Jó hogy jöttél!

1.rész

Tóth Eszter vagyok. 17 éves és kisegítőbe járok. ,,Kisegítőbe". Egy olyan suliba járok ahol felkészítenek újra az iskolába. Ez a szlogenjük. De igazából a bukott diákokat segítik át egy éven keresztül. Bentlakásos és nem jöhet látogató az épületbe. Egy héten csak egyszer telefonálhatok haza. Király mi? De anya miatt csinálom ezt. Beteg és neki az a legfontosabb hogy a tanulmányaimra koncentráljak. Nyár utolsó hete van és még a piros bőröndöm üres. Ezzel szándékoztam elindulni. Vagyis holnap fogok indulni. Vonattal. Igaz én Pesten lakok de mégis csak vonattal lehet odamenni. Milyen hülyeség! Legjobb barátnőmet nem érdeklem. Összevesztünk. Nagyon komolyan. Csak erről annyit hogy ez a barátság elég könnyen elment. Nyilván hogy egy fiú miatt.
Már este nem nagyon csináltam semmit csak úgy ahogy bepakoltam és indultam aludni. Igaz nem tudtam aludni az izgalom miatt, de egy rendes éjszakám volt végre.
Másnap reggel vagyis péntek van. Hamar felkelltem és rohantam reggelizni. Anya már ébren volt és csinálta a reggeli kávéját. A kávéja mellett ott hevert egy csomó péksütemény.
- Ezek a tieid-mosolyodott el.
- De nem kellett volna.. Én.. Elmentem volna..-de közbeszakított.
-Ez az utolsó napod itthon. Megérdemled-odajött hozzám és szorosan megölelt. Megettem a reggelimet és mentem átöltözni. Egy fehér pólót és egy szürke gatyát vettem fel, hozzá tettem a hajamba egy napszemüveget és indulásra készen álltam. A vonatot pont elértem és kezdetétt vette a véget nem érő utazás. Beindítottam az egyik kedvenc zenémet, Rixton: Me and my broken heart-ot. Becsuktam a szemem és próbáltam az idegességemet megnyugtati hogy nem lesz semmi. Nem hitt nekem. Egy fél óra múlva bemondták hogy Teleki Pál Segítőiskola. Blah.. Hogy lehet egy ilyen helyet segítőiskolának hívni, jesszus! Leszálltam, és megpillantottam azt a borzalmas épületet ahol benntartanak egy évig. Nem nézett ki olyan rosszul. Olyan rosszul. Beléptem a nagy faajtón. Bent szörnyű nagy zsivaly volt. Voltak akik már múlthéten megérkeztek de voltak akik most jöttek mint én. Egy parafatábla előtt álltak a legtöbben. Gondolom a szobaelosztás miatt. Leültem a legközelebbi padra, elővettem a telefonomat és írtam egy üzenetet anyának hogy megérkeztem és minden rendben van. Páran megtudták amit meg kellett és elmentek a parafatáblától. Pár perc múlva már senki nem állt ott. Én is odamentem és végignéztem. Gyorsan megtaláltam a nevet. Másik három lány neve szerepelt még azon az oldalon. De jó, szobatársak. De utálom! 213-as szoba a miénk. Megnéztem a többi oldalt. A páros számú szobák a fiúké, a páratlanok a lányoké. Ez érdekes lesz! Elindultam megkeresni a szobánkat. Mire feltápászkodtam a másodikra, már mindenem fáj. Nem azért mert hogy magasan vagyunk hanem mert folyamatosan kerestem azt a rohadt szobát. Ja, és külön épületbe vannak a fiúk és a lányok. Az már feltűnt hogy elég messze vannak az ajtók de azt nem tudom hogy miért. Végül megálltam a 213-as szoba előtt. Oda is ki volt írva a nevem és a másik 3 lányé is. Nagyot sóhajtottam és kinyitottam az ajtót. Elállt a lélegzetem mikor megláttam a belső részt. Egy szép, kicsi étkező szerű, kabáttartó és 4 ajtó. Mindegyikre egy-egy név volt írva. Az én nevem a legelső szoba ajtajára volt kiírva. Kinyitottam és egy szállodai szobára hasonlító szobát láttam a szemem előtt. Egy franciaágy, 2 szekrény és egy íróasztal volt ott. A legjobb az hogy van külön fürdőszobám. Letettem a piros bőröndömet a padlóra és ráfeküdtem az ágyra. Puha volt, mint otthon. Halk suttogást hallottam az ajtó mögül. Felkelltem és lasssan odasétáltam.
- Szia-köszönt a három lány egyszerre. Velem egykorúak lehetnek.
- Sziasztok?
-Valószínüleg te vagy Eszter-mondta az egyik lány. Barna haja, a szemébe lógott- Fehér Bogi vagyok-mutatkozott be. A másik két lány is ugyan így tett. Szabó Fanni, és Demerczi Zsófia. Szép nevük van.
- Hogy kerültetek ide?-tettem fel ezt a roppant fontos kérdést.
-Én folyamatosan csak a barátaimmal voltam-mondta Fanni.
- Én meg csak meguntam ezt az egészet. Mármint a tanulást-javította ki magát Bogi.
- Én meg csak jöttem hogy ne legyenek egyedül ezek a szerencsétlenek-nevetett.
- Várjatok! Ti ismeritek egymást?-kérdeztem.
-Ja. Egy suliba járunk, és legjobb barátnők vagyunk-mesélte Fanni.
-Te miért?...-kezdte Zsófi.
-Csak azért jöttem mert megbuktam, és ez anyának fontos-válaszoltam hadarva.
- Te az anyád miatt jöttél ide?-hülledeztek.
- Persze. Most meg miért néztek így rám?
- Mert még soha senki..-kezdte Bogi.
-Soha senki...-folytatta Fanni. Kezdett már elegem lenni.
-Soha senki nem a szülei miatt jött el ide. Hanem mert muszály volt.
- Ez nagy baj?-nem tudtam eldönteni.
- Hát... fura-ült le az egyik székre Bogi.
-De jó-nyugtatott Zsófi.
- Lányok, futás van-mutatta meg az időt. Zsófi fogta a karomat és magával húzott.
- Mi történik?-kiabáltam.
- Mi már múlt héten itt voltunk, és tudjuk...-nem tudta befejezni.
-Mit tudtok? Várjál, ti mindent tudtok-vágtam vissza. Erre mindenki rám nézett.
- Ma mondják el a szabályokat. A nagyterembe.
- És az hol van?
-A legmesszebb tőlünk-válaszolták. Ezek után jobbnak láttam ha csendben maradok. A nagyterembe már majdnem mindenki ott volt. Rajtunk kívül. Az igazgatónő szigorú fejjel méregetett minket. 5 perc elteltével megszólalt.
- Üdvözlök minden diák az idei évben. Már mindenki elfoglalta a szobáját igaz?- nézett végig a diákokon- A mai napon mindenki jelentkezzen nálam az órarendjéért! Van kérdés? Rendben. Mehettek-mindenki egyszerre akart felállni. Mi előre furakodtunk és rohant a szobánkhoz. Lassan meg kéne szoknom hogy egy ,,szobába" fogok lakni a lányokkal.
-Dávid hol volt?-kérdezte Fanni.
- Még nincs itt-vágta rá egyből Bogi.
- Na várjunk! Dávid? Ki az? Várjunk csak! A barátod?-teljesen összevoltam zavarodva.
- Fúj..-nevetett Bogi.
- Most mivan?
- Azért fúj, mert a testvérem.
- Ezt nem tudtam.
- Sok mindent nem tudsz még-vágta rá Zsófi. Egyedül eltaláltam az igazgatói irodába és bekopogtam. Benyitni csak pár másodperc múlva mertem. Bent egy fekete kapucnis állt és beszélt az igazgatóval.
- Rendben. Köszönöm-búcsuzott el a srác. Miközbe kiment, rám nézett. Barna haja félig belelógott a szemébe. Nem láttam az arcát de tudtam hogy néz. Gyorsan elintéztem amit elkellett, és szépen lassan visszasétáltam a szobámba. A lányok már nem voltam ott, így nem tudtam megkérdezni tőlük a többi kérdésemet. Végül is eltudtam magam foglalni. Megnéztem a szobámat jó alaposan és már pár dolgot be is pakoltam. Nagyon nehezemre esett nem elbőgni magam mikor anya holmiait pakoltam ki. Hallottam az ajtó nyikorgást. Gondoltam az egyik lány az, mondjuk Zsófi.