Szeress!

1.rész

Soha nem keltem még ennyire rosszul. Bementem a fürdőbe és meg néztem reggeli állapotom és kimondhatom, hogy nagy és piros kisírt szemek. És, hogy miért sírtam? Mivel egyetlen szeretett szülőmnél rákot állapítottak meg. Már a tudatba belegondolni, hogy csak úgy tüdőrákja legyen valakinek. Azzal a tudattal élni, hogy már az anyukád is haldoklik nehéz. Mivel minta tanuló vagyok ezért ma nem megyek suliba és inkább mwglátogatom anyut.

-Nevet kérnék-mondta a pult mögött álló hölgy.
-Monica Harvest-el mondtam a nevét anyunak és már közölte is velem a szoba számot. A 18-ast kell keressem. Mikor megláttam anyut, hogy az arca sápadt, egy óriási könnycsepp gördült le az arcomon. Észre vettem, hogy szemeit nyitogatja , felpattantam a székről és siettem is oda.

-Anya jól vagy..?-ennyit tudtam csak kinyögni mert szaporán eredtek el könnyeim.
-Hát...A doki bejött és közölte, hogy meg vannak az eredmények.-mire anyukámnak is kicsordult az első könnycseppe és folyt is utánna a többi.
-Kincsem el kell momdanom valamit...
-Igen?
-Hol is kezdjem..
-A_anya kezdesz meg ilyeszteni..
-Hát tudod mikor apád itt hagyott minket..
-Igen, hallgatlak..-már patakokban folyt a könnyem.
-Akkor azt mondtam neked, hogy nem lesz semmi baj. Hát én azóta a nap óta cigizek és-itt el csuklott a hangja-iszom.
-De hát meg ígérted, hogy nwm bántod magad!-itt már lehet egy kicsit hangos voltam. De mindig bíztam benne és nem is sejtettem semmit.

-Kérlek..ne haragudj..-suttogta anya elhaló hangon, mire a gép el kezdett hangosan és folyamatosan sípolni.

Az orvosok és a nővérek csak úgy özönlöttek be. Anya orvosa oda jött hozzám majd ki tessékelt.
-Kérem fáradjon ki a váróba és ott el mondok mindent.-nekem nem kellett sok. El törött a mécses és csak üvöltöttem. Tudtam, hogy én vagyok a hibás, tudtam ha azon a napon nem mondom el apának, hogy a saját nememhez vonzódom akkor ez most nem történt volna meg.

Reggel van. Egy fehér falat láttam meg elősször és mikor körbenéztem még több fehérség..ez nem az én szobám. Megláttam egy ajtót és gondoltam oda megyek és kinyitom..de zárva. Jött egy SMS-em. A neve csak annyi volt..ismeretlen.

Ismeretlen: -Hali hercegnőm😘

Én: -Maga kicsoda és miért írogat nekem?

Ismeretlen a becenevét a következőre változtatta:Anyuci

Anyuci a becenevedet a következőre változtatta:Hercegnőm

Anyuci: -Én kicsoda vagyok?

Én: -Nem. A falnak mondtam, ami mellesleg nem az én szobám fala..

Anyuci: -Óóó drágám..ezt a szobát sokszor fogod látni...

Én: -Miért? Hogy érted ezt..?

Anyuci: -Ebben a szobában fogod sikítani a nevem..

Én: -Najó..én tényleg félek! És miért vagyok bezárva.? Egyáltalán honnan tudta, hogy itt vagyok..?

Anyuci: -Arra kérlek, hogy fordulj az ajtó előtti fal sarkába és csukd be a szemed!

Én: -Okés, de ugye nem bántasz?

Anyuci: -Nem..egyenlőre nem

Azt tettem amit kért, a fal felé fordultam. Csakhogy a lábam össze rogyott a gyomrom pedig összerándult és térdre estem. Így zokogtam míg nem egy halk ajtó nyitódásra lettem figyelmes.

-Ne nézz hátra!-hangja erőteljes de mégis nőies volt.
-R-rendben...-csak szipogtam és szipogtam, mígnem megéreztem valamit az orromon és kezdtem fáradni..míg nem elnyomott a sötétség.

Egy kisebb szobában ébredtem de már a kórházban. Nem értettem mi történik. Anya orvosa közeledett felém, majd mikor ide ért leült a mellettem lévő székre.
-Sajnálom..az anyjának nem volt túl sok hátra.-már nem éreztem semmit nem fojt a könnyem, nem görcsölt a hasam nem fájt a fejem..mintha csak lebegtem volna.
-Szeretnék be menni hozzá egy utolsó pillantásra..-az orvos felállt majd az ajtó felé biccentett jelezve, hogy előre enged. Bementem és csak az erőtlen testét láttam...

Ekkor állt össze bennem minden.
Miért köhögött annyit, miért volt mindig úgy agyon parfümözve..mint aki magára öntötte volna..és én eddig nem vettem észre.

-Hölgyem, mivel nincs hol laknia, ezért muszáj lesz el vinni önt egy gyermek otthonba. De jó hírem van..önt már be fogadta egy kedves ifjú hölgy.
-Tessék?!
-Szia!-hallottam meg magam mögül az ismerős hangot mire össze rezzentem. Nem mertem meg fordulni.
-Miaz már rám sem nézel?-meg fordított és akkor láttam meg gyönyörű arcát.
Szemei smaragd zöldek, azt körül vette hosszú vállra hulló haja. És azok a rózsaszín ajkak...

Szemeim előtt kezdett el integetni, hogy "ébredjek fel".
-Bocsánat..de most én veled fogok élni..?-kérdeztem meg rémülve..mert mégis csak el rablómról van itt szó..
-Igen..-a fülemhez hajolt és alig érthetően ezt kérdezte..
-Elizabeth..szűz vagy még?-na erre a kérdésre egy kórház közepén..a mellettem fekvő halott anyámmal nem számítottam.
-Ööö..izé..-és éreztem a forró könnycseppeket egymás után fojni az arcomon.
Ekkor egy ölelő kezet éreztem magamon..mely lassan hátam kezdte símogatni..nyugtató volt, mégis tudtam, ez rosszabb lesz...