyogó napot sötét eső felhők takartám el. Az elején csak néhány eső csepp esett le az égből majd rá egy percre szakadt, mintha dézsából öntenék.
Az emberek az esernyőjüket elővéve siettek és kíváncsiskodva néztek rám. Rám akinnek a fején csak egy kapucni volt és ennek ellenére mégsem sietett.
Ugyan miért siessek?
Már nincs semmim ebben az életben amiért értelmes lenne sietnem.
Ígyhát mire haza értem már teljesen elvoltam ázva.
Fekete farmernadrágom csak úgy feszült a combomon. A pulóverem teljesen rám volt tapadva és a hajam is vizesen lógott a szemembe.
Beázott, sáros cipőm le sem véve sétáltam be a fürdőszobába aminek ajtaját magamra zártam.
Telefonomat a farzsebemből elővéve néztem meg az üzeneteim amik mind attól a hazugtól jöttek.
Szerelmem ♡ :
Jungkookie hol vagy?
10 minutes
Szerelmem ♡ :
Édesem ugye nem áztál meg?
7 minutes
Szerelmem ♡ :
Baby minden okés? Miért nem válaszolsz?
4 minutes
Szerelmem ♡ :
Ugye nem esett semmi bajod?
Just now
Rövidesen a telefonom hangos csörgésbe kezdett. Csak néztem a képernyőt majd könnyes szemekkel a falhoz vágtam a készüléket ami ezután el is hallgatott.
Sírva gugoltam le a fürdőszoba közepén kezembe egy éles kis tárgyat szorongatva.
Azt a tárgyat ami megkönnyítheti a lelkem.
Tudom, hogy ez nem megoldás de már nincs senki olyan akire támaszkodhatnék.
A szüleimmel és a barátaimmal már másfél éve nem beszéltem így ők szóba sem jöhetnek.
Taehyung és az ő barátai meg főleg nem.
Így maradt a legújabb élettelen barátom.
Könnyeim egyre csak folytak és folytak majd a padlón végzik.
Lassan a csuklomhoz emeltem a kis tárgyat de még nem cselekedtem.
Hogy miért nem?
Mert féltem.
Féltem a haláltól.
Szemeim lecsuktam majd vettem egy mély levegőt.
-Gyerünk csináld már. - sutogott valaki a fülembe. Hangja rekedtes és mély volt.
