A tanárok kénytelenek voltak az osztály elnökökre bízni a diákokat, nekik ugyanis a védelmet kellett biztosítaniuk. A diákok azonban teljes pánikba estek és özönlöttek ki az ajtókon, akár a marha csordák. Levi a szemembe nézett még utoljára.
-Ne menj a vészkijáraton, kölyök- figyelmeztetett.- Még egy ostobább démonnak is van annyi esze, hogy ott számít rád. Keress egy biztonságos helyet és bújj el! Ha csillapodtak a kedélyek, kimenekítelek- mondta és rohant. A sarkon befordult két 2. szintű alvilági és felénk vették az irányt. Levi futás közben reflexszerűen kihúzott egy pengét az ingujja alól és számomra felfoghatatlan sebességgel miszlikbe aprította őket, majd eltűnt a szemem elől. Hátráltam pár lépést, majd a termem felé vettem az irányt. Nem tudom, miért akar Levi megmenteni, de nem bármi történjen is, nem veszíthetem el sem Mikasat, sem Armint. Vérfagyasztó sikolyok és halálhörgések hallatszottak a levegőben. Az ablakon keresztül átláttam az iskola bal szárnyába. Bár ne láttam volna. A látvány még ilyen messziről is borzalmas volt. Véres falak és emberi cafatok. Talán... talán a barátaim is... az osztálytársaim... mi lett velük? Miért állok itt tétlenül? Miért nem harcolok? Itt a tökéletes alkalom! Meg kell találnom Armint és Mikasat! Meg kell őket mentenem!
A bal szárny felé indultam. Félelem és magabiztosság furcsa elegye öntött el. Erre kell lenniük... mindenki erre menekült.
A csempéken kikerülhetetlen vértócsák, emberek és démonok felismerhetetlen maradványai. Ezeken kívül csak a dögszag volt és én. Egy teremtett lélek sem.
-Furcsa...- gondolkodtam hangosan.
Benyitottam egy terembe. Üres. Egy másikba. Üres. Minden terem üres volt. Fogalmam sem volt, hogy találjam meg legalább Armint. Aztán a fiú mosdóból egy ismerős, vékony hang szólított.
-Eren... Eren...?- nézett rám rettegve Armin babakék szemeivel. -Tényleg te vagy az?
-Armin!- rohantam hozzá boldogan és magamhoz szorítottam.- Gyere, lépjünk le ebből a pokolból és keressük meg Mikasat!
-E-eren... mögötted...
Egy két fejű jött felém. Lassan, undorító mosollyal fekete, beesett arcán. Teljes teste fekete volt, fogai borotvaélesek, húsáról a bőr cafatokban lógott, szájából pedig feltehetőleg nem a saját vére folyt. Ahhoz túl emberi volt.
-Eren... Meneküljünk... Meneküljünk amíg lehet!- könyörgött Armin zokogva.
-Nem... Ha mindketten elfutunk... előbb-utóbb elkap- vártam. Vártam egészen addig, míg elég közel nem jött. Akkor ráhajítottam az egyenzakóm és teli torokból üvöltöttem:- FUSS ÉS HOZZ SEGÍTSÉGET, ARMIN!
Tétovázott néhány másodpercig, majd elrohant. A démon pedig rám támadott. Az első csapását sikeresen kikerültem és gyomorba vágtam. De a következő...
Nem teketóriázott.
Fogaival a derekamra csapott le. Hátranéztem. Armin szemébe. Majd a démon kettéharapott.
Menekülj... menekülj, Armin...
