Éreztem, hogy egyre fogy a levegőm..
Végül nem láttam mást, csak sötétséget..
- Valaki, gyorsan! - hallottam ezt a férfi hangot már.-
- Ön kie a gyereknek? - szólalt meg egy női hang.-
- A tanára vagyok.
- Elmondaná mi történt?
- Egész órán sápadt volt, e-elkezdett vérezni az orra, aztán a szájához kapta a kezét, utána csak annyit láttam, hogy egy jó nagy adag vért hányt.
- Értem, köszönöm!
Hideg kezek tapintottak meg. Olyan érzésem volt, mintha rohamot kaptam volna. Nem tudom, mennyi idő tehetett el. Hirtelen felriadtam, kapkodni kezdtem a levegő után.
Ijedten, és kétségbeesetten néztem körbe. Mindenütt fehér köpenyes alakok álltak. Mi tegyek?
- Minden rendben fiatalember. Mond csak, van valamilyen betegséged?
Nem tudtam mit feleljek, inkább csak óvatosan megráztam a fejemet.
Az incidens után újra mehettem az iskolába. Legtöbben elhalmoztak kérdésekkel, hogy mégis mi történt velem.
Másnap volt. A tanárok mintha minden lépésemet figyelték volna, főleg Tanazaki - San. Az órák után szerettem volna megköszönni neki, hogy bevitt a kórházban, gondolom ő tette. Mivel a tanáriban nem találtam, valószínűleg az osztályteremben lehetett. Úgy is lett. Bekopogtam majd egy "szabad" szóra, bementem.
- E-elnézést a zavarásért, csak szeretem volna megköszönni a múltkorit.
- Ohh, semmiség. - mosolygott huncutul. -
- Mivel tudnám meghálálni?
- Egy csókkal.
- T-Te-Tessék?
Neki dőltem a padnak, mire ő egyre közelebb jött. Két kezét az asztalra helyezte, esélyem sem volt menekülni.
Éreztem, hogy az arcomba szökik a vér. Mélyen a szemeimbe nézett.
- Hmm.. Tetszik ez a kétségbeesett arcod. -mosolygott. -
Az egyik keze hirtelen a combomon hevert, a másik pedig lassan az állam alá nyúlt. Az arcom, mint egy paradicsom, úgy piroslott, amit gondolom ő is észrevett. A szívem csak úgy kalimpált. Lassan az egyik kezével végig simított az arcomon, egészen a nyakamig. Egy kicsit felnevetett, gondolom kitapintotta a pulzusomat. A hasamban mintha pillangók repkedtek volna. A másik keze, ami a lábamon pihent, az agyékomhoz csúsztatta. Erre a mozdulatra egy kis nyögés hagyta el a számat. Gyengéden elkezdte simogatni. Erősen beleharaptam a számba, nehogy még több kínos hangot adjak ki. Közelebb hajolt. Az ő és az én fejemet egy hajszál választotta el. Halkan belelehelt a fülembe, mire a testem összerezzent.
Ezután finoman megcsókolt. Bejutást kért, de nem adtam meg. Újra elkezdte simogatni az agyékomat, mire én kinyitottam a számat, ezzel beengedve őt. Szép lassacskán elváltunk.
- Fantasztikus vagy kölyök. -mondta.-
A vállára vette táskáját, és kiballagot a teremből. Én pedig csak álltam, és némán bambultam előre. A testem meleg és forró volt. Az orromból csöpögni kezdett a vér. Jobbnak láttam, ha elindulok a kollégiumba.
Az orrvérzés nem nagyon akart elállni. A buszon sokan néztek, ahogyan folyton törölgetem az orromat. Beérkezve a szobámba, lefeküdtem. Váltottam pár szót a szobatársaimmal, aztán én is nyugovóra tértem.
Reggel egy kicsit rosszul voltam, ki kellet adnom magamból a dolgokat. Gyorsan berohantam a mosdóba. Most mintha több vér jött volna ki. Hajnali öt óra volt, elég korán ahhoz, hogy suliba mennék, de végül úgy döntöttem, hogy bemegyek. 6 óra fele be is értem. Meglepően láttam, hogy Tanazaki autója már bent áll. Nem szerettem volna vele találkozni. A végén még meg is erőszakol. Kint maradtam az udvaron, addig is rajzolgattam. Az iskola ajtajának nyikorgása zökkentett ki. Tanazaki volt az. Valószínűleg cigizni jött. Próbáltam kerülni a tekintetét. De úgy tűnt, hogy nem vett észre. Remélem. Pár órával később, már az első órára csengettek. Testnevelés volt. Mivel kiderült, hogy beteg a tanárunk, egy helyettesítő jött be. Egy jót kiütőztünk. Az órák lassan teltek, de a végére értünk. Az utolsó óra Akiyoshi - San - nal volt.
- Kurosawa Ren, szeretném, ha bentmaradnál. Egy dolgozattal kapcsolatban.
- R - Rendben..
Az óra után, a tanár kérésére maradtam.
- Mond csak Ren. Tudom, hogy te vagy a legjobb tanuló, de, hogy lehet az, hogy egy olyan kérdést is megoldottál, amit még nem is tanultatok. - vetett rám szúrós pillantást. -
- M-még tavaly mesélt nekünk róla a tanárunk, és ez megmaradt bennem.
- Nos, ügyes voltál. De. Meg kell, hogy büntesselek.
Letepert a padra. Nagy szemeivel engem bámult. A szívverésem felgyorsult. Megpróbáltam kimászni alóla.
- Ne is próbálj menekülni..
Köszönöm, hogy idáig elolvastad!
További szép napot!
