Szeplők

A zene pattogó ritmusa úgy sistergett Liam fülében, mint a robbanós cukorka. Csiklandást csalt a dobhártyájára, borzongást sóhajtott a hallójárataiba, megcirógatta minden idegsejtjét. A tánctéren örvénylő tömeg elmosódott masszává olvadt, és szétfolyt a helyiség izzadtságtól bűzlő, érzékiségtől párás levegőjében. A vonagló testek, feszülő izmok, simogatások és érintések forgatagában Liam nem látott mást, csak halvány körvonalakat, amelyek hol szétváltak, hol összeolvadtak. Az emberek megszűntek önmaguk lenni, arctalan lényekké változva, félmeztelenre vetkőzve tombolták ki magukból az ösztöneiket, miközben a zene feltartóztathatatlan, vad, pusztító hullámokkal söpört végig gátlásaik romjain. Liamet elvarázsolta a vágy és vágyódás villogó, szemkápráztató tivornyája.

Lúdbőrözött a nyaka, cipőtalpa próbálta eltalálni az ütemet a padlón, ujjai ritmusra kocogtatták a martinis poharat, amelyben az olajbogyók, mintha szeretkeztek volna, ide-oda gurultak egymáson. Hátravetette a fejét, pupilláiba azonnal éles fény szúrt égető fájdalmat. Felszisszent, lehunyta a szemét, de a hangulatvilágítás színes szikrái akkor már messze jártak, a táncolók testét vették célba. Felsóhajtott. Jó mélyen magába szívta a pillanatot, a szagokat, a hangokat, a fényt és a sötétet. Felállt, majd tétova léptekkel megindult a tömeg felé, hogy belevesse magát. Közeledtére, mint a Vörös-tenger, szétnyílt a férfiak árja, és két hatalmas karrá válva magához ölelte.

Akár egy pulykatojás. Basszus! Mintha sárral fröcskölték volna össze a pofámat.
Noah olyan közel hajolt a képmásához, hogy az orra laposra nyomódott a tükrön. Várta a csodát, amelyre már oly sok éve várt, de ez alkalommal sem tűntek el varázsütésre a szeplői. Csalódottan fintorodott el, mire a sok pötty csúfondáros táncba kezdett az arcán.
Basszus! Vetett még egy pillantást gondosan szélfúttára zselézett, barna tincseire, egy eltévedt hajszálat visszaterelt a helyes irányba, aztán indult.
Volt még hat órája hajnali háromig, születése hivatalos, anyakönyvben rögzített időpontjáig. Hat óra még egy ilyen szeplős kis békának is elég ahhoz, hogy felszedjen valakit. Persze nem lett volna szükség erre a rohanásra, ha nem az utolsó pillanatra hagyja a dolgot, de Noah mindig mindent a legutolsó tizedmásodpercre hagyott. Úgy vélte, jó az, ha egy kis izgalom fűszerezi meg az élet ízetlen hétköznapjait.

És hogy mit hagyott már megint az utolsó pillanatra?
Noah megfogadta, hogy a tizennyolcadik születésnapjáig elveszíti a szüzességét. Eljött a nagy nap. Szeplők ide, szeplők oda, ő bizony ma éjjel otthagyja egy férfi ágyában az ártatlanságát.


Liam együtt ringott a többi testtel, szíve a zene dallamára dobogott. Idegen kezek kíváncsiskodtak be a pólója alá, érintések siklottak végig a bőrén. Arrébb lépett, és letörölte magáról a simogatást. Ma éjjel nem vágyott társaságra, megelégedett a tánc pezsdítő izgalmával. A bár törzsvendégei jól ismerték már. Talán titokban minden férfi őt várta, leste, mikor bukkan fel, hogy jelenlétével beragyogja az estét. Liam ritkán volt kapható kalandra, nem közeledett senkihez, és éppen ez a tartózkodás tette vonzóvá. Olyan sejtelmes és érzéki fénnyel tündökölt a táncparketten, mint a diszkógömbök a plafonon. Visszatükrözte a rávetülő pillantásokat, de soha nem viszonozta őket. Figyelte a zenét, követte a ritmust. Lehunyta a szemét, és elveszett önmagában.

Megbámulták. Noah nem tudta eldönteni, hogy a férfiak tekintete rajta vagy a szeplőin időzik-e olyan hosszasan. Ellenséges hozzáállása a szeplőihez kezdett rögeszmévé mutálódni. Az idegesítő, barna pöttyökön át látta a világot, és úgy vélte, hogy a világ is azokon keresztül pillant rá. Arcára kiültek a dac félreismerhetetlen jelei. Telt ajkai keskeny vonalakká torzultak, szép szemeiben árnyék vetült a vidám csillogásra. A tekintetek meglepetten hullottak le róla. Noah bosszúsan simította el homlokából a hajat. Lehet, hogy lehetetlen küldetésre vállalkozott? A helyiség közepén tomboló tömeg ijesztő táncot járt. Azok ott mind tapasztalták már azt, amiről ő csak álmodozott. Azok ott mind felszabadultak a saját félelmeik alól, adtak és kaptak, elvették, amit akartak, és odaadták, amit kértek tőlük. Noah kezdte úgy utálni őket, mint a szeplőket, ami rossz taktika volt, hiszen szüksége volt rájuk, legalábbis az egyikükre. Na de melyikükre? Első ránézésre mind egyformának tűntek, csak akkor váltak egyedivé, amikor két zeneszám között beállt a sóhajtásnyi csend. Ilyenkor mindig egy cseppnyi zavar támadt, mert rádöbbentek, hogy valójában milyen egyedül vannak, milyen magányosak és elveszettek. Noah ezt a csendet, ezt a tanácstalan toporgást használta ki, hogy jobban megfigyelje őket. Szépek voltak, tökéletes izomzat feszült a tökéletes testeken, az apróbb hibák jól palástolták magukat a magabiztosság látszatával. Noah arra gondolt, hogy akár bökhetne is, elvégre olyan mindegy, ki az első, úgyis lesz majd második és harmadik. Nem hitt a szerelemben, sem a villámcsapásban. A szeplők mellett gyakorlatias lélekkel átkozta meg az ég. De akkor mire várt idáig? És most miért nem mer moccanni sem? Kezdett zsibbadni a feneke a kényelmetlen bárszéken. Nagyon nem erre számított. A fenekének nem zsibbadnia kellene ezen a jelentőségteljes estén. Talán mégsem volt olyan mindegy, hogy ki érinti meg először. Egyre inkább úgy tűnt, hogy az esze nem, de a teste válogatós. Basszus! Erőt vett magán, és kiszemelt egy férfit, aki elegáns, visszafogott mozdulatokkal táncolt, szép vonású arcán halvány mosoly játszott a szája körül. Elindult felé. Nem volt egyszerű átverekednie magát az izzadt testek kavalkádján, de ha ő igazán elhatározott valamit, akkor azt véghezvitte. Ott volt. Ott állt a férfi előtt. A zene ritmusa egymásnak taszította őket. Az idegen verítéke nedves nyomot hagyott a szeplőin, mintha egy csiga araszolt volna az arcán. Noah undorodva tántorodott hátra. Bokája megbicsaklott egy talpa alá tévedt lábfejen.
– Bocsánat! – suttogta, és a szeplői vörös háttérszínt kaptak, sok-sok naplemente parázslott fel egyszerre az orra körül. Nem hallotta, hogy megbocsájtást nyert-e, mert a diszkógömb fényei éppen a láb tulajdonosának arcába szórták a színes szikrákat, és ez az arc, Noah legnagyobb ámulatára, telis-tele volt hintve halvány, barna pöttyökkel.

Liam arrébb lépett, és táncolt tovább. Időbe telt, mire feltűnt neki, hogy egy érintés makacsabb a többinél, és folyton visszatéved rá. A kéz gazdája nem volt tolakodó, éppenhogy hozzáért. Az ujjak nem rejtettek magukban vágyat, de akkor mit akartak tőle? Abbahagyta a táncot, és kinyitotta a szemét. Sötét hajkorona takarta el előle a villogó fényeket. Amikor a fiú felnézett rá, a sötétség eltűnt, helyébe az arc márványos fehérsége költözött.
– Szia – hallotta, vagy vélte hallani a zene bömbölésén át.
– Szia.
– Lehet, hogy furcsa lesz, amit most kérdezek, de életbevágóan fontos, hogy választ kapjak rá – hadarta Noah. – Téged nem zavarnak?
Liam pislogott néhányat.
– Mármint hogy engem? – bökött magára, mert még mindig nem volt biztos benne, hogy hozzá beszél ez a bizarr valaki.
– Igen, téged.
– Mármint mik?
– Mármint a szeplőid. – Noah kezdte elveszíteni a türelmét, mert neki most gyors felfogású, tettre kész férfira volt szüksége, de ekkor elővillant egy rabul ejtő mosoly a sok szeplő között, és ő már csak arra tudott gondolni, hogy sikerült, megtalálta, akit keresett.
– Nem zavarnak – felelte Liam komolyságot erőltetve magára.
– Hát persze. A tieid nem olyan rondák, mint az enyémek. Halványabbak és szimmetrikusan vannak elszórva
– Aha. – Liam megérintette az arcát, kíváncsian tapogatta meg a szeplőit. Úgy csodálkozott rájuk, mintha csak most figyelmeztették volna a jelenlétükre. – Jól megvagyok velük.
– Milyennek találod az enyémeket?
Ezen a kérdésen gondolkodnia kellett. Liam agyán sok minden átfutott, még az is, hogy most kellene lelépnie, de volt ebben a fiúban valami, ami odaszögezte a lábait a padlóhoz. Kinyújtotta a karját, és megérintette Noah mellkasát, aki erre idegesen rándult össze. Liam ezt a reakciót is egy mosollyal nyugtázta. Megértette. Rájött, hogy kiválasztották valami nagyon fontosra, valami olyanra, amivel egy ember életének a részévé válik, egy örök, meghatározó emlékké. Érintése felsiklott a fiú válláig, onnan a nyakára, majd az arcára. Megsimogatta a szeplőket.

Noah lehunyta a szemét, érzékei felparázslottak. Hát ilyen egy igazi érintés. Összeszorította az ajkait, hogy ne kiáltson fel a boldogságtól.
– Szépek.
– Komolyan?
Válasz helyett Liam előrehajolt és magához húzta.
Noah-t váratlanul érte a csók. Csókolózott már, nem is keveset, de az még az általános iskolában volt, és ráadásul csak egy lánnyal, akivel unásig kellett gyakorolnia. (Még jó, hogy nem unt rá végleg!) Ez most egészen más volt, átírta a csók fogalmát. A fiatal férfi érzéki szája gyöngéden ért hozzá, ráérősen ízlelgette az ajkait.
– Aszta! – összegezte Noah az élményt.
– Tetszett?
– Igen, nagyon. Még sosem csókolóztam úgy igazán... férfival. Vagyis most megtettem. Vagy ez még nem volt igazi? A nyelved nem dugtad át a számba, szóval, gondolom, ez csak ízelítő volt. Ugye? Mint a szexben az előjáték. Én még nem vagyok olyan jó ebben, de gyorsan tanulok, és nagyon érdeklődő vagyok, meg szorgalmas.
– Ha így folytatod, kénytelen leszek beírni egy ötöst az ellenőrződbe – vigyorgott Liam.
– Te tök hülyének nézel engem.
– Nem én. – És hogy igazolja az állítását, Liam megcélozta Noah nyakát. A fiú bőre puha volt, és bársonyos. Apró csókokat lehelt rá, majd gyöngéd harapásokat rejtett közéjük. Noah ekkor már ott reszketett a karjai között, és ő magához ölelhette. Régen esett meg vele, hogy így megkívánjon egy idegent. Vajon mi varázsolta el ennyire? Az idióta kérdés a szeplőkről, vagy az ártatlanság tisztasága. A fiúnak olyan illata volt, mint a frissen mosott ruhának. – Hogy hívnak?
– Noah-nak.
– Tetszik a neved. Illik hozzád.
– Öh... Köszönöm.
– Nagyon szívesen. Nem vagy kíváncsi az enyémre?
– Ja, de. Bocsánat, túl sok az új élmény, és leterheli a szerveremet.
Noah megint kapott egy csókot. Ezúttal egy igazit. Megpróbálta viszonozni, nyelve tétován kóborolt a férfi szájában, nekiütközött a fogainak.
– Liam vagyok.
– Klassz, mármint hogy vagy.

Az utcai lámpák sápadt fénye ráhullámzott a délelőtti eső lábnyomaira. Noah átugrott egy tócsát, úgy szökdécselt, mint egy kisgyerek, aki a vidámpark felé tart. Liam lassú, kimért léptekkel követte, cipője néha elmerült a pocsolyákban, de nem bosszankodott miatta, lekötötte a figyelmét az előtte repkedő, kacér éjjeli pillangó. Nem mentek messzire. Liam pont a bárral szemben lakott.
– A bár miatt költöztél ide, vagy a bár költözött ide temiattad? – tudakolta meg Noah a bejárati ajtó nagy fémkilincsébe kapaszkodva.
– Coincidence – felelte Liam.
– Azt hiszed, nem tudom, mit jelent?
– Miért hinném? Miért akarnék olyat mondani, amit nem értesz?
Noah felnézett a férfira, egyenesen bele az őszinte tekintetébe. Liam komoly volt, barna szemeiben homályos, sejtelmes ragyogás parancsolt megálljt a túl kíváncsi betolakodóknak.
– És ugye olyat se teszel majd, amit nem akarok?
– Ne félj!
Az volt a baj, hogy Noah ritkán engedelmeskedett a felszólításnak. Makacs és öntörvényű volt, ezért most csak azért is parázott.

Liam lakása olyan apró volt, hogy néhány lépéssel be lehetett járni az egészet. Egyetlen szobája panorámaablakain át háztetőkre nyílt a kilátás, amelyeken álmos macskák nyújtózkodtak. A fal mellé tolva hatalmas franciaágy várta, hogy belefeküdjenek. Noah bizalmatlanul mérte végig, és inkább a kanapéra telepedett.
– Kérsz inni valamit? – hallotta Liam hangját a konyhából.
– Ha lehet, vizet kérnék.
– Persze hogy lehet, vodkát úgysem adnék. – Felsírtak a vezetékek a falban. A csapból folyó hideg víz nekiütközött a mosatlan edényeknek. Üvegpohár alja koccant hozzá a konyhaszekrény márványához.
– Tessék.
– Köszi. Ugye nem tettél bele semmit?
– Mit kellett volna beletennem? – kérdezte Liam most már állandóvá rögzült mosollyal a szája szegletében, és leült Noah mellé.
– Mondjuk randidrogot.
– Mégis miért vesződnék azzal, hogy elkábítsalak? Te akartál feljönni hozzám, és különben is szeretem, ha a partnerem magánál van szeretkezés közben. Tudod, úgy izgibb a dolog.
– Nem vagyok idióta – mentegetőzött Noah. – Csak bizalmatlanná tesznek a szeplőim.
– A szeplőid?
– Igen. Te nagyon menő vagy. Jó pasi. – Végignézett a fiatal férfin, aki a kanapé háttámlájára hajtotta a fejét, és úgy figyelte őt. Az éjjeli lámpa fénye éppen az arcára esett. A bárban nem tűnt ennyire szépnek. Noah megállapította, hogy óriási különbség van szeplők és szeplők között. Már-már irigyelte Liaméit. – Az ilyeneknek nem én kellek.
– Hányszor jártál melegbárban?
– Néhányszor... Egyszer... Ma először.
– Ó, akkor érthető, hogy miért nem kellettél eddig senkinek.
– Ez nem vicces. Nem könnyű ismerkedni, ha más vagy, ha ilyen förtelmes szeplőid vannak.
– Aha. Pontosan mennyi időbe telt, hogy felszedj engem? – firtatta Liam.
– Fél órába.
– Gyötrelmes fél óra lehetett.
– De te sorstárs vagy – jegyezte meg dacosan Noah.
– Milyen tekintetben?
– Szeplők tekintetében. A szeplősök még a melegek körein belül is kisebbségben vannak.
– Szóval tekintsem magam én is abszolút hátrányos helyzetűnek? Nemcsak meleg vagyok, de még szeplős is. Ez tragédia – kuncogott Liam. – Gyere ide!
Noah közelebb húzódott a férfihoz, aki szelíden megragadta és az ölébe ültette. Ez jó volt. Ellazította a combjaiban idegesen megfeszült izmokat, és teljes súlyával Liamre nehezedett. Érezte az ágyéka domborulatát a feneke alatt.
– Kívánlak. A szeplőiddel együtt.

Noah vérében felpezsdült a dominancia mámora, de az is lehet, hogy a magaslati levegő kábította el. Lehajolt a férfihoz, és magabiztosan szájon csókolta. Olyan sokáig tartott a csók, hogy a végére elhagyta az összes félelmét. Liam lesimogatta róla a pólót. Érintése végigperzselt a mellkasán, majd a hátára siklott, és szorosan a karjaiba zárta. Csak akkor engedte el, amikor Noah csípője vágyakozva mozdult meg rajta, és a csókjaiba egyre több sóhaj keveredett.
– Zuhanyozz le!
– Büdös vagyok? – kapta fel a fejét Noah ijedten.
Liam megküzdött egy kitörni készülő röhögőgörccsel. Egyre jobban tetszett neki a fiú.
– Nem, de jobb lenne... És a hajadból is kimoshatnád a zselét.


A frissítő vízpermet alatt Noah koncentrálni próbált, tudatosítni akarta magában az este fontosságát, de sehogy sem sikerült. Egyfolytában Liam járt a fejében, a férfi tekintete, a teste, a szavai. Ott úszott előtte az arca a meleg víz gőzében, ráképzelte a falon futó csempékre, odahallucinálta a bosszantóan párafoltos és torzító tükörre. Kapott tiszta törölközőt, de ő Liamét akarta használni, az ő illatában akart megszárítkozni.

Amikor kilépett a fürdőszobából, a lakásban sötétség fogadta. Botladozva tapogatózott el a szobáig, ahol Liam az ablaknál állt, és a kivilágított várost nézte. Noah mögé lopódzott, és átölelte, hozzásimult meztelen testével. Rengeteg pornóban látta már, hogyan kell csinálni, ezért remélte, hogy nem szúrja el a kényes műveletet. Liam szembefordult vele, megérintette a nyakát, de nem húzta magához, meg sem próbálta irányítani. Noah-t felizgatta, hogy vele ellentétben Liamen érződött a tánc és a martini szaga, így valóságosabbnak tűnt, végre egy igazi férfit érinthetett. Meglepte, hogy milyen természetesek a saját mozdulatai. A bőr nyálkás nedvessége alatt a nyelve kitapintott egy forrón lüktető eret. Ajkai a férfi combjain hideg vízcseppekre bukkantak, amelyek elrejtőztek a törülköző sietős simításai elől. Beleborzongott a tudatba, hogy Liam törődött vele. Felemelkedett, és hálája jeléül megajándékozta egy szenvedélyes csókkal, majd úgy lejtett át a szobán, mint egy magabiztos Adonisz. Már cseppet sem félt a nagy franciaágytól, kéjesen sóhajtva nyújtózott el rajta.

– Nem kapcsolunk villanyt? – kérdezte.
Liam megállt előtte és lenézett rá.
– Nem zavar?
– Nem. Látni akarom, mit csinálunk. El akarom tanulni tőled a trükköket.
– Jegyzetelni is fogsz?
– Lesz rá időm?
– Nem lesz. Levegőt venni is elfelejtesz majd. Ott a kapcsoló melletted a támlán.
Noah kitapogatta és felkattintotta. A szoba nem borult fényárba, csak egy éjjeli lámpa gyulladt fel az ágy mellett.
Liam nem siette el a vetkőzést, lassan bújt ki a pólójából, lassan cibálta le a szűk farmert a lábairól.
– Mesés vagy – hallotta Noah hangját, és megmosolyogta a jelzőt. – Én milyen vagyok? Tetszem neked? Ebben a halvány fényben nem látni, de a seggem is tele van szeplőkkel.

Liam szomorú pillantást vetett az előtte heverő test fehérségére. Nem értette, miért bánatos. Még soha senki miatt nem érezte ezt a felkavaró csalódottságot, ezt az értelmetlen dühöt. Rátérdelt az ágyra, és a fiú felé nyújtott a karját. Izgalomtól nedves ujjak kulcsolódtak a csuklója köré, és lehúzták a mélybe.

Noah érintése reszketve kapaszkodott Liam vállába. Kiáltása visszhangjai elriasztották az ablakpárkányon szundító kóbor macskákat. Lassan tért magához a kábulatból. Megnyalta sóhajoktól kiszáradt ajkait. Kinyitotta a szemét, Liam tekintetét kereste. A férfi nem nézett rá, minden figyelmét a tenyerében fehérlő csillogásnak szentelte. A szoba megtelt a testük illatával. Az ágy vágyakozva nyikordult egyet, amikor mindketten feltérdeltek rajta, hogy mohón egymás ölelésébe bújjanak.

– Lazíts! – szólt rá Liam a fiúra.
– Próbálok, de nem könnyű. Te tudtál lazítani az elsőnél?
– Nem igazán.
– Akkor miért várod el tőlem?!
– Azért, mert azt akarom, hogy neked jobb legyen, mint nekem volt.
– Nagyon fájt? – Noah homlokán ijedt ráncok jelentek meg az izzadtságtól göndör hajtincsek alatt.
– Annyira nem, hogy kiölje belőlem a ferde hajlamot – tréfált Liam, és lecsókolta a fiú homlokáról az aggodalmat.
– Szerintem belőlem semmi nem ölné ki a hajlamot – merengett Noah. – Túlságosan meleg vagyok.
– Megnyugtat, hogy nem tudok olyat tenni, ami letéríthetne erről az útról. Fellélegzett a felelősségérzetem.
– Bírom a humorod.
– Bírom a szeplőidet.

Liam nem verte át, tényleg fájt, de nem annyira, hogy ne élvezze még azt a kis nyilallást is. Megfeszült a teste, beleszédült, olyan erővel vetette hátra a fejét, nyakcsigolyái roppantak egyet. A levegő megakadt a torkában, majd egyetlen mély nyögésben szakadt ki belőle. Liam kezét nem találta, ezért jobb híján a lepedő gyűrődésébe karmolt bele. Benne volt. Azt nem érezte, milyen mélyen. Kéjes, tompa nyomás áradt szét az egész testében. A férfi nem mozdult, talán őt nézte, de nem, mégsem, le volt hunyva a szeme. Noah nagy nehezen elengedte a lepedőt, és érintése átsiklott a férfi testére, bele a haja fekete kócosságába.
– Nézz rám! – suttogta rekedten, és Liam barna tekintete rávillant.

Noah még soha senkit nem érzett ilyen közel magához. Nem a testük kötötte össze őket, hanem a pillantásuk, és az élvezet, amelyet egymásnak okoztak. Erre csak együtt voltak képesek. Liam szemei fátyolosan ragyogtak rá, lehetetlen volt megkülönböztetni a bennük összegabalyodott érzelmeket. Az íriszek fekete cirmai a park fáinak téli csontváztestére emlékeztették, azok járták ilyen extázissal táncukat a jeges szélben. Az egész szoba lángolt, Noah testében tombolt a forróság, csak Liam tekintete maradt szelíden, megnyugtatóan hűvös.

A gyönyör éles karmai között vonaglott. Sehogy se találta a helyét. Nyöszörgését nyafogó sóhajok kísérték. Kapaszkodott mindenbe, amit csak elért, de semmi nem csillapította benne a vágyat, hogy még többet akarjon. Úgy dobálta magát, mint egy megszállott, hol felkapta a fejét, hogy láthassa, ahogy a férfi teste birtokba veszi, hol a párnák közé rejtőzött, és a szövet selymét harapta. Liamnek résen kellett lennie, mert egy-egy kíváncsi mozdulatnál Noah homloka veszélyes lendülettel közelítette meg az arcát. Egy idő után megelégelte, és leszorította a fiú fejét az ágyra. Ez olaj volt a tűzre. Noah csípője vad táncba kezdett átvéve az irányítást a lökéseken. Most Liamen volt a kapaszkodás sora. A fiú haját szemelte ki erre a célra. A tincsek, mint a kígyók rátekeredtek az ujjaira. Érezte, hogy érintés simul a hátára, két forró tenyér maszatolta el bőrén a verítékcseppeket.
Noah a gyönyör kapujában még egyszer visszafordult, hogy vessen egy utolsó pillantást Laim arcára, és hogy jól emlékezetébe vésse a férfi hangját, a nyögéseit és a sóhajait, amelyeket az ő szeplős, tapasztalatlan teste csalt elő belőle, aztán indult, átlépett önmagán, belezuhant a vakító fehérségbe.

Amikor kinyitotta a szemét, a szobában újra sötét volt. Vajon mennyi idő telhetett el? Még mindig érezte magában a férfit, a fájdalmat és a kéjt is, pedig Liam távol feküdt tőle, barna szemei átcsillogtak a sötéten. Noah közelebb araszolt hozzá. Nem tudta, mit kell ilyenkor mondani, kell-e egyáltalán bármit is mondani. Amit szíve szerint elárult volna, az úgyis butaságnak tűnt, és nem akarta, hogy Liam megint kinevesse. Felnőtt. Nem azért, mert elvesztette a szüzességét, hanem azért, mert megtanult megelégedni a pillanattal. Nem baj, ha többé sose látja, bánatos lesz, az igaz, talán mindig rá fog gondolni, amikor szeretkezik, de nem fog könyörögni, hogy maradjon vele, és könnyeket sem hullat majd. Nem szól semmit. Hallgat. Hallgatja a lélegzetvételét. Még a levegő áramlása is szexi, ahogy megemeli a mellkasát. És a szeplői. Igen. A szeplőkről most már örökké ő fog az eszébe jutni.

Már majdnem újra elaludt, de egyszer csak érintést érzett. Liam odabújt hozzá, és magához ölelte. Ez éppen olyan meglepő és varázslatos volt, mint az egész együtt töltött éjszakájuk. Megrészegítette Noah-t.
– Lehet, hogy fura lesz, amit most mondok – súgta bele az éjszakába.
– Ajaj, így kezdődött az egész! Mondd gyorsan, amit mondani akarsz, hogy sok időm legyen furcsának találni.
– Jó veled lenni, de nemcsak a szex miatt jó, hanem miattad – vallotta be Noah.
– Lennél még velem? – kérdezte Liam.
– Lehetnék?
– Szeretném, ha lennél.
– Ezt nem tudhatod biztosan – sóhajtotta szomorúan Noah.
– Miért nem?
– Mert még nem láttad nappali fényben a szeplőimet.

A felkelő nap zavarában vérvörös csíkokat festett a hajnali égbolt szürkéjére, amikor bekukkantott az ablakon, és megpillantotta a két összefonódott, kacéran meztelen testet. Noah ébredt fel elsőnek. Nyújtózott egy nagyot, de rögtön össze is rándult a fájdalomtól. Megtapogatta a fenekét. Liam mély, nyugodt álomba merülve szuszogott mellette. Haja csapzottan hullott a homlokába, eltakarta a szemeit. Noah elsimogatta a tincseket, és megcsodálta a férfi arcának szépségét.

Eszébe sem jutott, hogy kaland helyett szerelemre talál majd. Bár, sejthette volna, mert mindig arra bukkant rá, amit éppen nem keresett. A szeplők lennének a jelei annak, hogy őket egymásnak teremtették? Hülyeség! De az igaz, hogy Liamnek tetszenek a szeplői. Liamet felizgatják a szeplői. Éljenek a szeplők!

Kipattant az ágyból, és a konyha felé vette az irányt, hogy reggelit készítsen. Nem zavarta a meztelensége, úgy viselte, mint király a palástot. Mire lefőtt a kávé, kocogtak a fogai a vacogástól. Csak a filmekben volt megvalósítható a romantikus meztelen főzőcske. Átsietett a fürdőszobába, és felvette Liam köpenyét. A puha, bolyhos anyag megcsiklandozta a bőrét. Megállt a tükör előtt, hogy ellenőrizze a szeplői meglétét, de nem látott semmit, mert az üveg tisztasága felháborítóan el volt hanyagolva, pedig a lakásban majdnem katonás rend uralkodott. A borotválkozó készlet ki volt készítve a mosdókagyló mellé. A kád szélén a tusfürdők nagyság szerint sorakoztak. Minden bútor ragyogott, egy porszem sem tapadt világos, fényes felületükre. Noah visszasétált a konyhába, megkereste a szendvicssütőt. A szekrények ajtóira és fiókjaira mókás plüssmatricák voltak ragasztva. Megtapogatta őket. Liam olyan komolynak tűnt, nem illettek hozzá a bútorain rohangászó dinoszauruszok és szárnyas unikornisok. A fehér márványon megtört a reggeli nap fénye, fájdalmas szikrákat szórt Noah szemébe. Az ablakon nem volt sem redőny, sem sötétítőfüggöny. Liam szerette a fényt. Otthona vidám fényárban úszott, csak a falak búslakodtak szomorú sötétbarnára festve. De még ezen a sötéten is felragyogott néhány rikító matrica, az előszobától a konyháig fehér szőrű lovak vágtáztak lobogó sörénnyel. Noah őket is megérintette. Hirtelen úgy tűnt, mintha az egész lakás az ő simogatását várta volna.

Ásított egy nagyot, a szendvicsek nem kapkodták el a megsülést, joggal tartottak a közelgő végtől. Noah az éjszakán töprengett, a szerencséjén, hogy Liamre talált rá, és nem valaki másra. A szendvicssütőn végre kigyulladt a zöld lámpácska. Hol lehetnek a tányérok? Végignyitogatta a konyhaszekrények ajtaját, természetesen az utolsóban lelt rájuk. Itt is volt egy matrica, Micimackó küzdött rajta a mézes bödönnel. Noah elnevette magát, és megsimogatta a maci bársonyos szőrét. Pillantása egy szakácskönyvre tévedt. Nahát! Ez meg mi? A felismerés olyan gyorsan érte, hogy fel sem tudta fogni azonnal. Úgy kapta el az ujját a matricáról, mintha áram rázta volna meg. A könyv fehér borítóján domború pöttyök sorakoztak betűk helyett. Állt egy ideig, gondolkodott, mit csináljon, dühös legyen-e, vagy könnyezzen. Végül sóhajtott egy nagyot, tálcára pakolta a reggelit, majd megindult vele a szobába.

Liam arra ébredt, hogy gyöngéd ujjak cirógatják a szeplőit. Kinyitotta a szemét. Az ablakon besütő fénysugarakat karcsú, vékony test árnyékolta el előle. Az alak eltávolodott tőle.
– Csináltam reggelit – hallotta a fiú hangját, amelyből hirtelen elveszett a játékos vidámság. Liam rosszat sejtett.
– Köszönöm.
– Hozzam tán ágyba?
Liam felült, a paplant bámulta, olyan képet vágott, mint egy megszeppent kisgyerek. Noah toppantott egyet, meztelen talpa nagyot csattant a parkettán.
– Hé, nézz rám!
Amikor Liam megtette, amire kérte, a fiú kiöltötte rá a nyelvét és grimaszolt. A férfi szeme meg sem rebbent, tekintetéből nem tűnt el a szerelmes csodálat. Noah-t torkon ragadta valami eddig ismeretlen érzés. Eltűnt a dühe, mintha soha ott se lett volna, a szívében jelenleg nem jutott hely ilyen ostobaságoknak.
– Te nem is látsz engem.
– De igen. Látom a fényt és látom a sötétet. Éjjel te voltál a fény, most te vagy a sötét.
Noah lendületet vett, és Liam karjaiba vetette magát. Nyitott szemmel csókolta, mert ki akarta élvezni a szerencséjét, hogy láthatja. Megcsodálhatta a szépségét, a halvány, barna szeplőkkel telehintett arcát, az ajkai érzéki vonalát, a reggeli borostája fekete szúrását. Elmerülhetett a hosszú szempillák rejtekében megbúvó, vakon csillogó, igéző szempárban.
Liam kihámozta a fiút a fürdőköpenyből, és a mellkasára borult. Beszívta az illatát, számolta a szívdobbanásait.
– Azért egyvalami nagyon bánt – árulta el Noah. Két tenyere Liam arcára siklott, és felemelte a férfi fejét, hogy találkozhasson a tekintetük.
– Micsoda? – kérdezte Liam.
– Az, hogy nem láthatod a szeplőimet.

VÉGE