A dicső múlt

Lángok

A távolban lángok ropogtak, nyelveik felcsaptak a szürke égbolt felé majd visszahanyatlottak az alant égő palotára... egy új fejezet zárult le a történelem végtelen hosszú könyvében. Ahogy a császár felnézett az égő romokra látta gyermekkorát a hatalmas épület ősrégi termeiben... Megengedett magának egy futó kacajt... egy birodalmat búcsúztatott az összeverődött több ezer fős tömeg a palota körül. Gyászolták a múltat s reménykedtek abban,hogy a hódítók kegyesek lesznek hozzájuk s nem elrettentő példaként lesznek felprédálva majd a sápadt légió elé vetve. -Új esélyt kapott... s most nem fogja elherdálni.- gondolta a császár miközben látszólag önfeledten tenyerét vizsgálta. - De sokat változott ! - gondolta szórakozottan majd ezután szinte rögtön elkomorodott. Amikor kiszúrt egy alakot aki nem messze állt tőle s kitartóan figyelte a testőrök gyűrűjén át... -Hát így nézel ki a valóságban. - sziszegte, lassan megdörzsölte szemét, szokatlan volt a látvány már kezdte megszokni a ködöt.

 Ekkor egyik testőre egy vörös hajú tábornok észrevette a bámulót s pár ezüstpáncélos harcost felé küldött mire az alak, kénytelen kelletlen szürke köpenyével újra eltűnt a fortyogó nép olvasztótégelyében. A császár biccentett egyet a tábornoknak majd megjegyezte: - Sokra viheti  még... Itt eltöprengett egy pillanatra... Xerey. A tiszt lelkesen meghajolt. A császár félvállról rápillantott és végigmérte majd nagyot sóhajtott és visszafordult a lángok felé... a süvítő szél lobogtatni kezdte bíborvörös palástját ahogy pásztázta az összeroskadó épületeket. 

Minden újra kezdődött... újra az értelmetlen háború melynek most tudta... ő lesz az okozója. Azonban egy dolog rendkívül zavaró volt a herceg testében... a mágia hiánya - konstatálta magában Grantor a vércsefészek volt ura... s mostantól az északi földek császára... aki lángokban halt meg s született ujjá... Talán jobban illik mostantól a főnix rám...- ezt suttogta a hercegnek még utoljára, mielőtt befejezte volna a varázslatot melyhez egy dolog kellett... a herceg arca, melyet szabadítója írt le neki lehető legpontosabban... s úgy tűnik elégnek bizonyult ahhoz,hogy mágiája maradékával kicserélje tudatukat a két test között...
- Béke poraidra Rem...! - suttogta maga elé szomorúan a hideg levegőbe, majd megfordult a tömeg felé kik áhítattal vegyes félelemmel figyelték őt és a mögötte tornyosuló égő kastélyt... Színpadiasan kitárta karját majd dörgő hangon kiáltotta el a következőket:
-Kaptok egy új esélyt !