Vissza tekintés a múltba

50 2 0
                                    

Az eddigi életembe sok hülyeséget csináltam már ami sok embernek köztük nekem is fejfájást okozott. Hogy jobban meg ismerjétek az életem kezdjük el a tavalyi évemtől mert az jelentős változást hozott az életembe.. Tehát tavaly év elején kezdős voltam a gimibe tehát kilencedikes , sok új arcot láttam de engem csak egy fogott meg igazán.. Egy fiúé David-é. Ha van szerelem első látásra akkor ez egyértelműen az volt. Fontos hogy tavaly teljesen más voltam mint most ez mindenhol meglátszott a stílusomon, a baráti körömön és még a jegyeimen is. De térjünk vissza Davidra . Ő volt az első igazi szerelmem és egyszerűen már kiüldöztem a világból az akkori legjobb barátaimat köztük Dianat akivel mar 9 éve legjobb barátnők voltunk és próbált nekem segíteni Daviddel Kapcsolatba , de mind hiába úgy tűnik a sors nem egymásnak írt minket meg. Diana mindig kérdezgette David barátjait hogy ki a fiú kiszemeltje és tudjátok az átlagos kérdések amit egy szerelmes kamasznak tudnia kell a kiszemeltjéről , többek közt azt is hogy az ő "élete szerelme" szíve még is kiért dobog. Hát igen ezt nem volt nehéz megtudnunk az egyik osztálytársa volt az Penelope. Ezt a lányt mindennél jobban de végülis érthető hogy miért bár szegény lány nem tehetett arról hogy David belé szerelmes és nem belém.. Penelope viszont mást szeretett volna megkapni méghozzá Jasont. [Jason később nagyon jelentős szerepet fog játszani az életembe] Jasonról annyit hogy tipikus olyan fiú akiért minden lány odavan és ez persze meglátszik az egóján is de rendesen... Bunkó ,arrogáns.. Ahogy osztálytársai mondták : "Nincs okunk szeretni , de attól még szeretjük. Nem foglalkoztam vele egyátalán hisz elvoltam foglalva Daviddel,Penelopeval és az akkori barátaimmal. Daviddel nem ment túl jól a dolgunk rá se mertem nézni, köszönni meg pláne.. Ha bészéltünk is valamikor mindig csak akkor ha ő keresett engem , a méltóságomat mindig is megtartottam , legalább is azthittem ettől függ a méltóságom. Emlékeim nem voltak vele még is nagyon összetört mikor nyáron összevesztünk és útjaink végleg elváltak. Hogy szeretett-e valaha azt már sosem tudjuk meg de a mai napon számomra ez már nem is számít. Legalább annyit köszönhetek neki hogy meg ismertem a legjobb barátnőt akit kivánhatok a földön, Veet. Vee mindig ott van mellettem a mai napig és ő az egyetlen olyan barátnőm aki teljességgel megérti az életem és annak összefüggetlen bonyolult szálait. Vee mellett sok új barátra tettem szert többek közt: Lewist, Nessit, Nigelt, Penelopet és végül Jont Vee akkori barátját. Jon aranyos fiú volt elég érzelmes és visszahúzódó. Vee-vel sajnos szakítottak nem ment túl jól köztük ez a dolog már a végén de szép emlékekkel váltak külön és még ez után is barátok voltak. Jon már 12-es volt tehát idén már nincs velünk de még mindig tartjuk a kapcsolatot és találkozunk vele. A fő kiváltó oka ennek az egésznek Adam volt a fiú akinek szinte első perctől kezdve a rabja volt Vee. Nagyon szerették egymást szép kapcsolat volt, mégse irigyelte senki. Vee sok mindent elvesztett Adam miatt.. Minket mivel a szülei tiltották mindenhonnan, mindenkitől mert gyűlölték Adamot.. Hát igen Adam nem volt a visszahúzódó aranyos fiúk klub tagja.. Cigizett, Ivott és talán még egy kicsit szomorúbb hangulata is volt mint a többi diáknak. Tehát ezen a nyáron megszakadt Vee-vel a kapcsolatom nem nagyon beszéltünk de akkoriban még nem voltunk olyan viszonyba hogy hiányozzon a másik....

Elveszett érzelmekDonde viven las historias. Descúbrelo ahora