Királyi Páros

Rózsapagodában{vagy mégsem?} (3.rész)

A herceg csendben ült és a telefonját nyomkodta. Ha jól láttam valakivel beszélgetett de nem vagyok benne biztos. Én a hugaimmal beszéltem. Lódobogás hangja üti meg a fülemet. Megint az éjfekete lovat látom melynek nyergében Binnie és Oliver ül. Na most kerültünk bajba hogy alig beszéltünk valamit.
- Arthi! Tedd el a telefont és kezdjünk el beszélni mert Binnie és Oliver jön és ha meglátják hogy nem beszéltünk semmit lenyakaznak minket.
Kivettem a kezéből a telefonját és elkezdtem szaladni az egyik irányba. Tudom hogy fut utánam. Topánkában lehetetlenség futni de ez engem nem érdekel. Tudom azt is hogy gyerekes vagyok ilyen szempontból hogy Arthi elöl menekülök mert elloptam a telefonját.
- Roza add vissza a telefonomat.- kiáltotta Arthi.
- Kapj el és akkor kapod csak vissza.- fordultam hátra és nyujtottam ki a nyelvem. Futottam továb. Hirtelen megláttam a konyha hátsó bejáratát. Hirtelen ötlettől vezérelve befutottam és becsuktam az ajtaját. És eltorlaszoltam egy pincérkocsival.
- Roza engedj be és add vissza a telefonom!-dörömbölt az ajtón.- Roza ha vissza adod akkor kiszöktetlek innen egy napra.
Elgondolkoztam egy picit az ajánlatán.
- Lehetelent ne ajánlj!
- Mi folyik itt Bad Kissingenben?- ordította Oliver.
- Elvette a telefonomat és beszaládt az ajtó mögé és eltorlaszolta.-mondta a herceg. Egy csattanást hallottam.
- Biztos nem tetszett neki az egyik bókod.
- Nem ez most a lényeg hanem hogy hogyan szedem ki onnan a telefonomat.
- Hát haver akkor onnan ki nem szeded kivéve ha Oliver Metternich-nek hívnak.
- Oliver vegyél lejebb az arcodból. ROZALINDA NYISD KI AZT AZ ÁTKOZOTT AJTÓT MERT ÉDESAPÁD KERES TITEKET!
Binnie-től félek szóval muszály volt kinyitnom az ajtót. Kettő mérges szempárral találtam magam szemben. Az egyik Binnie kökénykékje a másik Alexander smaragdja. Végül megláttam Oliver vidám acélszürkéjét.
- Roza add vissza Alexander telefonját.
- Nem adom vissza még.
Alexander szeme szikrákat szórt és akkor esett le neki hogy gondolkozom az ajánlatán.
- TAKARODJ'Á MÁN INNEN ELFELE TE PALACSINTASÜTŐKÉPŰ.
Oliver egy idegen lovag nyakát karolta át barátian. Aexander nevetve indult el az idegen felé.
- Milyen lassú vagy Samu én már egy hercegnőt is megkergettem te meg még semmit sem csináltál. Ejjnye milyen palotaőr vagy te.
- Nekem komoly feledataim is vannak nem érek rá ilyen gyerekes dolgokra. Eddig még azt intéztem hogy a királyi seggedet az audidba tudd utaztatni itt németországban.- sokat sejtő pillantást löveltem Alexander felé. Most már tudom hogy fog innen kicsempészni. Szépen kecsesen megindultam Alexander felé. Egy lépésnyire voltam tőle amikor megfordult.
- Tessék itt a telefonod. - megfordultam és Binnie-hez mentem - Binnie nem azt mondtad hogy apámék keresnek minket?
- De igen a rózsapagodánál lesznek.
Alexander mellém lopozott és kiszedte a ruhám zsebéből a telefonom és futásnak eredt gondolom a pagoda felé. Futottam utána én is. Úgy éreztem magam mint egy kislány nem úgy mint egy házasságra készülő hercegnő.
-Arthi állj meg!
Legnagyobb meglepetésemre megállt és hagyta hogy beérjem.
- Akkor adom vissza ha olyan helyre mehetünk ahova én akarom és olyan ruhád hajad sminked lesz amilyet én választok. Rendben?
- Rendben!
Kezet ráztunk. Most olyan érzésem van mintha az ördöggel fogtam volna kezet.
- Indulhatunk vagy még itt ácsingózunk egy órát?
Nem válaszoltam csak elindultam a pagoda felé. Két lépéssel mellém ért és megfogta a kezemet.  Folytattuk utunkat a pagodához ahol már szüleink vártak minket a számukra csodás hírekkel. Amiknek mi nem nagyon fogunk örülni. A szüleim ott ültek a kétszemélyes  kertibútoron velünk háttal míg velünk szemben egy ugyanolyan kertibútoron  Alexander szülei. Az édesanyja smaragd szemeiben semmilyen érzelmet nem láttam. Míg édesapja zafírjaiban az örömöt és a büszkeséget láttam amikor a fiára néz és amikor a feleségére a szerelmet látom égni. Vajon rám is így nézne Alexander ha nem kényszerből kellene összeházasodnunk? De mert gondolkozom most ilyen dolgokon.
- Gyerekek hát végre megérkeztetek. Megterveztük a lánykérés és az esküvő dátumát is. De mielött ezt elmondjuk nektek majd  el kell döntenetek hogy itt maradtok vagy mentek angliában.
Mondta édesapám. Némán Alexanderre pillantottam. Rám vezette tekintetét. Látam szemeiben hogy sejt valamit de nem biztos benne.
- Henrik adj nekik egy kis időt hogy áttudják rendesen önteni hogy hol fognak élni.
Szólalt meg Alexander édesapja. Alexander elindult a szülei melletti bútorhoz. Mivel kezeink még mindig össze voltak kulcsolva ezért mennem kellett vele.
- Május 22-i vagyis s születésnapi bálodom fogjátok bejelenteni az eljegyzést és augusztus 25-én meg meglesz tartva az esküvő. Szerintünk ívy logikus és addig a lázadást is sikerül leverni.
Belenéztem édesapám mogyoróbarna szemeibe és láttam benne hogy kezd meghatódni hogy az ő kicsi hercegnőjéből felnőtt nő lesz pár hét múlva aki már nem fog a konyhába bújkálni és segíteni  Frau Löwenzahn-nak főzni. Átpillantottam édesanyám égszínkékjeibe és nála azt láttam hogy nem nézi jó szemmel azt hogy ilyen korán férjhez kell adjon de megbarátkozik a gondolattal.

(Valami ilyesmi kertibútorra gondoltam csak sötétebben )