A mi kis hercegünk

Újra itt

2018. December 18.
Ma lenne az 1. évfordulónk, de sajnos ez nem így alakult.
Bálint augusztusban elutazott Budapestre, ahol összefeküdt valami picsával aztán szakított velem. Mert bűntudata volt. Ráadásul telefonon.

Azóta azon vagyok, hogy újra együtt legyünk és úgy tűnik, most sikerülhet.
Hol is kezdjem.. November 23.-án átmentem hozzá, mert eltört a lába és meglátogattam, legjobb barátjával Krisszel együtt. Krisz hamarabb lelépett, én meg ott maradtam Bálinttal és beszélgettünk. Elmondta, hogy már nem boldog a barátnőjével és hogy velem sokkal jobb volt. Ennek lett az a vége, hogy 5 perc múlva az ágyban kötöttünk ki.

Aztán menni készültem, de ő azzal búcsúzott az ajtóban, hogy..
-Ez nem történt meg. - majd mikor bólintottam, becsukta előttem az ajtót. Annyira szíven ütött, hogy hazáig sírtam és megírtam neki, hogy majd csak akkor keressen ha már nincs barátnője.
És ez a pillanat tegnap este jött el.

23:06
-Hali. - írta.
-Szia.
-Szakítottam Kamillával. Nincs kedved átjönni holnap?
-Miért?
-Akkor lenne az első évfordulónk, tudom hogy fontos neked. Legyünk együtt, sétáljunk ilyenek.
-Fura vagy.
-Hát ha nem hát nem.
-De.. Várj.. Megyek csak 4-ig vezetek.
-Oké. Én itthon leszek. Szólj ha végzel és kimegyek eléd.
-Okés.
-Zsír. Akkor jóéjt.
-Jóéjt.

16:02-kor leállítottam az autót.
-Ma nagyon ügyes voltál Norci. - mondta az oktatóm.
-Köszi.
-Miért vagy ideges? - kérdezte.
-Mi?
-Tördeled az ujjaid. - mondta és a tollával a kezemre mutatott.
-Jah csak unatkozom.
-Aham. Fiú van a dologban, mi? - nevetett.
-Hagyj már! - nevettem én is és meglegyintettem a vállát.
Aláírtam a papírjaimat és kiszedtem a cuccom a hátsó ülésről.
-Akkor jó randizást. - mondta.
-Köszi. Szia. - nevettem és elsétáltam. Bálint már ott várt.
Jaj istenem, mibe mentem bele.

-Hali. - köszönt mosolyogva és megölelt.
-Ohh. Szia. - mondtam meglepődve mert nem számítottam rá.
-Mizu? Hogy ment?
-Azt mondta jó voltam.
-Na az jó. Látom megfagysz. Menjünk haza.
-Haza? Nem úgy volt hogy sétálunk?
-Ilyen időben? Megfagyunk.
-Hát jó nekem mindegy. Anyukád otthon van?
-Aha. Meg Szofi is.
-Na az jó.

Nem nem volt jó. Pánikoltam, hogy mit mondd majd az anyja, mert ő azt hiszi én vagyok rákattanva a fiára. Mondjuk igaz is de nem én hivattam át magam.
-Bálint én nem megyek oda be. - mondtam az ajtóban.
-Már mindegy. Látott az ablakban. - nevetett.
Lenyomta a kilincset és már bent is voltunk a házba.

-Heló - köszöntem hangosan.
-Sziasztok. - köszönt az anyukája.
-Nórii - rohant oda hozzám Szofi.
-Szia Manó. Miújság?
-Rajzoltam. Megnézed?
-Ki nem hagynám. - mondtam és utánamentem a nappaliba. - Wáó. Ez nagyon szép lett. Ügyes vagy.
-Köszi. Te is rajzolsz velem?
-Persze. Szívesen.
Szofival rajzolni kezdtünk, időközben Bálint is leült mellénk és játszott a telefonján. Bálint anyukája hozott nekünk chipset és az asztalra tette.
-Anya, Nóri is ehet? - kérdezte Szofi.
-Persze. Azért raktam oda. - mondta majd kiment a konyhába.
-Egyél te is. - nyújtotta felém a tálat.
-Köszönöm. - vettem el mosolyogva egy darabot. Őszintén szólva nagyon éhes voltam, de nem mertem szólni.
-Te amúgy miért vagy itt? - kérdezte Szofi.
-Hát a bátyád hívott át. - feleltem és félve Bálintra néztem.
-De olyan rég voltál már itt. Miért?
-Szofi elég. - mondta Bálint. - Nórinak ez rosszul esik.
-Hagyd csak semmi baj. Tudod Szofi, így beszéltük meg a tesóddal. Neki így volt jobb.
-De nekem hiányoztál. - nézett fel rám szomorúan és hozzám bújt.
-Te is nekem. - mondtam majd szorosan magamhoz öleltem.
-Nóri be jössz egy kicsit a szobámba? Kéne valamiben segíteni.
-Persze megyek. - mondtam majd felpattantam a kanapéról.
-Én is. - ugrott fel Szofi is.