5.rész

209 20 4
                                    

Be zárkóztunk a konyhába ahol senki nem tud be és ki menni. Jeff előszedte a receptes könyvet és megkerestük a vese lepény receptjét. Nem kell rajta csodálkozni hogy ilyen van egy könyvben,mert ezt Slender szüleié volt amit ő meg örökölt. Ben és én előszedtük a hozzá valókat, 180*C-ra elő meleítettük a sütőt. Ahogy elő került a tolyás elkezdődött a káosz. Ugyan is a fiúk elkezdték dobálni egymást amire Splender be jött és elzavarta őket. Így ketten fogtunk hozzá az elkészítéséhez.

   Lassan készen lessz a lepény. Amíg sült beszélgettünk sok mindenről. Arról hogy tetszik-e nekem jack, milyen Slendy kis öccsének lenni stb. A beszélgetésünket a sütő pittyogása szakította félbe. Annyira kapkodtam hogy kesztyű nélkül vettem ki a süteményt. Ílyedtembe fel sikítottam és el dobtam a tálcát. Szerencsére Splendor el kapta és le tette az asztalra. Oda jött hozzám és a kezemet víz alá nyomta.

-Köszi hogy el kaptad a sütit. Nem tudom mit csináltam volna ha leesik a földre.

-Szivesen Nightmare ha leesett volna nem tudnál semmit adni a barátodnak.

Ahogy ezt monta elvörösödtem, össze lehetett hasonlítani egy paradicsommal. Kilépve a konyhából bele ütköztem Offenderbe. Nagyon furán rám nézet. El kezdett közeledni felém de szerencsére Splendor ott volt a hátam mögött és megvédett. Vissza húzott a konyhába és ott el teleportáltunk a szobába ahol Jack bambult ki az ablakon. Nem volt rajta maszk így láthattam az arcát. 

-Szia Jack meg hozztam a megigért sütit.

Ez a mondat kizökentette és felém fordult. Ahogy jobban megláttam az arcát éreztem hogy lángol az arcom. Reménykedtem hogy nem látya a piros fejemet. De én láttam rajta hogy nagyon örül a kerálmányomnak amit neki készítettem( és Splendor segítségével)mert segített nekem haza hozni a cuccomat. Splendor már régen elhagyta a szobát így ketten maradtunk. Láttam ahogy ragyognak fekete szemei ahogy rám és a sütire nézett. 

-Köszönöm szépem Ellie hogy elkészítetted nekem.

-Persze hogy megycsináltam hiszen segítettél nekem a holmimat elhozni ide.

JACK SZEMSZÖGE:

Megláttam Elliet ahogy szorongatja a sütiket amit nekem készített. Meg köszöntem neki. Az arca egyenlő volt egy piros lufival. Gondolkoztam kicsit és szerintem ő is szeret engem mint én. Itt az ideje hogy elmondja neki az érzéseimet iránta. Közelebb mentem hozzá és a fülébe súgtam hogy "szeretlek tiszta szívemből" erre a nyakamba ugrott és hangosan azt monta "ÉN IS!!!". Meg fogtam a derekánál fogva ő meg a nyakamra kulcsolta a karjait és egyszerre meg csókoltuk egymást. Levegő hiányba elváltunk egymástól. Gombóc a torkomból mostmár eltünt és el tudom neki mondani amit régóta el akartam.

- Ellie lezsel a barátnőm??

- Persze hogy leszek.

Ezzel a mondattal megfogtam a kezét és lementünk a többiekhez. Leérve a nappaliba mindenki ránk nézett és L.J. volt az első aki meg mukkant.

- Na Jack megszerezted magadnak a kis pipit. 

Egy perverz mosojjal nézett ránk. A többiek nem tudták miről van szó csak Splendor meg lehet Slender mert egyszer megkérdezte zőlrm hogy érzek e valamit Nightmare iránt. Nagy nehezen igen montam aztán elment.

ELLIE SZEMSZÖGE:

Leültünk a többiekhez mikor eszembe jutott az a üzenet amit apának hagytam. Feláltam és megnéztem a naptárat milyen nap van. Kerek szemekkel néznem hogy péntem van, holnap meg kell látogatnom de nem szeretnék egyedül menni. Meg kérem E.J.-t hogy kisérjen már el mert úgy is apunak meg kell tudnia ki a palim. Remélem nem fog megijedni Jacktól. De holnap minden kiderül.

________________________________________________________________________________

Sziasztok gyilkosok!! Itt van az új rész.Ha tetszik nyomj rá egy csillagot. Ha van véleményed írd le kommentbe. Jövőhéten találkozunk.


Eyeless Jack x Ellie( Nightmare)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora