Képzeld el

3.

Előző rész vége:"...Feltűnt, hogy nem csókolok vissza. A hajad buzerálását abba hagytam és a vállaidra tettem a kezeim. A homlokodnak döntöttem a homlokom, azt suttogtam sajnálom, és sírni kezdtem."

- Hé, Kicsim, semmi baj. Nem sietünk. Ráérünk. - egyre jobban zokogtam. - Szeretlek Baba. Nyugi. Életem. - átkaroltam a nyakad, te leszedtél a konyhapultról, aztán leültél egy székre, úgyhogy az öledbe ültem. Sírtam még egy ideig, aztán mikor már csak szipogtam, kiegyenesedtem és rád néztem. „Gyönyörű" lehetett a szétbőgött fejem, a vörös szemeim és a bedagadt arcom. Letörölted a könnyeim és megpusziltad az arcom.

- Nagyon meleg vagy. - mondtad, és a homlokomra tetted a tenyered.

- Csak a sírástól. Majd elmúlik. Leteszel? - kérdeztem, miután rá jöttem, hogy lehetetlenség kikászálódni az öledből.

- Le. - mondtad egy halvány mosoly kíséretében. Felálltál és talpra segítettél. Zavartan nyúltam a poharam után.

- Bocsánat. - mondtam pont mielőtt beleittam volna.

- Ne kérj bocsánatot. Nem kell. Mondtam, hogy ráérünk. - Nem mondtam erre semmit. - Van még kedved lemenni a tóhoz? Ha nincs, az se baj.

- Az fura, ha van? - nevettem el magam.

- Nem annyira. De akkor igyunk, aztán menjünk. - mondtad, és ittál pár jó nagy kortyot a sörödből.

- Én kérek még. - mondtam, pedig maximum három korty fogyott a boromból.

- Szódát kapsz bele. Bort már nem. Majd ha visszajöttünk. - Erre a válaszom az volt, hogy kidugtam a nyelvem. - Húzd be, vagy leharapom. - mondtad nevetve. Megforgattam a szemem, és folytattam a bor pusztítását. Maradt még két korty mikor felpattantam, és kigomboltam a nadrágom. Érdeklődve nézted mit csinálok. Letoltam a farmert, kiléptem belőle és összehajtogatva bele tettem a táskába. Visszasétáltam és lehajtottam a maradék bort.

- Megittad? - kérdeztem tőled.

- El tudom vinni. - mondtad, és felkeltél. - Vegyél papucsot, aztán menjünk. - elmentél mellettem, de visszafordultál - Jól áll. - mutattál rám, vagyis a fürdőruhára. Ott, akkor, abban a pillanatban el sem tudod képzelni mennyit jelentett az, az egyszerű bók. Szélesen elmosolyodtam. Beleléptem a flip-flopomba és kimentem a ház elé. Megkerested a kulcsot, hoztad a söröd, lekapcsoltad a lámpákat, aztán bezártad az ajtót.

- A törölközők. - jutott eszembe.

- A kocsiba hagytam őket.

- Akkor jó. De ennyi kulcsot akarsz elhozni? Mi van, ha elhagyjuk? - aggodalmaskodtam magamhoz híven.

- A postaládát nyitva hagyom, és beteszem az összes kulcsot. - mondtad el a tervet.

- Jaaa, mondjuk logikus.

- Ugye? - neked úgy tűnt a semmin nevetem el maga, pedig elképzeltem, hogy valaki kívülről látja, hogy két tizenéves fürdőruhába végig sétál az utcán. Értetlenül néztél rám, és ahogy megpróbáltam elmagyarázni, még jobban nevettem. Már ott tartottunk, hogy neki kellett dőlnöm a kerítésnek, mert nem bírtam megállni a lábamon. Ezzel kibővítettem a gondolatmenetem, ettől még jobban nevettem, de olyan szinten, hogy könnyeztem és minden bajom volt. Te nem értetted, de elkezdtél nevetni azon, hogy olyan vagyok, mint egy csapkodva fuldokló rozmár. Nagy nehezen összeszedtem magam és sikerült elmondanom, aztán rájöttem, hogy egy abszolút nem vicces dolgon nevettem annyira, hogy nem tudtunk elindulni. Ezen megint nevetni akartam, de már fájt a hasam.

- Jaj, istenem. De régen nevettem ennyit. - mondtam a szemem törölgetve.

- Hát Kicsim örülök, hogy jól érzed magad. - mondtad. Kézen fogtál és elindultunk a tó felé. Út közben beszélgettünk szinte mindenről.