Hosszas várakozás után eljött az a nap, amire egy egész álló hete vártam.. Láthatom őt! 00:00-után, miután kívántam.. A nap hátralévő részét gyomorgörcsben éltem át, de ez mit sem változott az iskolába érve rajtam.. Az volt az én kis elképzelésem, ami a fejemben lejátszódott, hogy a tanulás elvonja a figyelmem, de nem CSAK Ő, CSAKIS Ő JÁRT A FEJEMBEN.. Miután végeztünk a matekórával, ami mellesleg egy kínszenvedés volt fellélegeztünk.. Azután infóórára siettünk.. Nem volt benne semmi különleges, a tanár nyugodtan hagyott minket így megint ő fürkészte be magát a fejembe.. És ezek a kérdések vetődtek fel bennem:
„Vajon megtalálom őt?”
„Elfogjuk kerülni egymást?”.. És ehhez hasonlók.. Őszintén magam sem tudom miért ilyen kérdések fogalmazódtak meg bennem.. Minden egyes órával közelebb kerültem ahhoz, hogy lássam őt.. Miután végeztem a „börtönömben”, gyors léptekkel közelítettem meg az autóbuszállomást és szálltam fel arra a távolsági buszra, ami egyenesen hozzá visz.. Ahogy egyre jobban csökkent a távolság köztünk, annál jobban kezdett verni a szívem.. Miután leszálltam a buszomról és megvártam őt, remegés lett úrrá rajtam (Ez a fullos remegés).. Aztán megláttam őt és minden félelmem, kétségem elmúlt.. Akkor csak annyi számított, hogy láthatom őt és megölelhetem.. >ITT MOST UGRANI FOGOK EGY KICSIT MIVEL SEMMI EMLÍTÉSRE MÉLTÓ NEM TÖRTÉNT>.. Elindultunk a sétálón keresztül pár téren át egy kilátóhoz, ami szemetkápráztató volt még annak is, aki nap, mint nap látja.. Na mindegy is kanyarodjunk vissza.. Nehezen, de felértünk.. Ahogy feltántorogtunk, kárpótolt a látvány, ami miatt 15percig szenvedtem.. De mégis az ő mosolya kárpótolt mindenért, ahogy láttam a boldogságot a szemében.. Felbecsülhetetlen volt.. Már egy ideje ott voltunk a kilátón, szóval elkezdtünk visszasétálni a pályaudvarra, ahonnan egyenes hozzám vezetett az útja.. Mondanom sem kell, hogy egy öröm volt mellette ülnöm és elég volt az a megnyugtató tudat, hogy van nekem..
-MEGÉRKEZTÜNK, szóval szálljunk le!
•Okés!
Leszálltunk, célba vettük a járdát és elindultunk hozzám.. Nagyon hideg volt tavaszhoz képest szerintem, pedig nem vagyok fázós vagy ilyesmi.. Néztem magam elé mivel egy kicsit fáradt voltam, mert az aznapi napom kicsit hosszú volt és az egésznapi gyomorgörcs leszívta az energiám.. Sétáltunk és a csöndet a hangja törte meg.. Mennyi időre is laktok a buszmegállótól, kérdezte. Én pedig sietve, de mégis gondolkozva mondtam, hogy olyan 10-15percre úgyhogy nem sok séta nyugi.. Értem, mondta.. És a válaszát egyetértő fejmozdulat követte.. Megjöttünk.. Látod nem is volt sok idő.. Bementünk a házba, miután átverekedtünk magunkat a házi biztonságirendszeren, akit Morfeusnak hívnak.. (Igen, az álommanóról kapta a nevét, de a neve nem tükrözi a valóját.).. Miután beértünk levettük a cipőnket és a kabátot.. Körbevezettem a házban és azután elhangzott az a mondatom hogy „Érezd magad otthon!” Zenéket kezdtünk el hallgatni (Later b**ches és társai).. A zenék után kimentünk a legjobb lánybarátomhoz Carolhoz, hogy bemutassam neki a jövendőbeli áldozatomat Thomast.. Örömömre elég hamar egy hullámhosszot találtak, szóval nem kellett félnem.. Carolnál is elidőztünk, szóval elég fáradtak voltunk mindketten és nem is kellett sok hozzá.. Hazaindultunk Caroltól.. Hazatértünk és újból a zene lett úrrá a házon, de teljesen másabb zenéket tett be, mintha utalna valamire vagy csak az én elképzelésem, kitudja.. Nagynehezen átöltöztem pizsamába.. Éshigy vendég volt, hanyagolnom kellett a boxer x póló combót, szóval maradtam a reguláris pizsamámnál.. Nemsokkal utána követte a példám és ő is ruhát váltott.. Azuzán elérkezett az a pillanat amire egész 24órában vártam.. VÉGRE ágy, neki se kellett sok, mivel több száz km-es út állt mögötte.. Miután lefeküdtünk jött magától a meghitt hangulat, annak ellenére, hogy az ősök odaát horkoltak, de ezt mellékelni lehet egy kis + jellel a távirányítón.. Megpróbáltam elterelni a gondolataim és kompenzálni a félénkségemet Thomas előtt azzal, hogy a zenékről.. Azután összetalálkozott a tekintetünk, aminek az volt az eredménye, hogy hosszú perceken keresztül kémleltük egymás tekintetét..
Megszakítottam a csendet egy szóval.. Köszönöm! -Mégis mit? Azt hogy vagy nekem..
Thomas: Nézd el nekem, mert nem vagyok jó ebben az érzelem dologban..
Erre a mondatára pedig azt feleltem, hogy „Semmi baj épp ezért vagyok itt”.. Ahogy feküdtünk lassan megfeszültek, majd eltűntek köztünk a korlátok és közelebb kerültünk egymáshoz.. Ekkor indult el az a zene, ami mindent a helyére rakott..( Ha kíváncsiak vagytok melyik zene volt az kérdezzétek meg üzenetben :] ).. És megtörtént, amire vártam már attól a pillanattól kezdve, hogy elkezdtem megismerni őt.. Lassan a szánk összeért és jött aminek jönnie kellett.. >KICSIT MEGINT UGROK MERT CSAK ZENÉT HALLGATTUNK>.. (...) Már ott tarthattunk, hogy hajnali 3óra lehetett, úgyhogy mégha nem is akartunk volna aludni is kellett volna mivel reggel vissza kellett kísérnem korán.. Bekövetkezett, amit soha nem akartam tudomásul venni azt hogy nincs örökké.. Egy örökkét akartam vele eltölteni, de nem sikerült...
