Heartless - Történet az első szerelemről

Prológus avagy egy kis bevezető...

- Sziasztok! – nyitottam be, egy V. kerületi kávézó ajtaján, érkezésemet egy csengőszó tette csak hatásosabbá, na meg az arcomon megjelenő széles mosoly.

Ezt csak néhány tekintet viszonozta, majd becsuktam magam mögött az ajtót...De mit is keresek éppen itt, egy kávézóban, a belvárosban? A válasz egyszerű: itt dolgozom...Majd ledobva a cuccomat a pult mögé, felkaptam a fogason lógó fekete kötényem. Épp a derekam köré próbáltam kötni, amikor is megérkezett Luca.

- Szia! –köszönt kedvesen és egyben érdeklődően oldalra pillantva, hátha igénylem a segítségét.

Közben pedig sikeresen magam köré kötöttem a fekete alapon fehér logóval díszített leplet, majd egy nagy sóhajt eleresztve néztem az elém táruló hatalmas üveg ablakra, mondhatni kirakatra, ezt követően megérkezett Márk,a baristánk, két tejszínhabos- és egy szódásszifonnal a kezében. Rajta is ott díszelgett már az említett fekete kötény. Majd megfordulva hozzám hasonlóan ő is egy hatalmas mosollyal köszöntötte a csapatot, vagyis név szerint: Lucát, engem, és a galériáról lesétáló Kristófot. Ma négyen tartjuk a frontot, az egyébként öt fős kis csapatunk egyik oszlopos tagja, Zsófi hiánya miatt...de hát valahogy csak megbirkózunk vele...

Kristóf!- kiáltottam fel a galérián takarító szépfiúnak.

Mondjad!- válaszolt kissé flegmán, egy sóhaj kíséretében,

Hová tetted a szifont?- tettem fel a kérdést, nem is törődve az előbbi flegmázásával,inkább betudtam annak hogy Ő is fáradt, mint ahogy mindenki más...ám engem annál jobban idegesített annak a rohadt szifonnak a holléte, mivel már azt keresetem vagy 5 perce...

Nézd meg a fiókban vagy a mosogatóban!- jött a várva várt válasz, és vele együtt a remény hogy végre rábukkanok arra az átkozott szifonra.

Így hát elkezdtem pásztázni az előbb említett helyeket, közben egyre mélyebb sóhajokkal és levegővételekkel próbáltam jegelni magam...több kevesebb sikerrel.

Mit keresel Dodó?- hallottam meg Luca hangját, miközben épp a fiókot és az az alatti szekrényt túrtam fel.

A szifont!- válaszoltam szinte teljesen a szekrénybe bújva.

Ezt keresed?!- kérdezte kuncogva.

Tessék?- kérdeztem vissza, közben pedig a szekrényből kiesni próbáló üres szifonokat (khm... a varázs ujjaimnak köszönhetően, legalábbis Luca szerint) próbáltam valahogy visszaügyeskedni a helyükre.

Ezt a szifont keresed?! – tette fel ismét a kérdést, mire én sikeresen megakadályoztam a szekrényből kitörő lavinát, így végre ismét kiegyenesedve álltam a pult mögött. Először az előttem lévő sima felületet kezdtem pásztázni,majd ösztönösen Luca felé fordítottam a fejem, mire ő elém tartotta az említett szifonfejet.

Erre én csak kikaptam a kezéből, hogy gyorsan összerakhassam a következő hűtésre váró tejszínhabos szifont.

Ahj!! Ez üres...- azzal eldobtam a kezemben lévő üres patront - Tudsz adni egyet? – szegeztem a kérdést a mögöttem lévő copfos barista lányhoz.

Mire Ő egy egész doboznyi patront vett elő a mögötte lévő szekrényéből, majd a kezembe adta az előbb kért egy darabot. Egy utolsó csavarás és már dobtam is be a hűtőbe, felkaptam egy vélhetően tiszta konyharuhát a mosogató tálca mellől, csak hogy végre megtörölhessem a kezem...

Elég fáradtnak nézel ki. – bókolt nekem Luca, ám sajnos igaza volt, így belátva az igazát, csak elmosolyodtam – egy amolyan tudom hogy igazad van szerű, keservesnek mondható mosollyal.