Bloodstream- Véráram

A kezdetek

Hideg novemberi nap volt és én az iskola felé tartottam. Élveztem a fagyos szelet az arcomon. Szeretem a hideget, ez volt igazán az én elemem. A mai nap sem tért el a szokásos hétköznapoktól.

– Szia Dawn! – köszöntek kórusban a barátaim. Ivy, Zoey, Zack és Adam.

–Sziasztok. – viszonoztam mosolyogva. mindig zavarba hozott mennyire barátságosak velem. Már négy éve ismertem õket és szinte ugyanennyi ideje voltak a barátaim, de még mindig nem tudtam hozzászokni. Mielõtt ide költöztünk volna Sagemoore-ba, egyáltalán nem voltak barátaim, vagyis ez így nem teljesen igaz, egyszerûen csak nem voltak még ILYEN barátaim. A mi kis csapatunk valahogy mindig kilógott a sorból. Zack albínó. Fehér haját és vörös szemét (ami csak kontaktlencse) mindenki megbámulja. – Nem is csoda, sokszor még én is, pedig négy év alatt már bõven megszokhattam volna. – Feltûnõ külsejét még azzal is tetézi, hogy csak fehér ruhákban hajlandó járni, általában fehér nadrágot és fehér kapucnis felsõt hord. Ivy-nak rövid, sötétbarna haja van, amit hátul mindig tüsire zseléz. Hosszú combja és karcsú felsõteste a legtöbb pasi figyelmét felkelti. Zoey-nak derék alá érõ, hosszú, hullámos narancssárga haja van, amihez ugyanilyen színû szemek társulnak. A legkülönösebb benne az, hogy mindkettõ természetes. Fogalmam sincs, hogy ezt hogyan hozta össze a természet. Kis csoportunk negyedik, de korántsem elhanyagolható tagjában, Adam-ben éppen az a különös, hogy nincs benne semmi különös. Magas, barna hajú és szemû. Sportos testalkata van, ami nem is csoda, mivel az iskola nyújtotta sport szakkörök legtöbbjébe benne van és szinte kivétel nélkül mindegyikben jól teljesít. Lehet, hogy éppen ez ad neki akkora önbizalmat, hogy úgy érezze, bárkivel lehet pimasz. Hatalmas szája van, amit persze sosem tud zárva tartani. Kezdetben nagyon idegesített, de már hozzászoktam, sõt talán már hiányozna is. Megtanultam, hogy õ ilyen ezért hát így kell õt elfogadni. És itt vagyok persze én is. Falfehér, kicsi testalkatom nem igazán kelt feltûnést legalábbis télen. Nyáron igen különös látványt nyújthatok a sok napbarnított ember között, de ez már régen hidegen hagy.

– Sietnünk kell, különben nem érünk be matekra és Ms. Petterson megint rikácsolni fog azon a fülhasogatóan magas hangján. – mondta Ivy az óráját nézve.

– Ja, és még kócosabb lesz. – toldotta Zoey.

– Lehetetlen ennél még akkor sem lehet kócosabb, ha egy madárfészket telepítenénk a fejére. – vigyorgott Adam. Sikerült idõben beérnünk a suliba. A tanórák álmosítóan hosszúnak tûntek. Unalmamban osztálytársaim sustorgását hallgattam, de ezt sem tartottam elég érdekesnek, így hát inkább a szomszédos osztályt figyeltem. Néhány lány éppen az új osztálytársnõjüket beszélték ki.

–Azt hallottam, hogy a külvárosi kastélyban lakik.

– Jujj. Az a régi ház nagyon lepusztult és állítólag még szellemek is laknak benne.

–Nézz csak rá, hogyan öltözik. Tiszta gáz, pont beleillik abba környezetbe.

– Igen és a haja is tökre divatjamúlt.

– Egyáltalán nem való ide.

– Sápadtabb, mint Bane, pedig azt hittem az lehetetlen.

– Ja, de Hoary-n még õ sem tesz túl.

– Az más, õ albínó és szerintem nagyon cuki. – mondta az egyik lány. Szerintem õ lehet az, akinek a szava mindig döntõ. Akaratlanul is Zack-ra néztem. Látszott rajta, hogy nagyon figyel, és mintha zavarban lenne. Ennyi nekem bõven elég is volt a lányok "értelmes" csevegésébõl. Ilyenkor örülök annak, hogy képtelen vagyok a fejfájásra. A lányok beszélgetésébõl azonban annyi hasznom mégis származott, hogy megtudtam új osztálytársukról pár dolgot, ami felkeltette érdeklõdésemet. A matek órából maradt még tizenöt perc és még mindig a házi feladat elsõ felével szerencsétlenkedett a tanár, ezért úgy gondoltam megint belefülelek a szomszédos órába. A lányok még mindig dumáltak, de számomra már teljesen érdektelen témákról. Habár mérhetetlenül dühített a szomszédban zajló pletyka, mégsem hagytam abba fülelést. Reménykedtem benne, hogy elõbb-utóbb meghallom az új diák hangját. Még öt percig bírtam tovább, de a pletykafészkektõl nem hallottam semmit. Dühösen felhorkantam, mire rájöttem, hol is vagyok már késõ volt.