A bornak egyedülálló íze volt… unalmas, mégis merész. Fémes, kemény, savanyú, szúrós… tele van ízzel.Ciel Phantomhive felemelte a fejét a kezeire, unalmas szemei szárazon fókuszáltak az üvegre, miközben a tartalmát körülötte megfordította.A vörösbor, amely mindkét oldalon festette a poharát,
ideiglenesen, mielőtt elengedte volna, és a szájába vitte.Ahelyett, hogy a poharat festették volna, a vörösbor megfestette a sápadt ajkát.
Keserédes.... a bor volt keserű.
A nyugtató íz mellett a sima folyadék is csodálkozott a fiatal fiú száján, szárazon és fájdalmasan, az egész napos rendeléskor.Az alkohol egy másik meleg foltot küldött a testén, a második pedig a gyomra.Az érzés rettegést okozott, és a nagy karosszékébe süllyedt.Egyedül ült a hatalmas étkezőasztalánál, elég hosszú volt ahhoz, hogy negyven vagy több vendég befogadására alkalmas legyen, és még maradt hely,és végig bámult rá, ahol a másik szék állt.
Általában nem lenne egyedül.
Sebastian valaha régen az ő oldalán állt, és a "magányos" vacsorái nem voltak kivételek.Mindig így dolgozott. Ciel sosem volt egyedül. Sebastian sosem volt túl messze tőle.
De ma elment ... ah, hova?
Ciel nem emlékezett. Nem is törődött vele. Úgy döntött, hogy elfelejti, letette az üveg többi részét, és öntött magának egy újabb pohárral.
A piacra. Ennyi volt. Talán Ciel többi szolgája túlságosan inkompetens volt, legalábbis Sebastian igen, hogy ilyen kicsi teljesítményt érjen el.
Vagy Ciel volt az, aki elküldte?
Sebastian mindig szüntelenül elutasította Cielt, amikor vacsorával egy pohár bort kért, vagy segített neki aludni.
Az egyetlen alkalom, amikor Ciel egy pohárral kapott, a vacsorák és találkozók alatt volt,amikor egy pohár víz helyett bort adna neki, inkább úgy néz ki, mint egy gyermek.Mondanom sem kell, hogy amikor Sebastian elment, Ciel egyenesen az egyik kúria kilenc bárjához ment, és a legrégebbi, legszebb borosüveget megragadta a kamrából.Ha csak valami erősebb lett volna ebben a régi kastélyban.
Egy másik korty…
Az a tény, hogy nem volt ott. Talán Ciel egy éjszakára el mehetne anélkül, hogy bármilyen életveszélyes helyzetbe kerülne - talán nem.Akárhogy is, nem aggódott az élete miatt. Csak a legjobb biztosítás volt neki.
Ma este a szemfoltja különösen feszesnek érezte magát. Jó éjszakákon alig érezte. Olyan volt, mintha ott se lett volna.A rossz éjszakákon a heveder fájdalmasan ásott a testébe, emlékeztetve arra a hatalomra, amit ő tartott, és a teher, amit elkerülhetetlenül viselni fog.
Egy másik koty ... egy másik sóhajt.
A gondosság és az elhagyás érzése mellett Ciel mindig is valami mást érzett, amikor Sebastian nem volt körülötte: könnyű.
Vagy talán ez a bor.
…Keserédes.
Ahhh… úgy tűnt, az étkező csarnokának képe megduplázódott, majd megháromszorozódott, ahogy Ciel a székében előrehajolt,a bonyolult karfák az egyetlen dolog volt, ami miatt nem esett ki a székből.Ciel pislogott, és a dolgok átalakultak. Elhúzta a pohár bort, és ahelyett, hogy közelebb húzta volna a palackot, hüvelykujjával kinyitotta, és a szájához emelte.
Hirtelen eltűnt az üveg a markolatából.
-Fiatal Mester - mondta Sebastian ismerős hangja. - Van egy ok, amiért nem engedem meg a bort. - Az ő kijelentését követte a dugó!
Mikor jött vissza?
Ciel pislogott a hűséges démoni komornyikjára. Itt volt egy pár perccel ezelőtt?
A fiatal mester két vékony, erős kart érzett, amik a teste alá nyomódtak, és finoman felemelte a székből.
Ciel összeszorult. - Ne légy f… félelmetes, Sebastian… csak ... jól tudok járni - motyogta a fiú.
Sebastian tartotta a markolatát, hosszú ideig, még a lépcsőn is. - A mesterem érdekében, nem hiszem, hogy nagyon bölcs dolog lenne ha sétálna. Ciel nem tudott az arcára összpontosítani, de valahonnan érezte, hogy Sebastian mosolygott.A komornyik óvatosan letette a nagy hálószobájában, és egy pár centire állt az ágy előtt. Ciel megdöbbent, és egy lépést tett felé.
