"Mivel holt idő volt nem igazán voltak sokan, lehetett vagy 10-15 vendég, a gondolataim, mint mindig most is cikáztak a fejemben, Tipikus női agy. Ahogy egyre közeledtem az asztalhoz, a tekintetem megragadt egy srácon, húszonéves lehetett..."
Épp a mobiljába mélyedt, észre se vette hogy ott állok mellette –legalábbis azt hittem,(legnagyobb meglepetésemre) azzal hátradőlt, kezeit pedig leemelte az asztalról, mialatt méregdrágának tűnő iPhone-ját a zsebébe csúsztatta. Én pedig mint mindig, ahogyan mások, úgy elé is helyeztem, a még meleg csészét. – Alig raktam le a kissé kopott asztalra,Ő ismét előre dőlt és elkezdte kavargatni a Luca által szépen díszített fehér habot, közben pedig odadobott egy „köszit" – egy amolyan érzelemmentes köszönömöt. Őszintén nem lepődtem meg, nap mint nap hallok ilyen köszönéseket. Volt időm hozzászokni, majd egy pillanatra rám emelte tekintetét, eleget téve az illemnek:
- Szívesen! – válaszoltam egy rövid pillantással egybekötve, majd elindultam vissza a pult felé. Belevetettem magam az előttem sorakozó rendelések címkéinek, és a mosatlanul vagy éppenséggel tisztán álló bögrék halmazába...
- És mi a terved szombatra? Áll még akkor a mozi? – szólalt meg Luca, kicsivel több mint másfél órával később,(ez épp elég idő volt arra hogy a pulton uralkodó káoszt megszüntessem, ami inkább hasonlított egy II. világháborús csatatérre,) rám zúdítva egy kisebb kérdéslavinát.
Már csak szűk egy óra!- biztattam magam, bár még így is, ha minden igaz vár rám egy kis takarítás.
- Még nem tudom, az anyámtól függ. Félek mivel fog előrukkolni aznap reggel. – válaszoltam nyers őszinteséggel, hátrafordulva drágalátos barátnémhoz.
- Remélem semmit, szombaton az enyém vagy! – kacsintott rám perverzen.
- Azért csak lassan a testtel! Nem vagyok kíváncsi a 18-as részletekre, és a bolond fantáziád szüleményeire.
- Hééé, mintha te 100-as lennél! Doktornő...- vágott vissza.
- Muszáj mindig megölnöd a pillanatot! – éés íme itt láthatunk egy művészi alakítást Luca Drama queeen alakításából.
- Visszatérve a szombatra, fogalmam sincs...már két hete nem találkoztam vele, szóval nem tudom, lehet hogy már a pokoli hiányomat érzi...
- Bocsi fizetni szeretnék! – szakított félbe egy mély hang, mielőtt még befejezhettem, volna a mondandóm. Szemeim visszavezettem a hang tulajdonosának irányába, aki már a pultra támaszkodva várt... -Istenem de türelmetlen valaki.
- Dóri intézd már el légy szíves! –azzal már el is nyargalt egy rendeléssel megpakolt tálcával a kezében, pedig tudja hogy mennyire utálok a kasszával bíbelődni...Persze én beletörődve, szemöldökömet húzogatva felnyitottam a kasszát, ami ez esetben szabaddá vált, hozzáférést engedve nekem. Csodálatos! Azzal elkezdtem keresni a rendeléses füzetben, az ablak felőli, 3-as asztal rendelését...
Figyelmesen lapozva az előttem lévő narancssárga bőrkötéses füzetkét, a sorokat bújva, lehajtott fejjel is, még ha nem is láttam, éreztem, a kassza előtt álló úriember figyel,ami elég zavaró volt. Óvatosan felnézve a gyöngybetűkkel teleírt sorok közül, a gyanúm beigazolódni látszott... Úgy látszik ma semmi sem jó nekem...
- 545ft a visszajáró! – nyújtottam át, a magát városnézésen érző srácnak, mintha valami szobor lennék... - vette el tőlem csendben a kiszámolt összeget, amit gondosan a pénztárcájába kezdett el rendezgetni. mialatt én hozzá hasonlóan végig mértem, ezúttal kicsit alaposabban, a lassacskán távozni készülő vendéget.
Valahonnan ismerős, jutottam erre a megállapításra, de honnan?!
- Köszi szépen! További szép napot! – emelkedett fel.
- Szívesen! Köszi szia! – köszöntem el tőle mosolyogva.
- Na mi az? Nagyon elmélkedsz. – hajolt be elém Kristóf.
- Hmm...semmi csak gondolkozok. – támaszkodtam a konyhapulton.
- Azt látom! – nevette el magát.
- Neked nem vége a munkaidődnek? – kérdezte. - Menjél! – figyelmeztetett az idő múlására, hátra fordultam értetlen arccal, mire ő persze csak nevetett.
- Basszus tényleg! – kaptam a fejem a falon csüngő óra irányába.
- Te nagyon máshol jársz! – jegyezte meg gúnyosan, a kávégépet szerelve.
- Inkább csak fáradt vagyok! – támaszkodtam fel.
- Már mész is? – sajnálkozott Luca.
- Én szóltam neki! – büszkélkedett magával Kristóf.
- Elüldözöd az én Házi manómat!?- folytatta Lucifer, mire csak nevetni tudtam.
- Képzeld, azt hiszem hogy Mikit láttam! – mondtam ki kerek perec, azt a mondatot, ami már egy ideje csak hánykolódott a fejemben. mialatt a kabátomat kaptam magamra, Luca persze csak értelmetlenül nézett rám, mint aki azt se tudja hogy hol van.
- Tudod! Lucaaa! – jajgattam, természetesen ő ugyanolyan vagy még inkább nagyobb sötétséggel a fejében meredt felém.
- Biztos, majd holnap megbeszéljük! Menj már, mert rád sül a kabát!
- Jól van sziasztok! – azzal már ki is léptem a tavaszi melegbe.
Vajon tényleg őt láttam volna? Ajj szuper kellett, nekem felhozni...Tök sokat változott... – ilyen és ehhez hasonló elmélkedő gondolatokkal a fejemben sétáltam haza, ám szerencsére amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan el is szálltak ezek a gondolatok. Nyugtázva magamban hogy talán mégis őt láttam, de őszintén mindegy is...A kellemes tavaszi napsütés,amit már alig vártam hamar elterelte a gondolataim, átadva a helyet a tennivalóim hosszas, végeláthatatlan listájának..
"Látás: a valóság hamisítatlan észrevétele; látomás: a valóság szubjektív észrevétele; vagyis a tárgyi igazság rögtöni átidomítása." - Horváth János
YOU ARE READING
Heartless - Történet az első szerelemről
Fanfiction"Igazán miről is szól a gimi? Főleg egy gimnázium előtt álló 15 éves lány számára, aki egyszer csak belecsöppen a középiskolás életbe? Egy hatalmas és igencsak jelentős változás...Új közeg,új barátok,új érzések, új nehézségek. Na és a kérdések tömke...
